Üldözőből üldözött lett – nagyinterjú az Eb-győztes Halász Bencével
– Az Európa-bajnoki címet érő 84.25 méteres dobása már a legmagasabb nívó a kalapácsvetésben. Mikor hitte el, hogy erre a szintre is eljuthat?
– Fiatalon sokat hallgattam, hogy tehetséges vagyok a kalapácsvetéshez, jó a munkatűrő-képességem, és jól hasznosul nálam az elvégzett munka, így már akkor azt gondoltam, hogy biztosan jó eredményeket tudok majd elérni. Mivel folyamatos volt a fejlődésem utánpótlás- és felnőttszinten egyaránt, úgy véltem, nyolcvan méterig biztosan el tudok jutni, ami 2022-ben sikerült is Eugene-ben. Utána fokozatosan akartam egyre feljebb lépni, mert nyolcvan méter felett minden centiért még jobban meg kell küzdeni, de valójában a tavalyi edzésmódszerváltás hozta meg az áttörést.
– Akkor 2022-ben kezdett el hinni abban, hogy bármeddig eljuthat?
– Nem, már korábban, 2017-ben is, amikor húszévesen majdnem hetvenkilenc métert dobtam egy ostravai versenyen. Akkor már elhittem, hogy ebből lehet valami nagy dolog is. Tudtam, hogy sok mindent kell megértenem, és keményen kell dolgoznom érte, de biztató volt, hogy már ilyen fiatalon közel kerültem a nyolcvan méterhez.
– Már csak az aranyérem hiányzott az Eb-kollekciójából. Nem volt úgy vele, hogy a birminghami most az ön Európa-bajnoksága lesz?
– Éppen ellenkezőleg. Azért nem így álltam hozzá, mert tavaly sokkal jobb formában voltam a világbajnokság előtt, amire ráadásul a későbbi időpont miatt több időnk is volt formába lendülni, de most erősebb volt a mezőny, visszatért az ötszörös vb-győztes Pawel Fajdek, ott volt a francia Yann Chaussinand, a német Merlin Hummel, az ukrán Mihajlo Kohan és a cseh Volodymyr Myslyvcukról még nem is beszéltünk. Nagyon sokan pályáztak az éremre. Persze, úgy utaztam el, hogy szeretnék nyerni, másképp nem is lehet, biztos voltam magamban, tudtam, hogy elvégeztem a munkát, hogy mit kell tennem, de azt nem tudtam, hogy ez mire lesz elég. Így utólag persze máshogy néz ki a történet, de mindenkinek meglepetés volt a stábban ez a 84.25 méter, nekem is. Ha tavaly dobok ekkorát, megtapsoljuk és örülünk neki, idén viszont nem vártuk.
Született: 1997. augusztus 4., Kiskunhalas  |
– Amikor eldobta, érezte, hogy most nagyon összeállt a mozgása?
– Igen, éreztem, hogy ez most teljesen más dobás, mint a többi, és vissza is lehet nézni, hogyan adok bele mindent, és mekkorát kiabálok utána. Még meg sem mérték, már tudtam, hogy ez nagyon jó lesz, magamban olyan 83 méter feletti kísérletre tippeltem. 83 és 84 között van egy méter, ami nem tűnik soknak, pedig az már óriási különbség.
– Sokáig várt erre. Milyen érzés Európa-bajnoknak lenni?
– Az önbizalmamnak jót tesz, mert ennél jobb visszaigazolás nemigen kell arról, hogy mennyit tettünk bele, mennyit dolgoztunk érte, de megmondom őszintén, ugyanolyan érzés, mint előtte. Mégpedig azért, mert nincs vége a történetnek, nem szabad belekényelmesedni, mert már itt is vannak a következő versenyek, például a budapesti világdöntő. Most eltúlzom kissé, de ilyenkor azt kell mondani, hogy oké, megvolt, és menni kell tovább.
– Az elmúlt évben miben változott a technikája?
