Hibázott a gólnál, de meglett a továbbjutás – első 100-szorosok, 30. rész, Nureddin Najbet

Ha már sorozatunkban sort kerítettünk az afrikai országok közül elsőként világbajnoki negyeddöntőbe jutó Kamerun első 100-szoros válogatottjának (Emmanuel Kundé) bemutatására, illik egy fejezetet szentelnünk annak az afrikai országnak is, amely egy szinttel még feljebb ugrott, és először adott vb-elődöntős válogatottat. Már csak azért is, mert az ezt a bravúrt 2022-ben elérő Marokkó az idei világbajnokságon is fontos szereplő volt, az egyenes kieséses szakaszban elbúcsúztatta Hollandiát és Kanadát is, majd csak a legjobb nyolc között hajtott fejet Franciaország előtt, ezáltal a kontinens első képviselője lett, amely immár kétszer is vb-negyeddöntőig jutott.

Ha ezen a Hollandia elleni idei vb-meccsen Asraf Hakimi nem ért volna el a 100-hoz, azt állapíthattuk volna meg, hogy sorozatunk 30. részében jutottunk el az első országhoz, amelynek eddig csupán egyetlen 100-szoros válogatottja van. Ez így már nem állja meg a helyét, de Marokkóban még mindig csak ők ketten tagjai a „százasok klubjának”.

Nureddin Najbet neve Európában is jól cseng. Az 1970-ben Casablancában született belső védő négy otthoni, a Vidad Casablancában játszott év után 23 évesen Franciaországba szerződött, és utána a teljes pályafutását Európában töltötte. Játszott egy évet a Nantes-ban, kettőt a lisszaboni Sportingban, de legenda La Corunában lett, amelyben 1996 és 2004 között nyolc gyönyörű évet töltött el. A La Ligába idén visszajutó Deportivo Najbet idejében nemcsak a spanyol, hanem az európai labdarúgás egyik meghatározó klubja is volt, 2000-ben bajnokságot nyert, a következő két évben ezüstérmes lett, 2002-ben elhódította a spanyol Király-kupát, 2000-ben és 2002-ben a Szuperkupát. A Bajnokok Ligájában 2004-ben elődöntős volt, a negyeddöntőben a milánói 1–4 után tudott fordítani az AC Milan elleni, hazai 4–0-s győzelemmel.

Alapembere volt ennek az együttesnek a jobb oldali belső védő posztján Najbet, mint ahogy húszéves korától, 1990-től a marokkói válogatottnak is. Az „Atlasz oroszlánjaival” kétszer vett részt világbajnokságon (1994, 1998) és hatszor az Afrikai Nemzetek Kupáján (1992, 1998, 2000, 2002, 2004, 2006). Egyénileg nagy éve volt 1998, akkor a marokkóiak mindhárom vb-meccsén játszott, az Afrika-kupán pedig beválasztották a torna álomcsapatába. Csapatszinten pedig éppen azon az Afrika-kupán volt a legsikeresebb, amelyen elérkezett a jubileumi mérkőzéséhez: 2004-ben.

A Tunéziában megrendezett 16 csapatos Afrika-kupán Marokkó Nigériával, Dél-Afrikával és Beninnel került egy csoportba. A tornát 97-szeres válogatottként kezdte el Najbet, tehát minden esély megvolt rá, hogy Tunéziában ünnepeljen. Már amennyiben lehet olyankor ünnepelni, amikor fontos tétmeccsek követik egymást néhány naponta.

Jól indult a torna Marokkónak, Monastirban megverte 1–0-ra Nigériát Juszuf Hadzsi góljával, majd papírforma volt Benin 4–0-s legyőzése. Mivel várható volt, hogy Benint Nigéria is kitömi (végül csak 2–1-re nyert), az utolsó csoportmeccsen, Dél-Afrika ellen legalább pontot kellett szereznie Marokkónak a csoportelsőséghez.

