Tóth Barna: Ha csatár vagy, és a Paks hív, azt érdemes elfogadni!

– Itt él Pakson, vagy esetleg ingázik Budapestről, amikor lehetősége van rá?
– Nem, amikor a klubhoz szerződtem, ideköltöztünk a feleségemmel.

– Gödöllőn nőtt fel, aztán Újpesten nevelkedett, ehhez képest Paks igazi kisvárosi közeg lehet. Megszerette a tolnai várost?
– Valóban gödöllői vagyok, amikor a lila-fehérekhez kerültem onnan jártam be edzésre. Paksra visszatérve: Kecskemétről érkeztünk, és nagyon megszerettük a várost. A pályafutásom során elég sokszor kellett költözni, vagyis nem volt új a szituáció, de tényleg remekül érezzük magunkat.

– Kívülállóként azt látja az ember, hogy a klubnál dolgozók, de a városban élő emberek is nagyon összetartó közösséget alkotnak. Hogyan viszonyulnak a paksiak a futballistákhoz?
– Tényleg úgy van, ahogy mondja. Itt nem nagyon lehet elbújni, kis túlzással mindenki ismer mindenkit. Az első itteni napomon elmentünk ebédelni a srácokkal, és szinte azonnal megállított valaki az utcán, hogy üdvözöljön a csapatban, elmondta a jókívánságait és azt, hogy sok gólt vár tőlem. Azóta is nagyon kellemes a paksi lét, főleg a győzelmek után, mindig akad egy-két biztató szó.

Született: 1995. március 13., Budapest Sportága: labdarúgás Klubjai: Gödöllő (2003–2007) Újpesti TE utánpótlás/Újpest FC (2007–2014), Honvéd II (2015–2017), Vác FC (2016), BFC Siófok (2017), Monor (2018–2019), Nyíregyháza Spartacus (2019), Szombathelyi Haladás (2020), FC Ajka (2021), Kecskeméti TE (2021–2024), Paksi FC (2024–) Kiemelkedő eredményei: 2x NB I-2. hely (2023, 2024), NB II-2. hely (2022), Magyar Kupa-győztes (2024)

Újpesten nem kellett, Kispesten igen

– Térjünk vissza a kezdetekhez. Miért a futballt választotta? Volt esetleg családi kötődés a sportághoz?
– Igazából nem is volt kérdés, hogy én focizni kezdek, édesapám a Váci Izzó színeiben az NB II-ben is játszott. Három nővérem van, és szerintem nagyon várta, hogy átadhassa nekem a labdarúgás szeretetét. Amikor kicsi voltam, már a megyei bajnokságban, a Gödöllőben játszott, és belenőttem az öltözői környezetbe, szinte mindig a focipályán voltam.

– Az Újpest miként fedezte fel?
– A gödöllőiekkel sok utánpótlástornára jártunk, jó kis csapatunk volt, ott láttak meg és szóltak, tizenhárom évesen érdemes lenne szintet lépni. Megtettem, és ez jó döntésnek bizonyult. 

– Sok gólt szerzett a különböző korosztályokban, végül mégsem Újpesten kapta meg a lehetőséget, hogy felnőttek között futballozzon, hanem a Honvédban. Miért alakult ez így?
– Az Újpestben az utolsó évadomban az U21-es bajnokságban gólkirály lettem, ám még nem létezett fiatalszabály az NB I-ben. Kiöregedtünk, de előtte fél évvel felvetődött, hogy a Honvédba igazolok, követhettem volna edzőmet, Mundi Viktort, aki átment a piros-feketékhez. Újpesten próbáltuk kideríteni, számíthatok-e szerződésre, vagy számolnak-e velem hosszú távon. Nemleges választ kaptam, így kerültem végül a Honvédhoz, ahol a vezetőség szeretett volna a felnőttcsapat felé irányítani. A kispestieknek már volt NB III-as csapatuk, amely megfelelő lépcsőfoknak tűnt a további fejlődésem szempontjából.