– Néhány éve volt egy éles váltás az edzésmunkában. Idősebb lettem, ezért muszáj volt változtatni, a mennyiségi munka helyett sokkal inkább a minőségi lett hangsúlyos. Ugróedzők, futóedzők tanácsára olyan dinamikus munkát építettünk be, amiről úgy gondoltuk, hasznos lehet gyorserő fejlesztésére, és ezt még tovább finomítottuk. Ennek volt köszönhető a 2025-ös javulás az eredményeimben. A technikám annyira viszont nem változott, még ha mindig van min javítani, de gyökeres módosítás nem is kell, egyszerűen jól kell megcsinálni azt, ami van. Tisztában kell lenni az erősségekkel és a gyengeségekkel.
– Mik ezek?
– Csak néhány példa. Gyengeség szerintem az izmaim merevsége, amit meg kell próbálni amennyire csak lehet lazítani, nyújtani, hogy olyan legyen, mint a felhúzott csúzli. Ez a kalapácsvetés lényege, ezt a feszülő állapotot kell megteremteni a kidobás pillanatában. Az erősségem pedig a gyorsaságom, amit pedig tovább kell és lehet fejleszteni, hogy a legjobb legyek. A csípőmet a forgástengely közepén tartom, és ezek métereket jelenthetnek.
– Erre a 84.25-re mennyit lehet még rátenni?
– Ha ugyanolyan formában kerülök, mint a tavalyi tokiói világbajnokságon, és ha úgy összeáll egy dobás, mint most Birminghamben, szerintem lehet még nagyobb. Azért hozzá kell tenni, hogy az életben nincs sok olyan dobás, amikor annyira klappol minden, mint az Eb-n. A körülmények is sokat számítanak, mert Párizsban például jobb formában voltam, mint az elért 79.97 méter mutatja, de olyan lassú volt a kör, olyan rosszul volt beállítva a szektor és a kapu, hogy szinte célba kellett dobni, nem lehetett gyorsan forogni. Ilyenkor hiába a jó forma, a körülményekkel meg kell küzdeni, sokan estek-keltek a selejtezőben és a döntőben is.
– Emberként mennyire változott az elmúlt tíz évben?
– Úgy érzem, hogy nagyon sok téren, annyi mindenen mentem keresztül, sok terhet kellett elbírnom, a budapesti világbajnokság és a vele járó nyomás volt talán a határ. Érettebb lettem, és sok mindent megértettem. Rengeteg dolog van, ami régebben felidegesített, de ma már nem tud visszavetni. Nem érdekel, más mit mond vagy mit kommentel a Facebookon, mert egyáltalán nem számít.
– A nemzetközi férfi kalapácsvető-mezőny erősebb lett azóta, hogy elkezdte?
– Az elmúlt öt–tíz évben jelentős fejlődésen ment át a férfi és a női kalapácsvetés is. Ez annak köszönhető, hogy mindig volt valaki, aki rendre nagyobbat dobott a többieknél – Pars Krisztián, Pawel Fajdek, Wojciech Nowicki –, akiket üldözni lehetett, és akik mellé szépen felnőttek az olyan fiatalok, mint én is. Így folyamatosan erősödött és sűrűsödött a mezőny, aminek köszönhetően most már több kalapácsvető van, aki stabilan 80 méter feletti eredményre képes.
– Ön pedig üldözőből üldözötté vált, hiszen most már önt akarják legyőzni.
– Igen, ezt én is érzem, de ezt is el kell tudni viselni. Én nem azért akarok nyerni, mert más azt mondja, és nem is lehet minden versenyt megnyerni, mert nem lehet az ember mindig csúcsformában, azt nem is lehet fenntartani négy hónapon keresztül. De nem viselem mindig jól, ha gyengébb az eredményem, és szóvá is teszem Macának (Németh Zsolt, az edzője – a szerk.), és akkor ő megnyugtat, hogy ne izguljak, mert ez nem így megy, nem lehetek mindig első, de a világversenyre már jó formába kerülök. És mások sem lehetnek, hiszen sokszor, akik a Gyémánt Ligában vagy az egynapos versenyeken villognak, az év fő világversenyén haloványabban teljesítenek. Azt pedig elfogadom, hogy üldözött lettem, engem akarnak legyőzni, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy jelenleg nagyon sokan csaknem ugyanazon a szinten vagyunk a nemzetközi mezőnyben.
