Nem tud elszakadni a medencétől – interjú Drasko Brguljannal

Tizennégy év. Ennyi telt el azóta, hogy a Vasas férfi vízilabdacsapata leigazolta Drasko Brguljant, aki már akkor is érett, tapasztalt játékos volt. Azóta lehúzott hat idényt az OSC-ben, majd újra az angyalföldieket erősítette, végül hazatért Kotorba, betöltötte a negyvenet – és még mindig aktív.

Az elnyűhetetlen montenegrói klasszis keretbe foglalta hosszú és eredményes pályafutását, amelyet szülővárosa patinás klubjában, a Primoracban kezdett el. Kilencéves volt, amikor először lement a legendás Zoran Gopcsevics nevét viselő uszodába, elmondása szerint hirtelen jött ötlettől vezérelve. Pedig korántsem volt egyértelmű, hogy a medencét választja a gyep helyett, édesapja ugyanis labdarúgóként a jugoszláv másodosztályig jutott, de a kis Drasko a vízilabdázást élvezte igazán.

Már csak azért is, mert hamar sikerek érték, a kétezres években bitang erős csapat formálódott Kotorban. A független Montenegró bajnokságának első két kiírását egyaránt a Primorac nyerte meg, amelynek akkor már alapembere volt a felnőttek között mindössze 17 évesen bemutatkozó Brguljan. A nagy rivális Herceg Novi elleni rangadók mellett az európai kupamérkőzések is lázba hozták a helyieket, 2009-ben a klubtörténet legnagyobb sikerét elérve a Bajnokok Ligájában (akkori nevén Euroliga) is felértek a csúcsra a kotoriak.

„Nagy siker volt, a mai napig szép emlék, de sajnos azóta alig nyert valamit a Primorac – ecsetelte Drasko Brguljan. – Az előző évadban tizenhat év után lettünk bajnokok Montenegróban, kupagyőzelmet is ünnepelhettünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kevés a jó csapat otthon, a Herceg Novi és a Budva a közvetlen riválisunk.”

A magyart ugyanakkor a világ legerősebb bajnokságának tartják, vagyis előrelépést jelentett, amikor Brguljan 2011-ben a Vasashoz igazolt. Csaknem két évtized után, 27 évesen intett búcsút a Primoracnak, amely akkoriban jelentős pénzügyi nehézségekkel küzdött, szinte az összes meghatározó játékosa távozott.

A budapesti piros-kékek viszont sorozatban négy bajnoki cím után nagy terveket szövögettek, és bár az Eger letaszította őket a trónról, a következő évben visszaültek, immár a montenegrói légiós vezérletével.

Lelkesedése és küzdőszelleme mellett szerénysége és alázata közönségkedvenccé tette, néhány év alatt a nyelvünket is megtanulta, gyorsan befogadta a magyar pólós közeg. Három angyalföldi idény után következett az OSC-időszak, hogy aztán 2020 nyarán másodszor is bejelentse érkezését a Vasas, amelyhez a mai napig ezer szállal kötődik. A klubhonlapnak adott interjúban felvetették a pletykát, miszerint abbahagyja az élsportot, de rávágta, még néhány évig szeretne játszani.

Így is lett. Két évvel később elérzékenyülve búcsúzkodott a Vasastól, aztán ráhúzott még egy évet, 2023 nyarán Eurokupa-győztesként távozott – hova is mehetett volna máshova, mint haza, Kotorba. Amikor annak idején otthagyta nevelőegyesületét, már Európa-bajnok volt, de magyarországi klubpályafutása alatt teljesedett ki igazán a montenegrói válogatottban. A barcelonai vb-döntőben éppen a mieink ellen játszott, be kellett érnie az ezüsttel.

Azon az estén nem szurkoltunk neki – kivételesen, mert egyébként a szívükbe zárták a magyar pólóbarátok. Ha a Primorac Budapesten játszik, Brguljan csak araszolva jut el az öltözőig: szurkolók, játékosok, edzők és sportvezetők állítják meg és érdeklődnek a hogyléte felől.

„Mindig jó érzés visszatérni Magyarországra – hangsúlyozta a veterán bekk. – Követem a magyar klubok szereplését, többnyire természetesen a Vasasét. A Fradi nagyon erős, szerintem jelenleg a legjobb csapat Európában, és a BVSC játéka is tetszik, Varga Dániel nagyszerű munkát végez. Néztem a kupadöntőt és a zuglóiak Recco elleni meccsét is.”

A második számú nemzetközi sorozat, az Eurokupa nyolcaddöntőjében a BVSC-vel került össze a Primorac, amely a budapesti döntetlen után saját medencéjében egy góllal győzött, így bejutott a legjobb nyolc közé. Drasko Brguljan nem csupán a vízben, hanem az öltözőben is vezér, elmondása szerint jó csapat formálódik Kotorban.

„Nagyon fiatal a keret, de öt-hat játékosunk szerepel a válogatottban, sokat játszanak Dejan Szavicsnál – mondta Brguljan, akit a saját szerepköréről is kérdeztünk. – Rutinos játékosként igyekszem istápolni a fiatalokat, de már nem végzek olyan edzésmunkát, mint ők. Azért így is többet játszom, mint amennyit kellene… A védekezésünk még nem olyan, amilyennek lennie kell, de sokat gyakorolunk, érződik a fejlődés a játékunkon. Nagyon sok meccsünk van, a Bajnokok Ligájában és az Eurokupában is nehéz ellenfeleket kaptunk, de az ilyen erőpróbák szükségesek ahhoz, hogy erősödjenek a srácok.”

Na de hogyan tovább? Előbb-utóbb szögre kell akasztani a sapkát, ugyanakkor Drasko Brguljan szavaiból érződik, még mindig él-hal a sportágért. Kotorban természetesen tárt karokkal fogadták, az ínséges esztendők után az eredmények is jönnek, a Primorac újra meghatározó szereplője lehet az európai vízilabdázásnak.

„Az edzőnk, Vjekoszlav Paskovics ért a játékosok nyelvén, a klub anyagi helyzete is stabilizálódott, vagyis minden a legnagyobb rendben – szögezte le a kotori csapatkapitány, akit az új szabályokról is kérdeztünk. – Nem feltétlenül kedveznek nekem a változások, mert több lesz a birkózás, én pedig nem tartozom a legerősebb játékosok közé. Így aztán könnyen lehet, hogy májusban befejezem – meglátjuk, mert még mindig élvezem a játékot. A visszavonulásom után is szeretnék a sportágban maradni, a Primoracban amolyan koordinátorként számítanak rám. Segíteni akarok a klubnak, edzőként viszont egyelőre nem látom magam, inkább hátrébb lépnék egyet.”

Persze azért nem akkorát, hogy eltávolodjon az uszodai közegtől.  

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. március 1-i lapszámában jelent meg.)