Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Az előző fejezetben, a marokkói „úttörő”, Nureddin Najbet kapcsán azt írtuk, kis híján ő lett cikksorozatunk első szereplője, aki hazájában nemcsak az első, de az egyetlen 100-szoros válogatott labdarúgó is, ám az idei vb-n honfitársai közül Asraf Hakimi is elérte ezt. Skóciáról viszont tényleg elmondható, hogy egyetlen 100-szoros válogatottja van: Kenny Dalglish. Lehet, hogy hamarosan ez a tétel is megdől, hiszen a 97-szeres válogatott Andy Robertson még aktív a nemzeti csapatban, de Dalglishnak egyelőre nincs követője. Ez azért is meglepő, mert Skócia ősi futballnemzet, a sportág története első válogatott meccsének is résztvevője volt 1872. november 30-án Anglia ellen, Glasgow-ban.   

Az edzőként is rendkívül sikeres (a Liverpoollal három bajnoki címet, két FA-kupát nyert, és Premier League-győztes lett a Blackburn Roversszel!) Kenny Dalglish játékosként még annál is nagyobb volt, valóságos legenda, megkockáztatható, hogy a valaha volt legjobb skót labdarúgó, ha csak meg nem sértjük vele az 1964-es aranylabdás, Denis Law emlékét. Law a válogatottban csak 55 fellépésig jutott, tehát majdnem csak feleannyi meccsig, mint Dalglish, viszont máig ők ketten tartják a skót gólrekordot a nemzeti csapatban 30-30 találattal.

Dalglish 1971-ben, 20 évesen mutatkozott be a felnőttválogatottban a Belgium elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Zsinórban három világbajnokságon képviselte a skót színeket 1974 és 1982 között, de mivel Skócia közismerten egyszer sem tudott még továbbjutni a csoportjából, ez neki három, három, illetve két csoportmeccset jelentett. Két vb-gólját 1978-ban Hollandia és 1982-ben Új-Zéland ellen szerezte. A klubfutballban természetszerűleg jobban ki tudott teljesedni, mint a skót válogatottban. Nyolc idényt töltött a Celticben 1969 és 1977 között (négy bajnoki cím, négy kupagyőzelem, egy Ligakupa-siker), majd a Liverpoolban futott be nagy nemzetközi karriert 1977 és 1990 között. Hatszor lett angol bajnok, egyszer FA-kupa-győztes, négyszer angol Ligakupa-győztes és háromszor megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is (1978, 1981,1984). A klubtörténet első BEK-győzelmének 1977-ben még nem volt részese, de abban az évben már elhódította a „vörösökkel” az európai Szuperkupát. 1983-ban Michel Platini mögött második lett az Aranylabda-szavazáson.

Tíz nappal azután jött el a 100. mérkőzése címeres mezben, hogy a mexikói vb-re készülő, Mezey György vezette magyar válogatott átgázolt a brazilokon a Népstadionban. Romániát fogadta barátságos meccsen a glasgow-i Hampden Parkban Skócia 1986. március 26-án. Dalglish nagyságát és népszerűségét jól példázza, hogy az ő centenáriumi meccsét – sok példával ellentétben – tisztességesen megünnepelték. Hogy mást nem mondjunk, a (nyugat)német legenda, Franz Beckenbauer, a „Császár” nyújtott át neki a mérkőzés előtt egy aranyból készült, hagyományosan a válogatottságot szimbolizáló sapkát, amilyet a hőskorban kaptak a válogatott meccsek után a játékosok (az angol nyelvben ugyebár ezért hívják capnek, vagyis sapkának a válogatottságot). A még nem lovag, de már sikeres edző, épp a Manchester United átvétele előtt álló Alex Ferguson volt ekkor a skótok szövetségi kapitánya, ő húzta fel teátrálisan Dalglish karjára a csapatkapitányi karszalagot, amelyet meglepő módon ekkor mindössze hetedszer viselt. Érdekesség, hogy a skót kezdőcsapatban kilenc olyan játékos szerepelt, aki később vezetőedző lett, köztük Graeme Souness és Gordon Strachan. Épp Strachan szerzett vezetést Dalglish jubileumi mérkőzésén a 18. percben, majd a védő Richard Gough talált be a román kapuba, Roy Aitken szerezte a harmadik gólt a 80. percben, ami neki az egyetlen találata volt 57 válogatott mérkőzésén. Remek hangulatú, szinte örömfutballt hozó mérkőzésen 3–0-ra nyertek a hazaiak az erősen tartalékos, a pár hónappal később BEK-győztessé váló Steaua játékosait nélkülöző, de Gheorghe Hagit már felvonultató románok ellen.  

A Chelsea futballistája, Pat Nevin, aki csereként beállva ezen a mérkőzésen debütált a skót csapatban, egy későbbi interjúban így fogalmazott a SunSportnak:      „Arról álmodoztam, hogy a kispadról beszállva gólt szerzek, és bekerülök a mexikói vb-keretbe. De volt egy másik célunk is ezen a meccsen: Kenny szerette volna megdönteni a skót gólcsúcsot, és mi kétségbeesetten próbáltuk őt gólhoz segíteni, olykor emiatt nem is a legjobb passzlehetőségeket választva. De nem talált be, és utólag már azt mondom, jó így, hogy ő és Denis Law is harmincnál állt meg. Óriási rajongója voltam Kennynek, akinek a játékán nőttem fel Celtic-szurkolóként. Arra gondoltam: mit keresek én itt?! A gyerekkori kedvenc játékosom a századik meccsét játssza, és én is a pályán vagyok – nagyon furcsa helyzet volt.”  

Amikor 2012-ben az UEFA emlékérmet adott az egyes országokban 100 válogatottságig eljutó labdarúgóknak, Dalglish így nyilatkozott: „Mire emlékszem a románok elleni meccsből? Arra, hogy bármennyire is akartam, nem tudtam gólt szerezni. Három nullára nyertünk, de még a közelében sem jártam a gólszerzésnek. Emléktrófeát kaptam Franz Beckenbauertől, aki a világfutballban betöltött szerepe ellenére igazi úriember volt. A trófeát a Hampden Park múzeumának ajándékoztam, gyönyörű darab.”     

Amikor 2024 januárjában Beckenbauer meghalt, Dalglish posztolt az Instagramra: „Mély szomorúsággal tölt el Franz Beckenbauer, a játék igazi ikonjának halála. Megtiszteltetés volt megosztani vele azt a pillanatot, amire az egyik legbüszkébb vagyok: amikor ő köszöntött a századik skót válogatottságom alkalmából. Gondolataim vele és családjával vannak. Nyugodj békében, Császár!”     

 (A következő részben: Ausztria – Andreas Herzog)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. augusztus 29-i lapszámában jelent meg.)