– Mennyire szól bele az edzésprogramba?
– Csak visszajelzés szintjén. Például az idei Európa-bajnokság előtt mondtam az edzőmnek, hogy mi lenne, ha elkezdenénk újra gátak felett szökdelni, mert azt éreztem, hogy szükségem van rá a robbanékonysághoz, a ruganyossághoz, ráadásul remek visszaigazolás is, hogy mennyire vagyok jó. Vagy például olyan merev a vállam, hogy nem tudom végrehajtani rendesen a szűk súlyemelő-szakítást, aminél vállszélességben kell tartani a rudat, de helyette akkor csinálok mást. Viszont van több mint tíz olyan gyakorlat, amit igenis kötelező jelleggel meg kell csinálni, ha akarom, ha nem. Mondjuk, én általában akarom.
– A junior-világbajnoki címe után már fiatalon sikeressé vált. Sohasem szállt a fejébe a dicsőség?
– Hát, erre a kérdésre másnak kellene válaszolnia, de én nem hiszem, hogy elszálltam volna. Ezt magamban úgy fogalmaztam meg, és igyekszem is tartani magam hozzá, főleg az utóbbi néhány évben, hogy minél sikeresebb lesz valaki, annál szerényebbnek kell maradnia. Erre kiemelten figyelek.
– A sűrű edzés- és versenyprogram után van olyan időszak, amikor teljesen le tud állni?
– A budapesti világdöntő után, ha eljön szeptember 11-én este 10 óra, vége a szezonnak, és gyakorlatilag „szabadrablás” van, lehet pihenni. Az év utolsó versenye után mindig következhet két-három hét, amikor nem sportolok, nem megyek le a pályára, és mint minden évben ilyenkor, most is elutazom nyaralni. Mert pihenni kell, mindenem elfárad, még az ujjaim is, a sok edzéstől néha úgy érzem, hogy leszakadnak. Aztán elkezd szépen minden visszaszivárogni, mert nem lehet teljesen ellustulni, dobni kell – nagyon gyorsan elfelejti ám a szervezet a speciális mozgásokat. És az edzésekkel együtt jön a kötelező fájdalom is, amit a legelső dobásoknál érzek, de ezt nem lehet megúszni, és a hivatalos felkészülési időszakot sem lehet nulláról kezdeni.
– Milyen a viszonya kanadai riválisával, Ethan Katzberggel? Nem ösztönözte?
– Jó kapcsolatban vagyunk, de sohasem gondoltam rá úgy, hogy ösztönözne. Mégpedig azért, mert Magyarországon, miután Pars Krisztián abbahagyta, nemigen volt, aki után menni kellett, akit üldözni lehetett volna. És amikor Katzberg feltűnt, már nem ő adott akkora lendületet, hogy még jobb legyek. Én is azért dolgozom, hogy az első legyek, ő is, de persze nem szabad becsukni a szemünket, és én is látom azt, hogy hol tart, és hova kell eljutni.
– Van kedvenc versenye?
– Ezen gondolkoznom sem kell: az Irena Szewinska-emlékverseny a lengyelországi Bydgoszczban, bár idén valamiért nem került be a programba a kalapácsvetés. Nagyon jó emlékek kötnek oda, abban a stadionban lettem junior-világbajnok, U23-as Európa-bajnok és először ott dobtam meg az olimpiai szintet is. Egyébként, ha már Lengyelország, a chorzówi Gyémánt Liga-versenyen most augusztus 23-án, a kvalifikációs időszak első napján 79.44 méterrel harmadik lettem, és teljesítettem a szintet a jövő évi világbajnokságra.