Ez a Dél-Afrika elleni összecsapás volt a 100. fellépése Najbetnek. Már a Benin elleni mérkőzés után is kérdezgette arról a sajtó, milyen érzésekkel várja a következő csoportmeccset, amelyen elérkezik a nagy mérföldkőhöz. A 33 éves védő meglepő módon azt mondta az újságíróknak, hogy szerinte már elhagyta a 100 mérkőzést, legalábbis ő úgy tartja számon, hogy már jóval korábban eljutott a kerek számhoz. Ezt a helyszíni tudósítók sem értették, ezért aztán úgy fogalmazta át a szavait az allafrica.com portál cikke szerint: „Kicsit össze vagyok már zavarodva, pontosan hányadik meccsnél is tartok a marokkói válogatottban, ha ez a századik, akkor örülök neki, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy minél tovább jussunk ezen a tornán.”      

Mi sem értjük, miért tartott ő nyilván más számítást, hiszen sok korábbi példával ellentétben, tudomásunk szerint az ő pályafutásában nem voltak olyan mérkőzések, amelyeket a FIFA nem, csak a saját szövetsége számolt volna el hivatalosnak.

Közvetlenül a Dél-Afrika elleni összecsapás előtt, amikor ismét ez volt a téma, a BBC tudósítása szerint így fogalmazott: „Századik, kétszázadik vagy háromszázadik meccs, mindegy nekem. Trófeát akarok nyerni a csapatommal, csak ez számít.”     

A Szúsza városában megrendezett mérkőzésen aztán meglett a szükséges pont Marokkónak, 1–1 lett a végeredmény. Bár a hangulat nem volt túl ünnepi, az egyébként is kicsi, mindössze 15 ezres stadionban csupán hatezer néző volt jelen. A jubiláló csapatkapitány minden beszámoló szerint remek teljesítményt nyújtott, ám tagadhatatlan, hogy a kapott gól az ő hibájából született, röviden adta haza a labdát, amelyet elcsípett Patrick Mayo, és a helyzetet gólra váltotta. Nyilván nem így akart jubilálni, de tragédia nem történt, meglett a csoportelsőség. Majd a negyeddöntőben is sikerült győzni hosszabbításban 3–1-re Algéria ellen. A négy között ott volt Tunézia, Nigéria, Mali és Marokkó, a torna hivatalos honlapja éppen Nureddin Najbetet szólaltatta meg a végső esélyekről, ő pedig azt mondta: „Marokkó a favorit, megnyerjük a tornát!”     

Nem vált be a jóslata. Malit az elődöntőben még simán legyőzték 4–0-ra, de a döntőben Tunézia bizonyult a jobbnak, 2–1-re nyert a házigazda.

Najbet két évvel később, hatodszor is megpróbálta elhódítani a kontinens legfontosabb futballtrófeáját, de Egyiptomban sem járt sikerrel, válogatottjának már a csoportból sem sikerült továbbjutnia, a házigazda és Elefántcsontpart is megelőzte. A Líbia ellen 0–0-ra végződő utolsó csoportmeccs után, 2006. január 28-án bejelentette visszavonulását a nemzeti csapattól. Lehetett volna még többszörös válogatott, de 2005 második felében nem kapott lehetőséget, mert összekülönbözött a szövetségi kapitánnyal, a korábbi remek kapussal, Badu Zakival. Miután 2005 júniusában Malawi ellen még a keretbe sem került be, és a sajtó faggatta erről a szakvezetőt, Zaki a TWM csatorna adásában így bírálta nyilvánosan a csapatkapitányát: „Najbet három hete nem játszik a klubjában, és mindenki láthatta a legutóbbi válogatott mérkőzésen, hogy mennyire nincs formában.”      

A Tel Quel hetilap szerint a szövetségi kapitány és a csapatkapitány csúnyán egymásnak esett egy rabati szállodában, a biztonsági személyzetnek kellett közbelépnie a feszültség csillapítása érdekében. Végül Zaki húzta a rövidebbet, az év végén távozott, Najbet pedig a 2006-os Afrika-kupára visszakerült a csapatba.

Fél év kiesett, de 115 válogatottságával Najbet így is máig marokkói csúcstartó.

(A következő részben: Skócia – Kenny Dalglish)     

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. augusztus 22-i lapszámában jelent meg.)