Tánc a falusi futball jövőjéért – riport egy sportbálról

„Jászkunsági gyerek vagyok, Jászkunságban születtem, kiskoromtól nagykoromig benne felnevelődtem…” – zeng a jászboldogházi tornacsarnokban az átdolgozott népdal, a színpadon a Pezsgő zenekar, a táncparketten pedig maga a nép teszi oda magát ezen az estén. És ha a mulatság hevében, a híres jászsági birkapörkölt után és a ki tudja, hányadik feles előtt valaki elfelejtené, az önfeledt szórakozásnak jelentős tétje van: a futballcsapat működtetése.

A magyar labdarúgó-kultúra kiveszőben lévő, szép hagyománya az együttes boldogulását segítő falusi sportbál, a nemes kezdeményezés egyre kevesebb helyen él már. Jászboldogházán azonban ma is több száz embert megmozgat, és az elsőre borsosnak tűnő, 12 ezer forintos felnőttbelépőt is könnyebb szívvel fizeti ki a falubeli, ha tudja, a nagy dínomdánom a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei másodosztályban szereplő egyesület jövőjét szolgálja. És persze a jelenét is, hiszen a helyi általános iskola tánccsoportjának mazsorettbemutatója után a Jászboldogházi SE vezetői az est felvezetéseként kiosztják az év szakmai díjait; heves tapsvihar fogadja a különböző korosztályok elismert tehetségeit, köztük is a legvisszhangosabb talán a 2025 legjobb jászboldogházi felnőttjátékosának megválasztott Kerekes Zsombort. Még szinte el sem ül a taps, már viszik az asztalokhoz gőzölgő tálakban a vacsorát, amely – futballbálról beszélünk – a régi labdarúgók munkáját és hozzáértését dicséri.

 „Mi, akik a pörköltet készítettük, mindannyian futballoztunk valamikor, most pedig így próbálunk segíteni a csapatnak – ad betekintést a kulisszák mögé Tóth László, vagy ahogy a futballpálya környékén ismerik: Totti. – Tegnap daraboltuk össze a nyersanyagot, voltunk rá vagy tizenöten, a kondérok mellett hatan maradtunk. Négy birkát dolgoztunk fel, továbbá hatvan kiló sertéshúst főzünk meg. Délután kettőkor kezdtünk, este nyolc órára, a vacsora kezdetére minden kész. A boldogházi birka titka a hagyományos fűszerezés, só, bors, paprika, vöröshagyma, fokhagyma – ennyi. Az alap persze a jó hús, tudtommal Lantosné Piroskáéktól származik idén a birka, ott a régi módszer szerint, szabadtartásosan nevelik az állatokat, kiterelik, legeltetik őket, ez érződik a hús minőségénél.”  

A jászsági Totti nem mellesleg a Jászboldogházi Aranykalász MGTSZ elnöke, itt ugyanis kissé lelassult a történelem kereke, működik még a hagyományos termelőszövetkezet. A hatalmas üstökben fortyogó pörköltet is ennek gépraktárában, a traktorok között főzték az alkalomra. Nem úgy, mint a réges-régi időkben, amikor a radiátorgyárhoz tartozó Radiátor Klubban állt a futballcsapatnak szervezett főzéseknél a kondér mellett Ica néni. Itt mindenki kiveszi a részét, a sportbál előkészítéséhez Tasi Zoltán utánpótlástréner például a papírterítők rögzítésében segédkezett. Ő viszi az U7-es, az U9-es és az U11-es korosztályt (van még egyébként U13-as, U14-es és U19-es is, ami egy 1600 lelkes településen szép sorminta), edzői tapasztalatairól a háttérben tomboló mulatság zaját túlkiabálva mesél: „A világ megváltozott, nekem is változnom kell. Más stílusra van szükség a gyerekekkel, több szeretetre, emberi hangra. Büszke vagyok arra, hogy itt lehetek, ehhez a közösséghez tartozom, és ha a teremben körbenézek, sok barátot látok.”  

A jászboldogházi sportbál motorja a főszervező, Bodor Máté, aki a helyi futballéletnek is a szíve-lelke: az 1984-ben született sportember a hetven igazolt játékost foglalkoztató egyesületet elnökként igazgatja, a felnőttcsapatnál játékos-edző. Pedagógusként Jászberényben tanít testnevelést, emellett a jászboldogházi sportvezetői feladat sokrétű kihívásainak igyekszik eleget tenni, a közösségápolás jegyében készíti elő például a 30. Jász Világtalálkozót, amelynek a nyáron éppen a falu ad otthont, a Fradi-öregfiúk elleni gálamérkőzéssel a fókuszban. Beszélgetésünk során szó esik a falu büszkeségéről, a Dunaszerdahelyi AC 22 éves hátvédjéről, a korosztályos válogatott Csinger Márkról, a település mai futballhelyzetéről, a működtetés anyagi vonzatairól, az önkormányzattól kapott évi 200 ezer forintos támogatásról, a pénzügyi tervezésben meghatározó taopénzekről és a sportbál bevételeiről. Tavaly mintegy négymillió forint segítséget jelentett az esemény, enélkül nehéz lenne a jelenlegi keretek között fenntartani a klubot.

 „A Jászságban tudok alapítványi bálról, keresztény bálról, vadászbálról, de más sportbálról nem hallottam – mondja Bodor Máté, kitérve a nehézségekre is. – Régen a mainál is jobb közösség volt a boldogházi futballéletben, én is ezért maradtam itt, pedig hívtak az NB III-as Szolnokba is. Az edzések és a meccsek mellett is összetartott a csapat, a nyáron eljártunk együtt nyaralni, Bogácsra, Siófokra, beneveztünk strandfocitornákra, télen teremtornákra. Ha néha küzdelmesen is, de ma is az összetartás viszi előre Jászboldogházát. Sok helyen hiányzik ez, számos klub fizetett játékosokkal működik, a megyei első osztályban mindegyik, a másodosztályban a mezőnynek több mint a felénél jellemző a gyakorlat. Ahol meg elfogy a pénz, jellemzően visszaesik vagy összedől a csapat. Nálunk a játékért senki sem kap pénzt, és ez mindig is így volt. Ami a sportbált illeti, az utóbbi három évben ötszázan vettek részt, most kevesebben, mert sajnos az idén ránk szerveztek a szomszéd faluban, Jászalsószentgyörgyön is éppen ma tartanak bált. Hagyomány, hogy az öregfiúk-játékosok főzik a vacsorát. A birkapörköltet nem lehet elengedni. Máshol rendelni szokták, de itt annyira finoman főzik a focisták, hogy ragaszkodunk a saját megoldáshoz.”  

Bevételt hoz a belépők mellett a büfé és az éjféli tombola is, amelyre az általános iskola dolgozóitól a helyi vadásztársaságon keresztül számos környékbeli ajánlott fel értékes nyereménytárgyat. Kulcsszerep jut Józsa Tamás társszervezőnek is, aki a közeli Alattyán futballköreit is képviselve épült be a jászboldogházi labdarúgóéletbe. A fényképész a Jász Kolbásztöltő Fesztivál és a Zsír on the Feszt házigazdája is, így gyakorlott segítőként vett részt a jászboldogházi sportbál előkészítésében.

 „Hatalmas közösségépítő rendezvény ez, amely már kuriózumnak számít Magyarországon – értékel a Jászboldogháza 38 éves játékosa, aki tavaly a Hátsó füves futballmentő túra alattyáni állomásának is helyi koordinátora volt. – Örülök, hogy mi, futballisták ennyi embert meg tudunk mozdítani. Talán ez a jövő: összejönnek a helybeliek, és látják, igenis van erő a vidéki futballban. Ebből ösztönzést lehet meríteni ahhoz, hogy még éveket kihúzzon a mennyei megyei. Hosszú távon látjuk a problémákat, kevés a játékos, nehezen jön össze az utánpótlás. Jászboldogházán én magam egyfajta híd vagyok alattyániként, hiszen Alattyán jelenleg is tíz futballistát ad a jászboldogházi felnőttcsapatnak és az ifikeret többsége is alattyáni. Hozzá lehet még csatolni a történethez az érintett játékosok révén Jászberényt, Jánoshidát. Mert az már nem működik megyei másodosztályú szinten, hogy Jászboldogházán csak jászboldogháziak szerepelnek, a környék lehetőségeit ki kell használni, ilyen értelemben ez egyfajta multikulti futballközösség. Egy Alattyán–Jászboldogháza meccs régebben Fradi–Újpest volt helyi szinten, egészen addig, amíg fel nem oszlott az alattyáni csapat. Amikor átjöttem Jászboldogházára, először úgy fogadtak, hogy na, megjött a hülye alattyáni. Aztán oda jutottunk, hogy ha nem lennének a hülye alattyániak, már Jászboldogházán sem lenne futball. Így fordult át barátságba a régi nagy rivalizálás. Látjuk, hogy szűnnek meg a csapatok, de kiutat jelenthet, ha összefognak a régióban azok, akik szeretnék még vinni tovább a futballt. A labdarúgásban is szükség van a környékre, szükség van a Jászságra. Egy ilyen sportbálon pedig a fiatalok is tapasztalják, hogy igenis él a közösség.”  

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 21-i lapszámában jelent meg.)