– A főverseny után is tartja a magas szintet. Ennyire hatékony edzői stáb áll ön mögött?
– A csapat az egyik erőssége ennek a klubnak, a szombathelyi Dobó SE-nek, és nagyon sokat köszönhetek a többieknek. Az edzőimen, Németh Zsolton és testvérén, Laci bácsin kívül meg szeretném említeni Igaz Bálintot, aki papíron fizioterapeuta, de valójában mindenes, mentálisan is óriási segítség, rengeteget köszönhetek neki, konkrétan volt, hogy az érem színe múlt a jó tanácsain. Vagy például, hogy a műtétem után rendbe jött a térdem, mert egy újfajta szökdelést talált ki, hogy visszatérjen a mozgástartomány. Kiss Szilárd erőnléti edző főleg az alapozó időszakban segít rengeteget, és nemrég csatlakozott hozzánk Varga Balázs, aki minden feladatot ellát, amivel megkönnyíti a dolgunkat. Vörös Petra szombathelyi gyógytornász a műtét óta foglalkozik velem, neki is nagy szerepe van abban, hogy most már teljesen egészséges vagyok, és azóta is minden héten járok hozzá a megelőzés és a szinten tartás miatt. Ebből a csapatból szinte kérni sem kell senkitől semmit, mindenki magától felajánlja a segítségét, ha kell, időbeosztástól függetlenül, és nemcsak azért teszi a dolgát, mert ez a munkája, hanem mert fontosnak tartja a céljainkat. Biztos vagyok benne, hogy a csapatunknak és a pozitív hangulatnak óriási szerepe van az eredményeimben. Az atlétika egyéni sportág, de a jó eredményekhez csapatmunka kell!
A legendás Németh Pál 2009-es halála után fiai, Németh László és Németh Zsolt vették át a Szombathelyi Dobó SE irányítását, amely 2013 novemberében akadémiai státust kapott. Halász Bence 2012 februárjában csatlakozott a klubhoz, azóta szünet nélkül folyik a közös munka. „Bencével folyamatosan fejlődött a kapcsolatunk. Versenyekről és néhány közös edzőtáborból már jól ismertük egymást, mielőtt Szombathelyre költözött volna – emlékezett vissza Németh Zsolt. – Nagyon hamar befogadta az akkori csapatunk. Sportbéli adottságaival, munkabírásával már akkor kiemelkedett társai közül, de magas intelligenciájával és páratlan nyelvérzékével is felhívta magára a figyelmet. Most is jár magántanárhoz, hogy újabb nyelvet sajátítson el, az oroszt. Az edzéseken általában az ő playlistjét hallgatjuk, ami szerencsére az évek során sokkal kifinomultabb lett. Ahogy idősödött, tudatosan egyre jobban bevontam őt is az edzéstervezés egyes lépéseibe. Az őszinte kommunikáció már az első perctől működött közöttünk, így fontosak és hasznosak voltak azok a visszajelzések, amit az edzések során adott. Ma már nem is az edző-tanítvány viszony jellemző ránk, hanem inkább alkotó közösségként tekintek a csapatunkra. A pályán kívül is vannak közös programjaink, csupán egyetlen feloldhatatlan ellentét van közöttünk: Bence Bayern-szurkoló és pedig a Real Madridnak szorítok…”  |
HALÁSZ BENCE 10 LEGNAGYOBB DOBÁSA
84.25 – 2026. 08. 11., Birmingham
83.18 – 2025. 08. 12., Budapest
82.69 – 2025. 09. 16., Tokió
81.94 – 2025. 08. 02., Budapest
81.90 – 2025. 08. 12., Budapest
81.87 – 2026. 07. 26., Budapest
81.85 – 2025. 08. 12., Budapest
81.84 – 2026. 08. 11., Birmingham
81.77 – 2025. 08. 16., Chorzów
81.65 – 2026. 07. 14., Budapest
Átlag: 82.29 méter
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. szeptember 5-i lapszámában jelent meg.)
Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról
A nagyság útja: Roger Federer
Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban
