Norris a sírból hozhatja vissza a bajnoki diadalt – így áll az F1 a hajrá előtt

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 18:31
Norris (jobbra) utolérheti még Verstappent? (Fotók: Árvai Károly, Imago Images, Red Bull Content Pool)
Pontosan a 2024-es Formula–1-es idény háromnegyedénél őszi szünetét tölti a mezőny. A leállás alatt érdemes felidézni a mögöttünk hagyott 18 nagydíj krónikáját, amely során Lando Norris sok pontot vesztett, de életben tartotta Max Verstappen elleni vb-esélyét a hajrára.

 

Március 4., Bahreini GP, Szahír
A trónkövetelők szempontjából már a téli teszt is vészjóslóan alakult, akkor azonban még élt a remény, hogy élesben talán még meg lehet szorongatni a Red Bullt. Nos, az első nagydíjon kiderült, nem lehet, sőt, a 2023-at uraló bajnokcsapat fölénye talán még nőtt is az előző évhez képest. Max Verstappen a pole pozícióból indulva simán nyert, sőt, ötödikként rajtoló csapattársa, Sergio Pérez is felzárkózott mögé másodiknak. Lando Norris 48 másodperces hátránnyal végzett a hatodik helyen – a McLaren teljesen alárendelt szerepet játszott.

Verstappen előnye Norris előtt: 18 pont

 

Március 9., Szaúdi GP, Dzsidda
A második helyszínen is folytatódott a Red Bull egyeduralma, ami előrevetítette, hogy a bajnokcsapat autója minden pályán verhetetlen lesz. Ezúttal is Verstappen indult a pole-ból, és csak azért nem állt végig az élen, mert a korai biztonsági autós időszakban Norris nem cserélt kereket. Az újraindulás után viszont Verstappen három kör alatt bedarálta ellenfelét, aki alternatív stratégiájával nem sokra ment. Nyolcadik lett 45 másodperces hátránnyal, miközben csapattársa, Oscar Piastri legalább a negyedik helyet elcsípte.

Verstappen előnye Norris előtt: 39 pont

Március 24., Ausztrál GP, Melbourne
Verstappennek ezúttal sem kellett megizzadnia a pole pozícióért, és valószínűleg csak azért nem nyert, mert egy emberi mulasztásból fakadó fékhiba miatt már a negyedik körben kiesett. Ritkának tűnő lehetőséghez jutottak tehát az ellenfelek, amit – némi meglepetésre – a vakbélműtét után éppen csak felépülő Carlos Sainz használt ki győzelmével. A Ferrari kettős sikert aratott, Norris pedig keserédes eredményt ért el, mert egyfelől dobogós lett, másfelől viszont több mint fél perccel a győztes mögött ért célba.

Verstappen előnye Norris előtt: 24 pont

Április 7., Japán GP, Szuzuka
A melbourne-i kiesés felpaprikázta Ver­stappent, aki két héttel később Szuzukában olyan erődemonstrációt tartott, amely láttán tulajdonképpen mindenki lemondott az éles vb-harc lehetőségéről. A gyors, lendületes pályán a címvédő ugyanolyan fölényes stílusban győzött, mint a korábbi helyszíneken, bizonyítva, hogy autója a legkülönbözőbb típusú pályákon is verhetetlen. A kettős győzelmet ünneplő Red Bull-duó és a 29 másodperc hátránnyal ötödikként végző Norris közé még a Ferrari párosa is beékelődött.

Verstappen előnye Norris előtt: 40 pont

Április 21., Kínai GP, Sanghaj
Valószínűleg ez volt az a nagydíj, amely után mindenki végleg keresztet vetett az izgalmas idényre. Verstappen nemcsak a pole pozíciót szerezte meg nagy fölénnyel, hanem a sprintfutamot és a vasárnapi versenyt is lazán megnyerte. Szokás szerint senki sem tudta megszorongatni, az ötfutamos mintavétel pedig elegendőnek tűnt ahhoz, hogy előre elkönyveljük a címvédést. Bár Norris a McLarennel bejött másodiknak, a 13 másodperces hátrány egyáltalán nem volt bátorító a folytatásra.