– Sokan úgy gondolják, hogy Tóth Barna fiatal játékos, aki most válik meghatározó labdarúgóvá az élvonalban, azonban „már” huszonkilenc éves. Későn érő típus, vagy a magyar futball szereplői nem fedezték fel korábban, milyen értékei vannak?
– Szerintem alapvetően későn érő típus voltam. Az elmúlt nyolc-kilenc évben mintegy tíz kiló izom feljött rám, ez sokat jelent. Erőcsatárnak tartanak, ehhez a poszthoz nagyon kell a rutin, persze akadnak, akik jóval előbb odakerülnek a tűz közelébe. Úgy gondolom, sok lépcsőt végig kellett másznom, hogy ilyen szinten tudjak játszani.

– Gyerekként is kiemelkedett a magasságával, a fizikumával a többiek közül?
– Ennyire nem voltak meghatározóak a fizikai adottságaim, sokszor egy korosztállyal feljebb játszottam, ott pedig el is tűntek a különbségek. Mindig szerettem a fizikai részét kidomborítani a játéknak, felvállaltam az ütközéseket, párharcokat, és ezeket élveztem, kerestem is.

Az utolsó lehetőség Kecskeméten

– Sok helyen megfordult, mielőtt megérkezett volna Paksra. Az NB III-as Monorban például rengeteg gólt szerzett, de több állomáshelyén nem volt ennyire meghatározó a szerepe. Köszönhető ez annak, hogy egy ilyen típusú centert sok edző csak bizonyos helyzetekben vagy ellenfelekkel szemben szeret pályára küldeni?
– Mindegyik klubváltásomnak más oka volt, de mindig az volt a cél, hogy több játéklehetőséget kapjak és fejlődhessek. Ami biztos, Monoron, aztán Kecskeméten és úgy gondolom, Pakson is azért találtam meg a helyem, mert éreztem, érzem a hosszú távú bizalmat. Ez egy csatárnak különösen fontos. Akadnak olyan támadók, akik bármilyen közegbe érkeznek, azonnal rúgják a gólokat, nekem kell a biztonság, a jó atmoszféra, hogy a teljesítményem rendben legyen.

– A nagy áttörés Kecskeméten következett, a klub két év alatt két osztályt ugrott, ön az NB II-ből feljutó együttesnek, majd a következő évad élvonalbeli ezüstérmes csapatának is alapembere volt. Érezte korábban, hogy ennyire fontos szereplő lesz Szabó István együttesében?
– Kecskemétről már akkor is kerestek, amikor az NB III-ból szeretett volna feljebb lépni az együttes, de akkor még nem őket választottam. Amikor másodosztályú lett a klub, megint felhívtak, és úgy éreztem, hogy megkapom majd a kellő lehetőséget, fontos szerepet szánnak nekem a csapatban.

– Mi volt a titka annak a szárnyaló Kecskemétnek, amely ilyen rövid idő alatt szinte csodát tett?
– A vezetőedző, Szabó István szerepe megkerülhetetlen, elképesztő, amit véghez vitt, jól építette fel azt a csapatot, olyan minőségű munkával korábban nem nagyon találkoztam, felnőttszinten meg főleg. Olyan sikeréhes társaságot sikerült összerakni, amelyben mindenkinek majdhogynem az volt az utolsó, vagy éppen az élete legnagyobb lehetősége.

Fájt, hogy nem ajánlottak szerződéshosszabbítást

– Ön is így fogta fel a kecskeméti szerződését?
– Abszolút. Tényleg úgy voltam vele, vagy most sikerült valamit alkotni még, vagy a karrierem lefelé indul. Szerintem a huszonkettes keretből szinte kivétel nélkül majdnem mindenki így gondolkozott.

