Még nem múlt el a balatoni nyár – riport a BFC Siófokról

Augusztus közepe, szombat, Siófok.

Ahogy a nyaralók, strandolók szeretik, az idő csodálatos, hétágra süt a nap, árnyékon kívül 35 fokos a hőség, a Balaton hőmérséklete is jó, csak messze be kell gázolni a vízbe, hogy legalább derékig érjen.

Nem mellesleg meccsnap van, bár ezt nem tudják annyian a városban, mint két vagy három évtizede, amikor a Siófoki Bányász még az élvonalban villogott, és a nyári mérkőzései rendszerint rengeteg nézőt vonzottak, gyakran játszott itt akkoriban a Ferencváros, az Újpest vagy a szomszédvár Videoton, mert garantáltan tömve voltak a lelátók, és a strandok, büfék forgalma is megugrott. A strandolást követően, egy jó hamburger, később gírosz és néhány korsó sör elfogyasztása után lehetett meccsre menni, így lett tökéletes a nap a vendégszurkolóknak, és persze a hazaiak is megmozdultak, hiszen a város központjában található stadionban még jobb volt a hangulat, és rangadókat láthattak.

Hőség és strand most is van, vendég már kevésbé, és sajnos szurkolóból is sokkal kevesebb akad. Hiába, az árak az egekben, a víz kevesebb a tómederben, a BFC Siófok labdarúgócsapata pedig harmadosztályú, és éppen menekül.

Előre menekül…

Ezen az augusztusi délutánon az előző idényben még másodosztályú Budafok a vendég, és meg is jelenik a stadion környékén úgy hetven-nyolcvan fővárosi drukker, hangosan éltetve csapatát. Ha közöttük akad, aki járt itt a kilencvenes években, nyugodtan elsütheti a közhelyet: itt nem változott semmi. Kevés stadion nem újult, csinosodott meg az elmúlt 16 évben, a Siófoké ilyen, hangulatos retróérzés, a klubház épülete rendben tartva, de körülötte nagyon látszik az erózió. A kerítés áll, a mellette lévő két jegypénztár egy-egy fabódé, de meglehetősen rossz állapotban, nem meglepő, hogy nem is üzemel.

A kezdés előtt negyven perccel még nem kígyóznak a sorok a beléptetésnél, egy idősebb úr a kedvesével parkol le a szemközti családi házak előtti füves területen, majd a bejárat felé baktat.

„Nagyon régóta járok meccsre, a hatvanas években magam is játszottam itt, de még nem olyan magas szinten – mondja, miután megállítottuk néhány szóra abban a reményben, hogy végigélte a siófoki labdarúgás felemelkedését, és azt is, hogyan került vissza a harmadosztályba a klub. – Húsz-harminc éve minden mérkőzésen itt voltam, most már ritkábban jövök, bár a nyár óta kötelességemnek érzem, hogy itt legyek, s ezzel is támogassam a nehéz helyzetben a csapatot. A fiam régóta masszőrként tevékenykedik az együttesnél. Sajnálom, hogy az NB III-ig jutottunk, de bízom benne, hogy idővel elindulunk felfelé, és rendbe jönnek a dolgok. Nekem a nyolcvanas évekbeli csapat a kedvencem, amelyik feljutott az élvonalba, és Magyar Kupát is nyert. Bódi Zoli elképesztő focista volt, remekül látott a pályán, de abban a gárdában sok kiváló játékos futballozott. Tényleg nagy meccsek voltak itt, a hatvanas években Albert Flóriánék is gyakran edzettek itt a válogatottal, szerették Siófokot, a Balaton-partot.”  

A klubházba belépve feltárul előttünk a dicsőséges múlt. Egyrészt a bútorzat egy-egy eleme feleleveníti a 70-es, 80-as évek divatját, s a burkolatok sem mindig a modern trendeknek megfelelők, de rendezett, tiszta minden, a falakon pedig ott lógnak a tablók. Az említett kupagyőztes csapaté, amely még másodosztályúként hódította el a serleget, aztán a kilencvenes évek elején egy rakás válogatott játékos igazolt ide, többek között Fischer Pál, Máriási Zsolt vagy éppen Duró József. Ez a brigád Varga István vezetésével a klubtörténet legjobb helyezését érte el az élvonalban, a negyedik pozícióig jutott. Később is remek labdarúgók viselték a korábbi piros-fekete, most már sárga-kék színeket, így sokáig minőségi labdarúgást láthattak városukban a siófoki drukkerek.

Ezt az időszakot átélte már a két új tulajdonos, akik nyáron vették át a 2024 óta harmadosztályban szereplő klubot. Csák Tamás remek középpályás volt a kilencvenes években, társa, Horváth Tamás szintén Siófokon nevelkedett, édesapja évtizedekig volt az egyesület gazdasági vezetője.