Verstappen előnye Norris előtt: 52 pont

 

Május 5., Miami GP, Miami Gardens
A McLaren Miamira ütemezte átfogó fejlesztési csomagját, de a hétvége elején nem sok jel utalt az áttörésre. Verstappen pénteken a sprintidőmérőt, szombaton pedig a sprintfutamot és a kvalifikációt is megnyerte. Eközben Norris nem volt tényező az élmezőnyben, így óriási meglepetést jelentett, hogy vasárnap az ötödik helyről indulva a biztonsági autó szerencsés időzítését kihasználva az élre került, majd megnyerte a futamot. A leghihetetlenebb az volt, hogy a záró szakaszban folyamatosan növelte előnyét Verstappen előtt.

Verstappen előnye Norris előtt: 53 pont

Május 19., Emilia-romagnai GP, Imola
A Miami utáni szűk két hétben mindenki lázasan találgatta, vajon a McLaren az új fejlesztési csomaggal valóban betört-e az élmezőnybe, vagy floridai fellángolása csupán egyszeri kivétel volt. A szoros időmérő bizakodásra adott okot, de a futamon Verstappen eleinte lehűtötte a kedélyeket, hiszen hamar hat másodpercre növelte fölényét Norris előtt. A címvédő sokáig simán őrizte előnyét, a végén viszont a McLaren gumikezelése jóval hatékonyabbnak bizonyult, így a brit pilóta mindössze hét tizedmásodperccel maradt le a győzelemről.

Verstappen előnye Norris előtt: 60 pont

Május 26., Monacói GP, Monte-Carlo
Miközben a rivális csapatok kezdték összeszedni magukat, a Red Bullnál egyre inkább szembetűnővé váltak az autó gyenge pontjai. A lassú kanyarokban és a kerékvetőkön nem nyújtott jó teljesítményt az RB20, így Verstappen csak a hatodik helyről rajtolt, de Norris sem tudta kihozni autójából a maximumot, és a negyedik rajtkockát szerezte meg. Mivel ezekkel a hatalmas autókkal szinte lehetetlen előzni Monaco szűk utcáin, a pole-ból induló Charles Leclerc csigatempót diktálva is nyert, és a többiek pozíciója sem változott a top tízben.

Verstappen előnye Norris előtt: 56 pont

Június 9., Kanadai Nagydíj, Montreal
Újabb nagydíj, újabb fordulat – a Monacóban tündöklő Ferrari ezúttal sehol sem volt, az idényt pocsék formában nyitó Mercedes viszont váratlanul megszerezte a pole-t George Russellnek köszönhetően Verstappen és Norris előtt. A változékony időjárási körülmények között rendezett futamon a McLaren brit versenyzője az első etapban mindkét riválisát megelőzte, de aztán a biztonsági autó első pályára hajtásakor, majd az aszfalt felszáradásakor is túl későn cserélt kereket. Ez nagy stratégiai előnybe hozta Verstappent, aki nyert előtte.

Verstappen előnye Norris előtt: 63 pont

F1 Grand Prix of Canada
 

Június 23., Spanyol Nagydíj, Barcelona
Visszatérve egy klasszikus, gyors, lendületes pályára, sokan újra a Red Bull dominanciá­jára számítottak, ám a McLaren továbbra is simán tartotta a lépést a nagy riválissal. Norris egy hajszállal megszerezte a pole-t Verstappen előtt, de gyenge rajtja után visszacsúszott a harmadik helyre. Túl sokáig tartott neki, mire visszaelőzte Russellt, és ezzel Verstappen az élen egérutat nyert. Bár Norris a végén nagy tempóban közeledett az éllovashoz, Imolához hasonlóan ezúttal is kifutott az időből, így újabb vereséget szenvedett.

