A Távol-Keleten is letette névjegyét – interjú a röplabdázó Szakmáry Grétával

A magyar válogatottal – amelynek jó ideig csapatkapitánya is volt – négy Európa-bajnokságon szereplő, Európa-liga-győztes és El-ezüstérmes Szakmáry Grétát, aki december 31-én töltötte be a 33. életévét, a Japánban szerzett tapasztalatairól és élményeiről kérdeztük.

„Mindig is titkos vágyam volt, hogy egyszer eljussak Japánba, az pedig, hogy ez játékosként sikerült, tényleg fantasztikus élmény, nagyon hálás vagyok érte. Ráadásul nem egyedül vagyok itt, abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a vőlegényem is velem tarthatott, aki fontos támaszom.”

Bár Gréta 2023-ban visszavonult a válogatottól, nem szakadt el teljesen a nemzeti csapattól, hiszen augusztus végén nézőként ott volt a mieink belgák elleni bravúros Eb-selejtező sikerén, s másnap utazott el a Távol-Keletre.

„Klubomnak, a Hiszamicu Springsnek egy kisvárosban, Toszuban van a központja, amely Japán déli részén, Fukuokától nagyjából fél órányira található. Mivel ez kisebb település, jóval könnyebb az élet és a közlekedés, mint, mondjuk, Tokióban. Nagyon kedvesek az emberek, ránk, külföldiekre pedig különösen odafigyelnek. Ami azonban nehézséget okoz, és ezen kissé meg is lepődtem, hogy nagyon kevesen tudnak angolul, így elég nehézkes a kommunikáció. Az edzőnk beszél valamennyire, van egy tolmács is az edzéseken, illetve van egy amerikai-japán csapattársunk, akivel tudunk beszélgetni, de nagyjából ennyi. A többiek is nagyon kedvesek, próbálkoznak is barátkozni, de a közös nyelv hiánya igencsak behatárolja a lehetőségeket.”

A japán bajnokságban csapatonként legfeljebb két légiós szerepelhet, ám ahogy Gréta elmondta, az ázsiai külföldiek nem számítanak légiósnak. A ligában mindössze egy olyan együttes van, ahol nincs légiós.

„Nekem egy amerikai csapattársam van, ő átló. Vele, valamint az amerikai-japán feladó lánnyal vagyunk nagyon jóban, hármasban szoktunk összejárni, időnként, a keddi pihenőnapunkon átrándulni Fukuokába, vagy elmenni a helyi wellnessbe.” 

Amint arra már utaltunk, Gréta augusztus végén érkezett Japánba, nagyjából egy hónappal a bajnokság rajtja előtt.

„Szerettem volna időben érkezni, már csak azért is, hogy az átállás miatt ne legyen problémám, hiszen hét-nyolc óra az időeltolódás Magyarországhoz képest. Utólag derült ki, hogy így is későn érkeztem, mert bármilyen hihetetlen ez nekünk, Japánban nincs olyan, hogy szünet. Amikor nem megy a bajnokság, akkor is folyamatosan edzenek a játékosok, és felkészülési tornákon meg bemutatómérkőzéseken vesznek részt, így viszont nincs alapozás. Nekik az teljesen elképzelhetetlen, hogy valaki az egész nyarat kihagyja.”

Kiérkezésének első hetében Gréta társaival a Fülöp-szigetekre utazott, ahol a helyi válogatottal játszott a csapata, de ő még nem lépett pályára, hiszen a több hónapos kihagyás miatt egyáltalán nem volt játékra kész állapotban. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy amerikai csapattársa még ezután két héttel futott be.