„Egyértelműen érzelmi döntés volt, hogy Tomival átvettük a klubot a nyáron – kezdi beszélgetésünket Csák Tamás az oldalvonal mellett, miközben a pályán Mészáros József edző figyeli a csapat bemelegítését. – Egyszer csak kaptunk egy telefonhívást, hogy megszűnik a klub, a megye III-ban indulhat el csak, rengeteg az adósság, az előző tulajdonos pedig kiszállt a futballból. Egyszerűen nem hagyhattuk, hogy ide fusson ki a történet. Felhívtuk Illés Jánost, aki klubvezetőként itt és Kaposváron is rendkívül sikeres volt, azonnal beszállt mellénk segíteni. Vállalkozó vagyok, szinte mindenkit ismerek Siófokon, de így van ezzel Tomi is, elkezdtünk házalni, kalapozni, és rengeteg barát mellénk állt, de olyanok is, akik maguk jelentkeztek, hogy segíteni szeretnének, ezért pedig végtelenül hálásak vagyunk. Sikerült annyira tisztázni a viszonyokat, hogy megmenekült a klub, itt vagyunk az NB III-ban, s ebben az idényben ez a lényeg.”

Közben csatlakozik hozzánk Horváth Tamás is, aki saját bevallása szerint is merész álmokat sző, ilyen szempontból sokkal bátrabban tervez, mint Csák Tamás, de ez nem baj, hiszen álmodni kell, s az sem baj, ha valaki mindig próbál két lábbal a földön maradni – így egészítik ki egymást.

 „Folyamatosan tárgyalunk az önkormányzattal, korábban kaptunk ígéretet, hogy segít – mondja Horváth. – Annyi már elég lenne, hogy ne kelljen létesítményhasználati díjat fizetnünk, illetve két alkalmazott kellene, aki rendben tartja a pályát és környékét. Van tartozása a klubnak, most éppen több mint húszmillió forintot kellene befizetni, de tárgyalunk az önkormányzattal, és remélem, találunk megoldást.”  

A tulajdonostársak jól dolgoztak eddig, a költségvetés nyolcvan százalékát már összeszedték. Mindenki máshogy járul hozzá a büdzséhez, például egy háziorvos havi százezer forintot utal, egy pékség minden meccsre kenyeret és pizzát, egy hentes kolbászt küld. A mérkőzéseken a büfé üzemeltetése is családi alapon működik, a felajánlott termékeket Horváth Tamás felesége árusítja, a fagyit a kislánya méri, és akadnak ajándéktárgyak is, így ebből is lehet szép bevételt termelni. A város lakossága egyértelműen kiáll a futball mellett, a második fordulóban az MTK II elleni győzelem alkalmával szerdai napon is kilátogatott 700 néző, ők a belépő megvásárlásával máris sokat segítettek a néhány hete még megszűnésével fenyegetett csapatnak.

Egyébként a pályáról körbenézve sem jó a helyzet, a legendás, kapu és kispadok mögötti falelátókat már nem lehet kinyitni, pedig a hazai és a vendég B-közép is azokon tombolt régen, a daliás időkben. A betonlelátó ugyanolyan rossz állapotban, most a fanatikus drukkerek ott foglalnak helyet, míg a játékoskijáró felőli oldalon, a tribünön ülnek a csendesebb, de szintén elkötelezett szurkolók. És hiába a hőség, a strand közelsége, azért körülbelül félezren megint kilátogatnak a Budafok elleni meccsre. A gyep minősége nem tökéletes, aminek az az oka, hogy még tavasszal elromlott a szivattyú, a régi tulaj nem érezte úgy, hogy érdemes áldoznia egy újra, így a hőségben kiégett a fű, Csák Tamásék egy hónapig locsolták, műtrágyázták, hogy megfelelő állapotba kerüljön, pedig erre mondta az idősebb szimpatizáns még a klubház előtt, hogy itt mindig olyan volt a pázsit, mint a perzsaszőnyeg.

„Igyekeztünk fiatal, tehetséges labdarúgókból kialakítani a keretet, sok az új játékos – mondja Csák Tamás. – A legjobban kereső futballisták is harminc százalékkal kevesebbet visznek haza, mint az elődök az előző idényben, de amikor kiderült, hogy indulunk az NB III-ban, körülbelül negyvenen jelentkeztek, hogy szeretnének itt játszani. Igyekszünk közösséget építeni, szerintem mindig is nagyon jó volt Siófokon futballistának lenni. Mészáros Józsefnek nincs segítője, Málics Gyula érkezett hozzánk vissza kapusedzőnek, lényegében ez a szakmai stáb. Igazi célkitűzésünk erre az idényre nincs, stabilizálni akarjuk a helyzetünket, a működést. Abban biztos vagyok, hogy valahol a középmezőnyben fogunk végezni a Délnyugati csoportban.”

