Varázslatos kosaraskaland Új-Zélandon – interjú Jakab Mátéval

Idén lép csak krisztusi korba, mégis rengeteg tapasztalat és élmény van már Jakab Máté háta mögött. A fiatal kosárlabdaedző itthon több férfi- és női csapatnál dolgozott segédedzőként, a MAFC-nál egy ideig vezetőedző is volt az A-csoportban, tagja volt a 3×3-as női válogatott stábjának, aztán három évvel ezelőtt külföldi kalandba vágott. Két idényt húzott le a német élvonalbeli Brose Bamberg segédedzőjeként (ne feledjük, a német férfiválogatott tavaly világbajnoki címet szerzett), aztán a legutóbbi évadot Új-Zélandon töltötte – az NZ ­Breakersszel ugyancsak segítőként ötödik lett a rangos ausztrál első osztályban, az NBL-ben, amely gyakorlatilag egy privát bajnokság, nem lehet kiesni belőle, ebben (is) hasonlít az észak-amerikai profi ligára.

„Ha jellemeznem kellene, nagyon intenzívnek nevezném ezt az időszakot – mondta Jakab Máté, aki nagyjából két hónapja van itthon. – Az ausztrál rövid bajnokság, rengeteg a dupla forduló, egyidénnyi mérkőzést kell lejátszani öt és fél, hat hónap alatt. Annyira sűrű volt, hogy amikor visszagondoltam az évad elején lezajló amerikai turnénkra, azt sem tudtam felidézni, milyen volt az öltöző a Utah Jazz arénájában, a Delta Centerben, miközben az utolsó jászberényi öltözőre is emlékszem. Másrészt amikor hazaértem, azt éreztem, mintha csak most köszöntem volna el a szüleimtől a reptéren.”   

Az amerikai kiruccanás októberben volt: az NZ Breakers két fordulót játszott le az ausztrál bajnokságból, és már útra is kelt a második mérkőzés másnapján. Az együttes két hétig volt távol, szenzációs élményt jelentett a Portlandben töltött csaknem tíz, valamint a Salt Lake Cityben átélt négy nap. A Portland Trail Blazers csapata szinte teljes körű szakmai betekintést engedett vendégeinek, a meccsnapi edzésekre is bemehetett az új-zélandi klub stábja, vagyis közeli és exkluzív képet kaphattak arról Jakab Mátéék, milyen is az NBA. Aztán belecsaptak az idény érdemi részébe…

„Háromszor építettük újra a csapatot – taglalta Jakab. – Éppen az amerikai túra előtt sérült meg az egyik légiósunk, fáradásos törést szenvedett, valamint az edzőcsere egyébként ritkaságszámba megy Ausztráliában, annyira rövid az évad, de így muszáj volt. A turnén szerződtettük a korábbi NBA-játékos Anthony Lambet, aki később bekerült a liga első csapatába, ám ő sem tudta befejezni az idényt Achilles-ín-sérülése miatt. A balszerencsehullám végigkísért minket, de ezáltal mindenki jobb edző lett a stábban, mert korábban nem tapasztalt nehézségeket kellett leküzdeni. Az alapszakasz utáni playinben hatodik helyezettként kétszer is idegenben kellett játszanunk, először az ötödik, kétszeres címvédő Sydney Kings otthonában, a továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el. Óriási élmény volt kiejteni vendégként, a 2000-es olimpiának helyt adó csarnokban, ráadásul három chicagói legenda, Scottie Pippen, Horace Grant és Luc Longley szeme láttára. A következő körben végig kiélezett meccset játszottunk az Illawarra Hawksszal – s ebben az összecsapásban benne volt az egész évadunk. Döcögött a játékunk, a játékvezetők tévedtek ide-oda, megsérült egy játékosunk, és itt le is zárult az idényünk, nem jutottunk be a legjobb négy közé.”

Jakab Máté úgy jellemzi az ausztrál ligát, hogy nem a legtaktikusabb bajnokság, viszont a sebessége egyedülálló. Ennek a sebességnek is van mérőszáma, az elképesztően gyors német Bundesliga leggyorsabb csapata Ausztráliában a leglassúbb lenne. Rengeteg taktikai stílusjegyet próbál átvenni az NBA-ből, vagyis az európai kosárlabdázáshoz nem hasonlítható. Új-Zélandon is van egyébként bajnokság, amely az ausztrál élvonal zárultával kezdődik, hasonlóan az ausztrál másodvonalhoz – ebben a Breakers nem vesz részt. Jakab úgy véli, szélesíti a látókörét, ha nem ugyanabban a bajnokságban dolgozik évről évre, új játékosokat és különféle szisztémákat ismer meg. Munkamániás vezetőedzővel dolgozott együtt, aki óriási tempót diktált a stábnak, nagy elvárással, ezáltal sokat fejlődhetett. Néhány játékos egyéni képzéséért ő felelt, többek között egy feltörekvő csillagot is gardírozott, aki jelölt lehet a következő NBA-drafton – a litván Mantas Rubstavicius a második körben kelhet el.