Verstappen előnye Norris előtt: 69 pont

Június 29., Osztrák Nagydíj, Spielberg
Folytatódott a Red Bull és a McLaren kiélezett harca. A sprintversenyt a pole-ból induló Verstappen nyerte meg, miután mögötte Norris és Piastri egymással bonyolódott csatába. A nagydíjra kvalifikáló időmérőn a címvédő hatalmas előnnyel győzött, majd a futamon is kényelmes fölényt alakított ki brit ellenfelével szemben, a Red Bull elrontott kerékcseréje után viszont alig maradt különbség kettejük között. Norris nagy elánnal rohamozta a harciasan küzdő Verstappent, aminek a vége ütközés lett. A brit kiesett, a holland ötödik lett, Russell győzött.

Verstappen előnye Norris előtt: 81 pont

1 Max Verstappen (NLD, Oracle Red Bull Racing), 4 Lando Norris (GBR, McLaren Formula 1 Team), F1 Grand Prix of Austria a
 

Július 7., Brit Nagydíj, Silverstone
A Mercedes újra szebbik arcát mutatta, így Russell és Lewis Hamilton kisajátította az első sort Norris és Verstappen előtt. Az esős futamon a McLaren pilótája megint veszített egy pozíciót a rajtnál, ám a 15. körben begyújtotta a rakétákat, és sorra megelőzve ellenfeleit hamarosan az élre állt. Sokáig vezetett, de a pálya felszáradásakor megint egy körrel később cserélt kereket közvetlen ellenfeleinél, ráadásul nem is a megfelelő keverékre. Optimális időzítéssel és gumiválasztással simán nyert volna, így viszont csak harmadik lett Hamilton és Verstappen mögött.
Verstappen előnye Norris előtt: 84 pont

Július 21., Magyar Nagydíj, Hungaroring
Bár Verstappen folyamatosan növelte pont­előnyét Norris előtt, a Red Bullnál is látták, ez elsősorban a McLaren műveleti és versenyzői hibáinak volt köszönhető. A bajnokcsapat így Magyarországra jelentős fejlesztési csomaggal érkezett, ám ez sem hozta el a várt áttörést, sőt. A Hungaroring elnyújtott, közepes tempójú kanyarjaiban a McLaren földbe döngölte ellenfeleit, Norris azonban megint elbaltázta a rajtot. Bár később csapata stratégiai előnybe hozta, és az élre állt, végül visszaadta Piastrinak a vezető pozíciót. Verstappen ötödik lett.

Verstappen előnye Norris előtt: 76 pont

 

Július 26., Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Az esős időmérő és Verstappen rajtbüntetése újabb váratlan fordulatokat hozott. Az élmezőny Leclerc, Pérez, Hamilton, Norris, Piastri, Russell sorrendben vágott neki a száraz futamnak, a címvédő pedig a 11. helyről próbált meg előretörni. Norris ezúttal is elrontotta az első kört, visszacsúszott hetediknek, mögötte pedig már Verstappen haladt. Az előzés váratlanul nehéz volt, de jobb stratégiájának köszönhetően a holland brit kihívója előtt végzett negyedikként. Russellt kizárták, így Hamilton nyert Piastri és Leclerc előtt.

Verstappen előnye Norris előtt: 78 pont

Augusztus 25., Holland Nagydíj, Zandvoort
A hosszú nyári szünet után is megmaradt a McLaren erőfölénye a közepes tempójú, elnyújtott kanyarokat tartalmazó pályákon. Zandvoort tökéletes terep volt az autónak, és ezt Norris ki is tudta aknázni. Az időmérőn nagy fölénnyel szerezte meg a pole pozíciót, és bár a rajtnál „szokás szerint” vesztett egy pozíciót, végül a 18. körben visszaszerezte a vezetést Verstappentől, onnantól pedig mindenki bottal üthette a nyomát. Előnyét folyamatosan növelve 23 másodperccel végzett bajnoki riválisa előtt, és nyolc ponttal közelebb került hozzá.
Verstappen előnye Norris előtt: 70 pont

