„A humor roppant igazságos műfaj” – interjú Elek Péterrel

– Egy újbudai fitneszterembe beszéltük meg az interjút. Törzsvendég netán?
– Annak függvényében, mennyi az elfoglaltságom, heti négyszer-ötször megfordulok itt.

– Felépíti előre az edzésprogramját?
– Nemigen válogatok a gyakorlatokban, valójában súlyzós edzéseket végzek, a célom
az izomtömeg növelése. Tizenöt éves korom óta gyúrok, ma már elmondhatom, hogy ehhez a szubkultúrához tartozom. Ötven-hatvan konditeremben fordultam meg az évek során itthon és külföldön,
de egy ideje lehorgonyoztam itt.

– Szerepet játszott a választásában, hogy a terem egy ugrásra van az otthonától?
– Debrecenben a város szélén laktam, onnan meglehetősen körülményes volt eljutni a helyi konditerembe. Épp ezért a budapesti lakásvásárlásnál fontos szempont volt, hogy legyen a közelben edzőterem, mert rengeteg időt spórolhatok meg vele, ha nem kell utazgatnom. 

– A stand up hazai élcsapatának vannak kifejezetten sportos, és akadnak „szélesvásznú” tagjai is. Önnek a színpadi lét miatt fontos a megjelenés, vagy civilként is ügyelne az alakjára?
– Kisgyerekként kórosan sovány voltam. Mike Tyson 14 évesen felnőtteket ütött ki utcai bunyókban, engem viszont a nyugdíjas nagymamám is lenyomott szkanderben. Nem voltam 50 kiló sem, zörögtek a csontjaim, s emiatt súlyos komplexusokkal küzdöttem. Tizedikes koromban fullasztó melegben kirándultunk az osztállyal Visegrádnál, mégis magamon tartottam
a kötött pulóvert, mert attól féltem, ha pólóra vetkőzöm, kinevetnek a többiek.

– Mi hozta el a változást?
– Volt egy gimnazista osztálytársam, aki rendszeresen sportolt, s már 15 évesen kockahasa volt. Ő vitt el először konditerembe. Gyorsan rákaptam a sportra, elkezdtem tudatosan étkezni, és mindez „megváltott”; elmúlt a szorongásom, elkezdtem úgy kinézni, ahogy egy korombeli srácnak illik.

– Debrecen a hazai sport egyik fellegvára. Kipróbálta valamelyik sportágat?
– Szerettem futballozni, de az egyik egyetemi meccsen megsérültem, a bokaszalagom szakadhatott el. Nem fordultam orvoshoz, emiatt fél évig sántikáltam, edzeni sem tudtam, és ez elvette a kedvem a focitól. Megpróbálkoztam viszont a thai boksszal és megszerettem; a küzdősportokat eleve nagyra tartom. A thai boksz hátránya, hogy erős nyomokat hagy az ember arcán, ami nem előnyös a színpadon. Természetesen csak azután mentem le a terembe, hogy az alap-állóképességet megszereztem, ellenkező esetben a plafonról lelógó bokszzsák is kiütött volna.

– A Debreceni Egyetem gazdaságtudományi karán végzett. Hasznosítja a megszerzett tudását, vagy a színpad teljesen kitölti az életét?
– Biztonságot ad a tudat, hogy van diplomám, de most a stand upra és az ehhez kapcsolódó egyéb feladatokra összpontosítok. Aktívan jelen vagyok a közösségi médiában, enélkül ma már nem lehetne felszínen maradni. 

– Talán nem erőltetett a párhuzam, miszerint a sportoló és a humorista pillanatnyi sikere a következő meccsen, a következő fellépésen már mit sem ér, mindkettejüknek újra és újra meg kell dolgozni a közönség elismeréséért.
– A stand uposnak talán könnyebb a dolga, mert aki tehetséges, képes rosszabb napjain is megnevettetni a publikumot, egy meccs kíméletlenebbül visszatükrözi a pillanatnyi felkészültséget. Persze
a fellépés is sokismeretlenes egyenlet, nem tudni előre, milyen közönség ül be aznap a nézőtérre, mennyire sikerül közös hullámhosszra kerülni.

– Igaz, hogy látványos bukással indult az előadói karrierje?
– Olyan élményem volt, mint akit a megye egyből felhívnak a Premier League-be, majd a meccs nyolcadik percében oxigénmaszkban cipelik le a gyepről. A helyszín a Dumaszínház bölcsője, a Godot Kávéház, a történet 2011-es. Jelentkeztem az Open Mic Event amatőr tehetségkutatóra. Ám nem mértem fel, mire vállalkozom, nem voltam felkészülve arra, mit jelent kiállni emberek elé. Ráadásul maga a közönség volt a zsűri. Minden jelentkező kapott minimum két percet, ezt követően szavaztak a nézők az előre kiosztott piros kártyákkal. Ha hárman felemelték a lapot, le kellett jönni a színpadról. Nekem sorra villantak a pirosak, de ebből semmit sem érzékeltem, végül úgy támogattak le a pódiumról. Sokkot kaptam, fekete, ájulás előtti foltok cikáztak előttem, miközben a földet bámulva motyogtam a szövegem. 