A kosárlabdát nagyon szeretik Új-Zélandon, az első számú sportág egyértelműen a rögbi, de a Breakers hazai mérkőzéseire sok néző volt kíváncsi, gyakran telt meg a 9000 férőhelyes aucklandi Spark Arena. Ausztráliában ugyanakkor döbbenetes az érdeklődés, a Sydney elleni alapszakasz-találkozón például 17 500-an szurkoltak. Jakab Mátét megkérdeztük arról is, milyennek találta az új-zélandi kultúrát.

„Ezen a gyönyörű szigeten élnek az őslakos maorik, akiket leigáztak a fehér emberek, hasonlóan az ausztrál bennszülöttekhez a gyarmatosítás során, és így összekeveredtek a különböző népek     .      Rengeteg kultúra él egymás mellett, nagy számban vannak ázsiaiak, indiaiak is. A főváros, Auckland is multikulturális, ami a gasztronómiában is megmutatkozik. Auckland belvárosában felhőkarcolókat láthatunk, viszont huszonöt-harminc kilométert autózva valóságos természeti csoda tárul az ember szeme elé.”

A kinti lét egyik legnehezebb része a rengeteg utazás volt, új-zélandi csapatként a Breakers mindenhová repülővel juthatott csak el. Melbourne, Sydney, Brisbane egyaránt nagyjából háromórányira található Aucklandtől, ami nagy megterhelést jelentett, főként nyolc alkalommal, amikor a pénteki hazai meccs után vasárnap már Ausztráliában kellett pályára lépniük. Mivel a bajnokság korán befejeződött, hosszú a holt szezon Jakab Máténak, az európai évad befejezéséig tanulmányutakkal, edzéslátogatással tölti az idejét, csütörtökön például a Monaco francia bajnoki negyeddöntőjét nézte meg a helyszínen. Igyekszik minél több szakemberrel találkozni, aztán a helyzet nyáron válik élessé, amikor a keretek, stábok átalakulnak. Mindenre nyitott, és az sem zavarná, ha a nagy lehetőséget nem edzőként kapná meg, más területen is kipróbálná magát, akár sportvezetőként vagy a scoutingban (játékosok és csapatok mindenre kiterjedő feltérképezése). A Breakers vezetőedzője egyébként nagyon szeretné, hogy Jakab Máté a klub kötelékében maradjon, nem is adott határidőt a válaszadásra, az ajtó nyitva áll előtte, de a magyar trénernek hiányzik az európai kultúra, a barátai, a családja, ezt is mérlegelnie kell a döntése előtt. De vajon korlátozza-e a kiteljesedést, ha valaki folyamatosan másodedzőként ténykedik?

„Abszolút – vágta rá a szakember. – Másodedzőnek lenni nagyon nehéz: rengeteg rugalmasságot igényel tőled, bele kell magad helyezned a vezetőedző bizonyos elképzeléseibe, az ő irányelvei alapján dolgoznod, folyamatosan készenlétben lenned. Viszont próbáltam nézni azt is, az adott feladatom miként illeszkedik a nagy képbe. Akár Magyarországon is folytatnám a pályafutásomat, de ahhoz olyan lehetőségre lenne szükség, amire nem lehet nemet mondani, mert nem szeretném, ha az előző három évben szerzett nemzetközi tapasztalatom elveszne.”

Ha már szóba került a magyar közeg, felvetettük, hogy a férfiaknál nemigen látni az utánpótlást, amely a nemzeti csapatnál a mostani húzóemberek helyébe lépne. Jakab Máté erről azt mondta, a kérdés komplex: akik jelenleg a válogatott gerincét alkotják, rendre részesei voltak valamilyen utánpótlássikernek. Váradi Benedek és Perl Zoltán korosztálya játszhatott A-divíziós kontinensviadalon, majd a kiesés után visszajutott az elitbe egy évvel később Székesfehérváron, és korábban, még 2005-ben a Ferencz Csaba, Lóránt Péter, Wittmann Krisztián nevével fémjelzett U20-asok is felkerültek a legjobbak közé. E logika alapján a jövő valóban nem tűnik fényesnek, nem látszik a horizonton olyan generáció, amely akár csak versenyhelyzetet teremtene a jelenlegi garnitúrának. Nagyon fontosak lesznek a honi szövetség intézkedései, amelyek remélhetőleg beindítják a felzárkózást és elősegítik a minőségi képzést.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. május 18-i lapszámában jelent meg.)