– Stabil kezdőjátékosa, sőt kulcsszereplője lett a Kecskemétnek. Eszébe jutott, hogy innen is lehet még továbblépni, vagy annyira jól érezte magát, hogy hosszabb távban gondolkodott a klubnál?
– Amikor jöttek a sikerek, nem gondolkodtam ilyeneken, mindig volt egy következő célunk, igazából a feljutás sem járt a fejünkben, csak lépésről lépésre haladtunk. Aztán NB I-esek lettünk, örültünk, hogy bemutatkozhatunk az élvonalban, és küzdöttünk a bennmaradásért. Csak azután vetődött fel bennem, hogy váltanom kell, miután megszereztük az ezüstérmet. Néhányan nem kaptunk az első ütemben szerződéshosszabbítási ajánlatot, mások meg igen.

– Ez meglepte?
– Nagyon.

– Ekkor toppant be Paks?  
– Igen, el kellett gondolkodnom más lehetőségen is, mint a Kecskemét. A Paks érdeklődése csak akkor vált aktuálissá, amikor azt éreztem, nem kezelnek a KTE-nél kiemelt játékosként.

– Maradt rossz szájíz a kecskeméti időszakból, vagy így is szép és kerek az a történet?
– Azt hiszem, szép és kerek volt, bár akkor nagyon rosszulesett, hogy így álltak hozzám, nehéz volt feldolgozni és nem is értettem. Utólag viszont nagyon hálás vagyok, hogy így alakult, mert Paksra jöttem, és ez a legjobb döntésnek bizonyult, amit hozhattam.

Paks a stabilitás, a nyugalom szigete

– Mi vonzotta a Paksban? Látta, hogy a klub folyamatosan gólkirályokat ad a magyar futballnak, és hogy a legtöbb játékos itt kivirágzik?
– Ha csatár vagy, és a Paks hív, akkor azt érdemes elfogadni, ez az elmúlt években sokszor bebizonyosodott. A legfőbb motiváló tényező a jó és stabil közeg, ami itt tapasztalható, és úgy tekintettek rám, hogy lehet engem tovább építeni, jobb játékossá válhatok, akár szintet is léphetek még.

– Bognár Györggyel beszélt, mielőtt aláírt volna?
– Nem, vele csak a szerződéskötés után találkoztam. Nagyon kedves volt az első beszélgetésnél, amit azzal zárt, hogy tíz gólt vár tőlem a tavasszal. Sajnos akkor ez nem sikerült, valamivel több idő kellett, hogy elinduljon a gólgyártás.

– Beszélne egy kicsit az edzőjéről, mert azért ő különleges egyénisége a magyar futballnak?  
– A nyugalma, stabilitása rengeteget jelent a csapatnak. Soha nincs stressz, nyugodtan készülünk és épp annyi taktikai információt kapunk, amennyi szükséges.

– Sztorizik, anekdotázik néha a mester az öltözőben?
– Igen, van egy közvetlen oldala is, főleg, ha nem a futballról van szó.

– Mindig volt Pakson konkurencia a csatárposzton, de ez a télen még nagyobb lett, jelenleg négy hasonló karakterű csatárt forgat Bognár György. Mennyire nehéz megküzdeni a helyéért Ádám Martinnal, Könyves Norberttel és Böde Dániellel a játékpercekért?
– Ha Dani fiatalabb lenne, még nehezebb lenne… Őszintén azt gondolom, hogy jól kiegészítjük egymást, és sokkal inkább lehetőséget látok ebben a helyzetben a csapat szempontjából, mintsem hátrányt.

– A társai még rutinosabbak. Tud tanulni tőlük?
– Hogyne, nem összehasonlítható az ő eddigi karrierjük, eredményeik az enyémekhez képest. Talán Böde Dani az, aki a leginkább odafigyel rám ilyen szempontból, és a maga stílusában sokszor tanácsot ad. Ha valamit nem megfelelően csinálok, akkor odajön, elmondja, megmutatja, mi lenne a helyes, mire figyeljek.