„Természetesen tisztában vannak vele, hogy Európában és Amerikában egészen más rendszerben zajlik a felkészülés, úgyhogy ezt tolerálják és nagyon odafigyelnek ránk. Nekünk viszont azt kell megszoknunk, hogy itt egészen más a játékrendszer. A japán játékosok fizikailag nem erősek, de gyorsak és nagyon technikásak. Alacsonyak a feladók is, így egészen más a játék ritmusa, hosszabb idő volt kialakítani a feladókkal való kapcsolatot a pályán. Emellett a nyitásfogadásra is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Valójában decemberre kezdtem ráérezni a játékrendszerre, most kezdek beleszokni.” Mint kiderült, a mindennapok mellett a mérkőzések és a bajnokság is egészen más szisztémában zajlik, mint Európában.

„Napi két edzésünk van, amelyek időben elég közel vannak egymáshoz, ám ennek ellenére szinte az egész napunkat lefoglalják. Általában fél tízkor kezdődik az első tréning, ami általában kondizást jelent. Azonban a játékosok már nyolckor megérkeznek, bemelegítenek, készülnek az edzésre, és amikor vége a hivatalos résznek, akkor is maradnak és tovább dolgoznak.” Ilyen a japánok munkamorálja, amiről már elég sokat hallottunk, de azért testközelből mégiscsak más tapasztalni.

„Az ebéd fél tizenkettő körül van, a délutáni labdás edzés pedig kettőkor kezdődik és nagyjából háromórás, de ők ugyanúgy másfél órával korábban ott szoktak lenni, és utána is maradnak, éppúgy, mint délelőtt. A vacsora fél hétkor kezdődik, szóval van, amikor az egész napot a csarnokban töltjük. Amikor nem, igyekszünk regenerálódni, ehhez pihenőszobákat alakítottak ki a létesítményben, emellett a konyhát és a mosodát is igénybe tudjuk venni.” A bajnokság lebonyolítása is eltér attól, amihez mi hozzászoktunk, ugyanis minden hétvégén két mérkőzést játszanak a csapatok.

„A meccsek időpontja is teljesen más, mert dél és kettő között van a kezdés. Ráadásul – ahogyan az edzéseken – itt is két-három órával korábban már ott vagyunk a helyszínen, átöltözünk, melegítünk, készülünk. De maguk a mérkőzések sem úgy zajlanak, ahogyan mi megszoktuk. A japánok nagy feneket kerítenek például a bemutatásnak, egyesével szólítják a játékosokat, akiket gyerekek kísérnek be a pályára, ezzel aztán akár negyedórát is csúszhat a kezdés. Arrafelé azonban fontos a szurkolók kiszolgálása, a show, amire nagyon odafigyelnek. Minden második szett után hosszabb szünet következik, ilyenkor a pályán táncbemutató zajlik, mi pedig bevonulunk az öltözőbe. Volt már nem egy olyan mérkőzés, amit ilyenkor fordított meg valamelyik csapat, hiszen ez a pihenő nagyon megtörheti a lendületet, arról nem is beszélve, hogy kissé ki is hűlünk ez alatt.”

A kötelezettségek nem érnek véget a mérkőzés befejezésével.

„A lefújás után aláírt labdákat dobálunk ki a szurkolóknak, az MVP-vel interjút készítenek a meccs után, akinek gyerekek tesznek fel kérdéseket. A bérleteseknek fotózkodási és aláírási lehetőséget is adnak a mérkőzéseket követően, ami még hosszú ideig eltart. Előfordult már olyan is, hogy délelőtt tíz órától este hétig tartott a program. Ez zajlik minden hétvégén szombaton és vasárnap is. Amióta elkezdődött a bajnokság, nem volt szabad hétvégénk, a két ünnep között is rendeztek fordulót, talán majd februárban lesz egy kis szünet.”

Ugyan december eleje óta nem voltak bajnokik, de ennek az volt az oka, hogy akkor zajlottak a Japán Kupa küzdelmei. Ennek a múlt hétvégén rendezték a döntőjét, amelybe a Hiszamicu Springs is bejutott, 3:2-re kikapott, Grétáék így ezüstérmesek lettek. A magyar négyes ütő tehát már a Távol-Keleten is letette a névjegyét.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 11-i lapszámában jelent meg.)