Horváth Tamás annyit tesz hozzá, hogy szeretnék felépíteni a tehetségeket, akiket lehet majd profi osztályokba értékesíteni, és így növelni a bevételt. A stadiont pedig fejleszteni kellene, rengeteg a vállalkozó, az üzletember Siófokon, ők jó focit néznének, mérkőzés közben akár kapcsolatokat építenének, csak ehhez megfelelő infrastruktúra szükséges. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy felreppentek pletykák a korábbi években, hogy a siófoki létesítményt eladnák, helyére lakóparkot építenének, a csapat pedig költözne egy város szélén lévő, kisebb, modern pályára, de ebből nem lett semmi, nem tudni, hogy napirenden van-e a kérdés…

A középkezdés előtti pillanatokban Mészáros József sétál a kispad felé. „Sohasem egyszerű a helyzet, most sem, de megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle – mondja az edző. – A Budafok a legrutinosabb együttes a csoportunkban, most esett ki a másodosztályból, de igyekszünk felvenni a kesztyűt.” Ebben nincs is hiba, a meleg ellenére gyűrik egymást a csapatok, igaz, a színvonal nem túl magas, a lelkesedésre, az akaratra egyik oldalon sincs panasz. A B-közepek remek hangpárbajt vívnak, itt is, ott is akadnak lehetőségek, azonban kimaradnak. A 90 perc vége felé közeledve teljesen nyilvánvaló, hogy aki gólt szerez, nyerni is fog, de egyik oldalon sem rezdül meg a háló, a pontosztozkodás igazságos.

A páholyban senki sincs elkeseredve, a friss kieső ellen nem rossz a döntetlen, és az még fontosabb, hogy a vendégek játékban sem kerekedtek a siófokiak fölé. Csák Tamás azért egy kicsit hiányolja a minőséget, de akad érték ebben a siófoki együttesben, mint például a 7-es számmal futballozó Farkas Tamás, aki 15-től 21 éves koráig a megyei II-es Böhönyében rúgta a gólokat, a 2024–2025-ös évadban 45 találatig jutott, fél évvel később került Siófokra. A fiatal támadó valóban olyasmit tud, ami kiveszőben van: ösztönös cselek, beindulások jellemzik, mindez magas technikai szinten – ez az, ami tapsra ragadtatja a szurkolót. Horváth Tamás szerint ő az elsők között kerülhet profi együtteshez a közeljövőben.

Hogy a Siófok mikor kerül vissza a második vonalba, az jó kérdés, jelenleg a legnagyobb boldogság, hogy életben van, NB-s osztályban szerepel, és két ízig-vérig lokálpatrióta tulajdonosa van, aki szerelemből próbálja felemelni ezt a hagyományaira méltán büszke klubot.

Igaz, most nem a Ferencváros vagy az Újpest ellen készül a következő mérkőzésére a Balaton-parti alakulat, hanem a Sárbogárddal szemben, de aki a kicsit nem becsüli, később a nagyot sem érdemli. Nem múlt el még a balatoni nyár…

Remélhetőleg lesz még Siófokon telt házas élvonalbeli rangadó.

A tóparti klubot 1921-ben alapították Siófok SE néven, majd 1956-ban már Siófoki Bányászként szerepelt. Először 1967-ben jutott fel a másodosztályba, de a még nagyobb sikerekre több mint másfél évtizedet kellett várni. Az akkor már NB II-es élcsapatnak számító együttes Tiber Lászlóval, Bódi Zoltánnal, Olajos Sándorral a soraiban 1984-ben megnyerte a Magyar Népköztársaság Kupát (képünkön), a döntőben a fénykorát élő Rába ETO-t verte meg Szőke Miklós együttese 2–1-re, Szabó József és Horváth I László volt a két gólszerző, míg a másik oldalon Szentes Lázár talált be a Székesfehérváron rendezett mérkőzésen. A siófoki csapat itt nem állt meg, egy évvel később, 1985-ben a Vácot megelőzve feljutott az első osztályba, az élvonalban 1985. augusztus 10-én játszotta története első meccsét, mégpedig hazai pályán, 8000 néző előtt a Csepel ellen, és 3–0-s győzelmet aratott. Az NB I-ben a legjobb helyezését 1992-ben érte el – ez volt az az idény, amelyben Fischer Pál gólkirály lett –, a 4. helyen zárt Varga István irányításával. Két évvel később viszont a meggyengült csapat osztályozó után búcsúzott az élvonaltól. Az ezt követő években hol feljutott, majd kiesett az NB I-ből, 2001-ben új befektető érkezett, Csank János ült le a kispadra, ami értékes 5. helyezést eredményezett az élvonalban. Sajnos ezután rövid időre megszűnt a profi futball a tóparton, a klub akkori tulajdonosa Diósgyőrbe vitte át a csapatot, 2002-ben viszont Nemes Ferenc érkezett a klubházba a Bodajk FC tulajdonosaként, és BFC Siófok néven innentől megint a Balaton mellett üzemelt az egyesület. Ezután többször ismét a legjobbak között szerepelt a csapat, mígnem 2014-ben kiesett a másodosztályba, amelyben stabilan szerepelt tíz éven keresztül, ám 2024-től még lejjebb csúszott a harmadosztályba. Azóta több tulajdonosa volt, ezen a nyáron a megszűnés is fenyegette az egyesületet, ekkor érkezett a két tősgyökeres siófoki vállalkozó, Csák Tamás és Horváth Tamás, ők azon dolgoznak, hogy újra legyenek szép napok a Somogy megyei városban.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. augusztus 22-i lapszámában jelent meg.)