Eliud Kipchoge-sorozat, 1. rész: 18 évesen a csúcson – ötezer méteren!

Eliud Kipchoge 1984. november 5-én született Kenyában, a Nandi megyei Kapsisiywában. Kicsi volt még, amikor az édesapja elhunyt, nincsenek is róla emlékei, az édesanyja egyedül nevelte fel őt és négy idősebb testvérét. Szerény körülmények között nőtt fel, de talán azon a vidéken a létminimumnál többhöz nem is igen vannak meg a feltételek.

„Anyukánk gondoskodott róla, hogy abban a szellemben nőjünk fel, a kemény munka és az őszinteség a legfontosabb az életben. Amellett, hogy példát mutatott az általa tanított értékekből, amikor túlzottan is fegyelmezetlenek voltunk, bottal dorgált meg minket. Voltak teheneink, így velük kellett foglalkoznom, mindennap őket gondoztam” – idézte fel gyerekkori emlékeit egy 2019-ben készített interjúban Eliud Kipchoge.

A futás eleinte csupán eszköz volt neki – az iskolába vezető hosszú, öt-hat kilométeres utat rendre futólépésben tette meg –, ám hamar kiderült, hogy különleges tehetsége van hozzá. Már 16 éves korában megismerkedett Patrick Sanggal, aki karrierje során végig az edzője volt. A neves tréner csoportjához később Faith Kipyegon is csatlakozott, aki később 1500 méteren lett a legjobb női futó.
Kipchoge nagyon hamar elképesztő magasságokba tört, 2002-ben megnyerte a kenyai válogatót a mezeifutó-világbajnokság juniorkorosztályában. Aki látott már ilyen futamot Kenyában és Etiópiában, jól tudja, hogy ezt nehezebb sikerrel letudni, mint magán a világeseményen jó helyezéssel zárni. Dublinban egyéniben az 5. lett, a kenyai csapat tagjaként aranyérmet akasztottak a nyakába. A junior szabadtéri vb-re viszont nem jutott ki, mert a válogatón elesett.

2003-ban már az egyénit is megnyerte a mezei vb-n juniorban, majd nem sokkal később a rekortánon is bejelentkezett. Nyáron megdöntötte a juniorok 5000 méteres világcsúcsát, 12.52.61-es idejével a párizsi világbajnokságra is kvalifikált. Aztán ami a francia fővárosban történt, a mai napig a valaha volt egyik legfantasztikusabb döntőként emlegetik.

Ritkán fut három akkora zseni egyszerre, mint 2003. augusztus 31-én. A marokkóiak középtávfutó ikonja, Hisam el-Geruzs az 1500 méter és az 1 mérföld világcsúcstartójaként az 5000 méter favoritja is volt Párizsban. Ám két olyan kiváló fiatal tehetséget kapott riválisnak, amilyen Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele. Bekele a következő években az 5000 és a 10 000 méter uralkodójává vált, mindkét számban felállított világrekordokat, majd később az utcai futás világában újra összefonódott a sorsa Kipchogéével.

De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza arra a bizonyos 22 évvel ezelőtti párizsi estére! Az első körökben a tempó még óvatos volt, hármuk közül a marokkói haladt előrébb, de Bekele árnyékként tapadt rá, Kipchoge pedig próbált láthatatlan maradni. Mindannyian kivárásra játszottak, először el-Geruzs fokozta a tempót, 800 méterrel a vége előtt az élre tört. Bekele szorosan követte, Kipchoge csak az utolsó kört jelző csengőszóra lépett be Bekele elé. Az első kanyarból kijövet már szélsebesen haladtak, a hosszú egyenesben el-Geruzs elhúzni látszott, ám a célegyenesbe már szinte teljesen egymás mellett fordultak be. Bekele két lépéssel mögöttük volt, ami megpecsételte a sorsát. Kipchoge viszont az azóta is sokat csodált légies futótechnikájával elment a marokkói mellett, és alig négy századmásodperccel megelőzte. Pedig az esélyek nem mellette szóltak, hiszen aki ott futott mellette, az eggyel rövidebb táv legnagyobb klasszisa volt, a szédületes tempó pedig 53 másodperces utolsó kört eredményezett. Mégis megcsinálta, 18 évesen felállhatott a vb-dobogó felső fokára.

 „Tudtam, hogy senki sem számít rám, s ebből próbáltam előnyt kovácsolni. Azelőtt egyszer sem versenyeztem Hisammal, Bekelével is csak egyszer, amikor Oslóban legyőzött. Mindketten Abraham Chebiire figyeltek, ezért tudtam, ha engednek megindulni, utána már nem kapnak el” – nyilatkozta a döntő után. Ne feledjük el, hogy élete első mezei futó területi bajnokságán is csak két és fél évvel korábban, 2001 februárjában vett részt, most pedig – még bőven juniorként – világbajnok lett a felnőttek között!

Egy évvel később az athéni olimpián ők hárman ismét összecsaptak egymással, a sorrend ezúttal el-Geruzs, Bekele, Kipchoge volt. Szintén emlékezetes finálét vívott a 2007-es oszakai vb-n Bernard Lagattal, honfitársától alig 13 századdal kapott ki, úgy lett ezüstérmes. 2008-ban Bekele már jócskán a csúcson volt, így az sem szégyen, hogy a pekingi olimpián ezüstérmes lett mögötte. Ráadásul gyorsabban ért célba, mint az előző olimpiai csúcs.

Ahogyan teltek az évek, a 2003-as vb-címhez hasonló kiugró eredmények elmaradtak. A 2009-es vb-n elért 5. helye és a brit Nemzetközösségi Játékokon megszerzett ezüstérme már méltatlan volt a tehetségéhez, amit ő maga is úgy érezhetett, hogy kezd elpazarolni. Legalábbis élete egyik legfontosabb döntése, amit 2012-ben meghozott, mindenképp ezt sugallja…

(A következő részben: A hosszú távú terv)     

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. december 6-i lapszámában jelent meg.)