Szeptember 1., Olasz Nagydíj, Monza
A villámgyors monzai pályán is a McLaren volt a leggyorsabb az időmérőn, igaz, fölénye kissé csökkent Zandvoorthoz képest. Norris indult a pole-ból Piastri előtt, csakhogy az ausztrál egy szemfüles manőverrel már az első körben meglepte csapattársát, aki a harmadik helyre szorult Leclerc mögé. Végül a monacói pilóta nyert bátor, egykiállásos stratégiájának köszönhetően, Norris pedig csak harmadik lett, így nem tudta jelentősen csökkenteni hátrányát a csupán hatodikként beérő Verstappennel szemben.
Verstappen előnye Norris előtt: 62 pont

 

Szeptember 15., Azeri Nagydíj, Baki
Norris újabb nagy lehetőséget szalasztott el – ezúttal önhibáján kívül. Az időmérő első szakaszában több élmenő is a végére időzítette továbbjutást érő körét, Norris kísérlete során azonban meglengették a sárga zászlót, így kénytelen volt elvenni a gázt. A 15. rajtkockából indulva negyedikként szelte át a célvonalat – sovány vigasz, hogy Verstappent egy pozícióval így is megelőzte. A McLaren tempója viszont elég jó volt a győzelemhez, ezt a Leclerc-t nagy csatában legyűrő Piastri bizonyította.
Verstappen előnye Norris előtt: 59 pont

Szeptember 22., Szingapúri Nagydíj, Marina-öböl
Norris az első szabadedzéstől kezdve szárnyalt. A pole pozíciót magabiztos fölénnyel szerezte meg, miközben a veszélyesnek tűnő Leclerc, Sainz, Piastri trió nem tudta kihozni a maximumot az időmérőjéből. Ez Norrist egyfelől valódi ellenfél nélkül hagyta, másfelől viszont hozzásegítette Verstappent a második rajtkockához. A brit ezúttal sem a rajtot, sem az első kört nem rontotta el, és két megingást leszámítva magabiztos győzelmet aratott. Némi üröm az örömben, hogy bajnoki ellenfele lett a második, így csak hét pontot hozott rajta.

Verstappen előnye Norris előtt: 52 pont

Formula 1 Singapore Grand Prix
 

Bár az október 20-i folytatás azt sugallja, nyakunkon az idény vége, Lando Norrisnak valójában még van ideje ledolgoznia 52 pontos hátrányát Max Ver­stappennel szemben. A hosszú versenynaptár miatt ugyanis még hat nagydíj hátravan (húsz éve ugyanezt július 25-én mondhattuk el), ezek közül ráadásul három sprinthétvége, ami plusz 24 megszerezhető egységgel kecsegtet. Norris leginkább a McLaren kiemelkedő, illetve a Red Bull hanyatló formájából meríthet erőt – igaz, ez az év már annyi meglepő fordulatot hozott, hogy a folytatásban megint változhat a kép. Mindenesetre, ha többé-kevésbé megmaradnak az erőviszonyok a folytatásra, és a McLaren beáll esélyesebb pilótája mögé, összejöhet a vb-diadal. Igaz, különböző stratégiai, műveleti és versenyzői hibák miatt Norris idén rengeteg pontot ajándékozott Verstappennek, vagyis a vb-cím eléréséhez most már tökéletes teljesítményre lesz szüksége az idény hátralevő negyedében.

 
Hat nagydíj alatt még ledolgozható a kétgyőzelemnyi lemaradás
Október 20., Amerikai Nagydíj (sprinthétvége)
Október 27., Mexikóvárosi Nagydíj 
November 3., Sao Pauló-i Nagydíj (sprinthétvége)
November 24., Las Vegas-i Nagydíj
December 1., Katari Nagydíj (sprinthétvége)
December 8., Abu-dzabi Nagydíj
TOVÁBBI MENETREND

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. október 12-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik