Varga Barnabás példáját követné – interjú az U18-as válogatott Andreas Böckinggel

Minden a kézilabdapályán kezdődött. Az édesanya Debrecenben született, ott vált élvonalbeli, sőt válogatott sportolóvá, az édesapa Németországban látta meg a napvilágot, majd kapusedzőként dolgozott a Lokinál. Nagy Katalin és Jürgen Böcking között rövid idő alatt lobbant lángra a szerelem, és immár évtizedek óta házasok. A két gyerekük Magyarországon született, ám később Németországba költöztek, jelenleg pedig Ausztriában élnek. Elég kacskaringós történet, nem?

Az 1987-ben bajnoki címet nyerő debreceni kézilabdacsapat játékosa, Nagy Katalin és a DMVSC kapusedzője, Jürgen Böcking nem csak a munkában értette meg kitűnően egymást. A korábbi kapus és a tréner a magánéletben is szimpatizált, olyannyira, hogy később összeházasodtak és két fiuk született. A srácok Debrecenben jöttek világra, a kisebbik, Andreas labdarúgóként bontogatja szárnyait, míg három évvel idősebb testvére, Sebastian fiatal kora ellenére játékosmegfigyelőként ér el szép sikereket, nem mellékesen az öccse menedzsereként is dolgozik. Az alma nem esett messze a fájától, ha már sportos családba születtek, magától értetődő volt, hogy a fiúk is a sport közelében maradnak. 

„Anyu és apu Debrecenben ismerkedett meg, tizenhárom éves koromig ott is élt a családunk – mondta a 17 esztendős Andreas Böcking. – Annak idején nem találtunk a városban megfelelő kézilabda-utánpótláscsapatot, ekkor döntöttem úgy, ha nincs, hát nincs, kipróbálom magam a futballban. Előbb a Loki Focisuliban, majd a DVSC Labdarúgó Akadémián játszottam, remek időszak volt, azóta is sok barátommal tartom a kapcsolatot. Mindig olyan voltam, aki többet akar dolgozni, ezért apuval minden második nap külön is edzettünk. Nekem a munkából sohasem elég.”

A kézilabdázástól időközben eltávolodó édesanya és édesapa önálló vállalkozásba kezdett, vasúti kocsik karbantartásával, felújításával foglalkozó cégük egyre sikeresebb lett. És miután az anyavállalat Németországban van, a családi kupaktanács 2021-ben úgy döntött, Debrecent maguk mögött hagyva Leverkusenbe költöznek.

Az idősebbik fiú, Sebastian – jó testvér módjára – felkarolta öccsét, és saját kezébe vette pályafutása egyengetését. E-maileket küldött a nagyobb német egyesületeknek, klubvezetőket hívott fel, sportigazgatók ajtaján kopogtatott, aminek eredményeként Andreast több helyre meghívták. Előbb a VfL Bochum látta vendégül, majd az Eintracht Frankfurt hívta próbajátékra, a Bayer Leverkusen örömmel le is igazolta volna, ám miután kiemelt akadémián szeretett volna futballozni, előbb a Fortuna Kölnhöz, majd az Arminia Bielefeldhez szerződött.

„A klub hiába szerepelt éveken át a német első osztályban, a felnőttcsapat akkoriban a harmadik ligában játszott. Az utánpótláscsapatainak viszont nagyon jól ment a játék, meggyőzött, amit ott láttam. Nem is csalódtam, a korosztályommal megnyertük a Bundesligát, nem akármilyen társaság jött össze.” 

De a fiatal játékos többre vágyott: 16 esztendősen már az osztrák harmadosztályban játszott – ami arrafelé is ritka –, s Andreasnak könnyen ment az utánpótlás- és a felnőttfutball közötti átmenet is. 

„Tapasztalatból mondom, Németországban sokkal nehézkesebb ez az átmenet – fűzte hozzá az idősebbik Böcking fiú, Sebastian. – Fiatal korom ellenére évek óta játékosmegfigyelőként dolgozom, és amikor jött az osztrák lehetőség, én is úgy gondoltam, Andreas fejlődésének az lesz a legjobb, ha fejest ugrik a felnőttfutballba. Védekező középpályásként játszik, itt tud előrelépni, hiszen jóval nagyobb az intenzitás, erősebbek az ellenfelek, és keményebbek az összecsapások. Úgy gondoltuk, ha bejön, nyerünk néhány évet, húszesztendős korára négyévnyi tapasztalat lesz a lábában.”

Noha a család főhadiszállása Hamburgban van, nemcsak a fiúk, a szülők is Ausztriába költöztek. Persze, ha a munka úgy kívánja, a családfő és párja hazaugrik Németországba elintézni az ügyes-bajos dolgokat, ám a céget a távolból is tudja irányítani. Fontos nekik, hogy Sebastian és Andreas közelében legyenek, és ha tehetik, az osztrák harmadosztályú TSV St. Johann meccsein is a lelátón ülnek.

Az öltözőben nem Andreas Böcking az egyedüli légiós, ukrán, kolumbiai, argentin játékos is van a keretben. Az egyesület céljai jelentősek, a felnőttcsapat a másodosztályba akar feljutni, éppen most épül az edzőközpontja három edzőpályával, fedett műfüves létesítménnyel.

„Magyarországra semmiképpen sem szeretnék hazamenni – mondta már a saját céljairól Andreas Böcking. – Az osztrák Bundesligában akarok játszani, úgy gondolom, nem is elérhetetlen. Sok munkára lesz szükségem, de három-négy éven belül van ennek realitása. Előttem van Varga Barnabás példája is, akinek az osztrák ötödosztályból vezetett az útja a magyar válogatottba.”

Egyébként Andreas Böcking tehetségére Magyarországon is felfigyeltek már: a játékos az elmúlt napokat Telkiben töltötte, ahol 17 éves kora ellenére az U18-as válogatott összetartásán vett részt.

Ha valaki jól ismeri Andreas Böckinget, az Cséke György. Az Egyesült Államokban élő tréner jó ideje együtt dolgozik a 17 éves futballistával, a tehetség annak idején az Insta­gramon talált rá a korábbi NB I-es futballista Miamiban folyó egyéni képzésére, és miután csak jót hallott róla, múlt télen időpontot kért tőle, s két hétre Amerikába utazott. „Napi két edzésen vett részt, és a kint töltött idő után azóta is egyéni edzésprogram alapján végzi a pluszmunkát – mondta Cséke György. – Andreas nyitott az újdonságokra, a hozzáállása példaértékű. A külön edzésprogramot osztrák klubja is jóváhagyta, sőt, kifejezetten támogatta. A bajnokság végeztével rövid pihenő után ismét kiutazik hozzánk Miamiba, hogy a munkát tovább finomítsuk. Fiatal kora ellenére állandó kezdőjátékos a felnőttcsapatban, ez nagy eredmény. Ki merem jelenteni, hogy szép jövő vár rá!”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. október 5-i lapszámában jelent meg.)