– Bognár György szereti keverni a kártyákat a mérkőzéseken belül és meccsről meccsre is. Nehéz megélni, hogy egy jó teljesítmény után esetleg a következő összecsapást a kispadon kell kezdeni?
– Azt hiszem, ezt pontosan Bognár Györgynél tudom kezelni. Még ha nem is mondja és vezeti le nekünk azt, mit miért csinál, a döntései működnek. Ha van egy jó meccsem és utána mégis padra kerülök, akkor is hinnem kell abban, hogy amikor beszállok, és lehetőségem lesz, fontos szereplővé válok. Sokszor bejött már, hogy csereként tudtam eredményes lenni és segíteni.

Eljátszott a válogatottság gondolatával

– Ebből a csapatból az elmúlt években gólkirályok, válogatottak jöttek ki. Eszébe jut néha, hogy egyszer bekerülhet a neve Marco Rossi noteszébe, aki egyébként szereti az olyan típusú csatárokat, mint ön?
– Hogyne, nem hiszem, hogy lenne olyan futballista, aki ne játszott volna el a gondolattal, milyen lenne a válogatottban szóhoz jutni. Nekem is ott mocorog a fejemben, hogy ha sikerül egy kimagasló idényt produkálni, akkor oda lehetne kerülni. Persze nem én vagyok a fiatal tehetség, akit hosszú távon fel lehet építeni, de ha itt, Pakson az ember elkap egy jó sorozatot, és gólok számában tud kimagaslót mutatni, akkor talán lesz lehetőség.

– A Paks egy szigetnek tűnik a magyar futballban. Meg tudja fogalmazni, miért ennyire eredményes ez a klub?
– A stabilitás és a nyugalom – ezt nyújtja a klubvezetőség is. A futballisták itt hosszú távon tudnak tervezni, gondolkodni, a vezetők korrekten állnak a játékosokhoz, ha továbblépési lehetőség van, akkor is.

– Megtalálta a helyét? Hosszú távon is Paks lehet a bázis, vagy azért még járnak egyéb tervek a fejében?
– Nagyon jól érzem magam itt, de persze ha akad előrelépési lehetőség, azon el lehet gondolkodni, mert rövid az élsportolói karrier. Azonban ha mostantól a pályafutásom végéig itt játszom, akkor is nagyon boldogan fejezem be a labdarúgást, mert ez olyan közeg, amelyben nagyon szívesen tölti az ember az idejét és ki is tud bontakozni.

– Van még feljebb az egyesületnek, vagy elért az üvegplafonhoz, amelyet már nem lehet áttörni?
– Úgy gondolom, az előző évad eredményeivel kihoztuk a lehetőségekből a maximumot, esetleg egy nemzetközi kupás csoportkör lehet még nagy eredmény szerencsés sorsolás esetén. Inkább az lehet a cél, hogy ezt a jó, stabil szereplést fenn tudjuk tartani hosszú távon.

BÖDE DÁNIEL „Csupa szív ember, a többiek nevettek, amikor azt nyilatkoztam róla, mindenkit mennyire segít az öltözőben… A fiatalokat nagyon keményen tudja fogni, de ezt a csapatért, a Paksért teszi a maga stílusában, és ez rengeteget jelent a közösségnek, a klubnak és nekem is.” ÁDÁM MARTIN „Csak most ismerkedtünk meg, de odaköltöztek a mellettünk lévő épületbe, így sokszor összefutunk. Daninál jóval csendesebb figura, de róla is csak jókat tudok mondani, jólelkű, rendes, segítőkész srác.” KÖNYVES NORBERT  „A horgászunk? Az öltözőben nagyon jó kedélyű, szereti megcsinálni a hangulatot. A pályán pozitív értelemben kiszámíthatatlan, az a karakter, aki a legfurább szituációkból is képes helyzetet teremteni és gólt rúgni.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. március 8-i lapszámában jelent meg.)