– Innen lehetett szép talpra állni.
– Nem adtam fel, mert azt éreztem, hogy a túlzott izgalom bénított le. Tartottam egy hatéves szünetet, s ezt az időt az intenzív felkészülésre szántam. Gyűjtöttem a leendő műsorom anyagát, s mellette rengeteg stand up produkciót néztem meg. Kutattam, mi lehet a siker titka, miért nevetnek ezen vagy azon jobban az emberek. Begépeltem előadások hanganyagát, majd kiválogattam azokat a szövegrészeket, amelyeken kuncogtak, nevettek vagy éppen hahotáztak. Ebből sokat tanultam, és közben kerestem a saját hangom.

– Mikor állt megint közönség elé?
– Az apropót egy újabb tehetségkutató, a Magyarország, szereplek! adta. A barátaim noszogattak, hogy jelentkezzek, ne őket fárasszam a poénjaimmal. Litkai Gergely, Felméri Péter és Kőhalmi Zoltán alkotta a zsűrit, nekik tetszett az előadásom.

– De ezzel még csak az „előzenekar” státusig jutott.
– Remek iskola bemelegítő embernek lenni. Engem Kiss Ádám mentorált, de sok más neves standupossal is felléptem. Mi, újoncok sokszor nem is a műsor elején álltunk színpadra, mert ha a „hideg közönségre” küldenek rá kezdőt, az visszaüthet, inkább beékeltek a produkció közepébe. Viszont amikor Kiss Ádám magával vitt a turnéjára, az én dolgom volt 15-20 perc alatt hangulatba hozni azt a publikumot, amelyik nem rám váltott jegyet. Az efféle erőpróba megedzi az embert, hiszen a nulláról kell megnyerni a meccset, nem arról van szó, hogy már a színpadra lépést viharos ünneplés fogadja.

– Mikor jön el az ideje egy önálló estnek?
– Ezt megérzi az előadó, és általában a színház is bátorítja. Nekem büszkeség és boldogság, hogy egy olyan sikeres szellemi műhely tagja lehetek, mint a Dumaszínház. Az első nagyobb produkció a Janklovics Péterrel közös estünk volt. A Zenebu@ik című zenés őrület olyannyira sikeres lett, hogy követte a Zenebu@ik 2 is. A két óra alatt gitároztam, énekeltem, táncoltam, noha egyik sem a fő profilom, illetve a nézők által bekiabált dalszöveget – például hogy Van nekem egy csíkos gatyám – adtam elő oxfordi angol akcentussal. Védőháló nélküli halálugrás volt, s úgy éreztem, ha ezt megoldom, jöhet az önálló műsor. Tavaly tavasszal készült el a Férfi megérzés.

– Mennyi idő, mire kiforr egy est?
– Örök elégedetlen vagyok, de épp egy minapi fellépésen éreztem, hogy úgy másfél év után összeállt a produkció. Egy másfél-két órányi anyagban lehetnek poénok, amelyek ilyen-olyan okból nem jönnek be, ezeket el szoktam hagyni. Mostanra a Férfi megérzésből kisepregettem mindazt, amit nem éreztem elég erősnek. De tovább formálom, itt-ott csepegtetek például olyan részleteket is, amelyeket már a következő önálló estembe szánok. Ilyenkor kell persze az önfegyelem, hogy ha bejön a poén, ne lőjem el újra és újra.

– Hofi Gézának volt 1500-nál több előadást megélő estje, az Élelem bére. Manapság mennyi egy produkció szavatossági ideje?
– A legnépszerűbb humoristák esetében, akiknek a nevére garantál a telt ház, ezt könnyű megmondani: amíg be nem járták keresztül kasul az országot. Én még a pályám felfutó szakaszánál tartok, újra és újra rá kell tennem egy lapáttal, hogy még nagyobbat szóljon a műsorom. Szerintem a Férfi megérzésben két jó év benne lehet; a legelső előadáson elhangzottak hatvan százaléka az a szöveg, amit manapság is elmondok, ennyit csiszolódott, formálódott menet közben az est anyaga.

– Másfél órát egyedül a színpadon tölteni, folyamatosan beszélni úgy, hogy sikerüljön ébren tartani az érdeklődést, nemcsak mentálisan, fizikailag is nagy kihívás. Kell-e trenírozni egy-egy előadás előtt?
– A sportszerű életmód, a kipihentség fontos, de így is benne van a pakliban, hogy az előadás végén – főleg, ha dupla fellépésre kerül sor, ami a Zenebu@ik esetében bizony előfordult – félhullaként rogyok le az öltözőben.

– A sport világával együtt jár a konkurenciaharc: aki nem tud minőségi teljesítményt nyújtani, kikerül a csapatból, lemarad a világversenyről. Kívülállóként úgy tűnik, meglehetősen nagy a tolongás a hazai stand up berkeiben is, főképp a piac méretéhez képest.
– Valóban vonzó a műfaj, de nincs azzal semmi baj, ha sokan gondolják, hogy ez az ő útjuk. A humor roppant igazságos műfaj. Ahogy Bodrogi Gyula mondta, „a közönség zseni”, a nézőtéren ugyanis akkor nevetnek és akkor tapsolnak, ha tetszik, amit hallanak.

– Mivel kapcsolódik ki egy humorista?
– Nagyon kedvelem a történelmi témájú könyveket, újra rákattantam a gitározásra, és szeretek számítógépes játékokat játszani a barátaimmal. De van, hogy felmegyek a Normafához és egyedül bolyongok az erdőben, persze az agyam ilyenkor is kattog…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. december 7-i lapszámában jelent meg.)