Tour de Hongrie: szenzációs győzelem, Valter mindent vitt!

Ha valaki megkérdezné, miért jó egy kerékpárverseny, elég lenne neki megmutatni a Tour de Hongrie szerdai záró szakaszát – ad absurdum, végigvinni az útvonalon, hogy testközelből élhesse át az élményt. Elvégre mégiscsak úgy az igazi.

Mert anélkül, hogy bántó közhelyeket pufogtatnánk, az utolsó etap magában foglalta a sportág összes szépségét, minden olyasmit, amiért szerethető az országúti bringasport. A végére pedig a pont is felkerült az i-re, nem is akárhogy!

Az ezúttal rajtvárosként tündöklő Miskolcon például – ahol nem mellesleg a két ikon, Alberto Contador és Ivan Basso szeme láttára startolt el a 109 fős mezőny – aznapra ingyenessé tették a tömegközlekedést, a város népe pedig arra a kis időre, míg elvonult előtte a mezőny, egy emberként ki is vonult az utak mellé nézelődni, szurkolni. Az út mentén mosolygó embereket, izgatottan kiabáló gyerekeket, az ablakokból kíváncsian nézelődő nyugdíjasokat, az iskolák-óvodák kerítésein csüngő lurkókat lehetett látni – és ez a teljes útvonalra elmondható volt.

Aki tehette, kiállt szurkolni, előkereste a kisebb-nagyobb magyar zászlóját – volt, ahol még a polgármester is együtt drukkolt a néppel –, Egerben egy hölgy a fodrászat előtt azonmód lepelben, félig kész dauerral csatlakozott a nézősereghez. Pedig egy egyszerű szerdát írtunk, és az időjárás sem volt a legjobb... Egyszóval az előkészületek során, meg az alatt a röpke egy-két perc alatt, amíg az ezerszínű karaván a hálás gyermekseregeknek villogó-szirénázó rendőrautók felvezetésével elhaladt, jóleső érzéssel lehetett tapasztalni a mindennapokban oly sokszor hiányolt vidámságot, egységet és pozitív hozzáállást – erre a kis időre egyszerre mindenki elfeledte minden búját-baját. (Már ha valaki nem ebben is a rosszat kereste, s az okot a háborgásra az átmeneti lezárások miatt – szerencsére ők voltak kevesebben –: egy évben egyszer néhány órára talán elviselhető kellemetlenség ez, cserébe, hogy a lakhelyét, az országunkat világszerte több százmillió embernek mutathatjuk meg a nemzetközi televíziós közvetítések nyomán, amiből aztán tényleg mindenki csak profitálhat.)

És „szakmai” szemmel nézve is nagyon erősre sikeredett a Miskolc és Kékestető közötti királyetap, amely már tényleg bármelyik nagy körversenyen becsülettel megállta volna a helyét.

Avagy a végére maradt a feketeleves és a döntés.

Eleve ez volt a leghosszabb, 188 kilométeres szakasz, az össz-szintemelkedése pedig 3259 méter – összehasonlításképp, a Tour de France keddi, első hegyi befutós szakasza „csak” 3200 m szintet tartalmazott...

A Bükkben a hollóstetői hegyi hajrá első kategóriás volt (ezt a Jumbo hegyi menője, Koen Bouwman vitte el), Mátraházánál jött egy második kategóriás (ezt meg a magányosan megszökő voralberges, Roland Thalmann), hogy aztán Magyarország legmagasabb pontján jöhessen a legnagyobb erőpróba, az első kategóriás kékestetői befutó.

A Jumbo keretének erejét mutatja, hogy Thalmannra aztán még három csapattársa felért, egy darabig ők négyen vezették a versenyt, hogy aztán összeérjen a mezőny – majd a brutális utolsó három kilométerre teljesen szétszakadjon. A Mitchelton-Scott nyitotta a támadások sorát (Peák Barnabás egész héten becsülettel végezte a reá osztott vízhordó szerepét), de Damien Howson szerencsére nagyon hamar, már két és fél kilométerrel a vége előtt megpróbálta a lehetetlent. Szerencsére, mert ő nem ismerte a hegyet, Valter Attila viszont annál inkább!

A CCC magyar klasszisa 700 méterrel a vége előtt cselekedte meg azt, amit titkon egész héten mindenki várt tőle: úgy állt ki a nyeregből, akár egy félisten, játszi könnyedséggel kerülte ki az erejével ekkorra érthető módon teljesen elkészülő Howsont, és valami döbbenetes tempóval ment végig a maradék ötszázon. Ő is, a magyar közönség is eksztázisba került, a mezőny bottal üthette a nyomán, látszott, ezt így, innen egyszerűen nem tudja elbukni. Meg is csinálta: csodálatos pillanat volt, ahogy a célba érkezés után az őt ünneplő szurkolók gyűrűjében párja, majd édesapja, Valter Tibor nyakába borult, akinek oly sokat köszönhet. Ezzel 2005 és Lengyel Tamás után az első magyar győztes lett a Tour de Hongrie-n, az összetett mellé pedig a hegyek királyának járó piros, valamint a legjobb magyart illető fehér trikót is hazaviheti – teljesen megérdemelten!

„Szenzációs érzés, nehéz szavakat találni... – mondta Valter Attila. – A csapatom egész héten zseniális volt, nekem szinte semmi dolgom sem volt, most is vittek végig. Az utolsó hegyen aztán semmi mást nem hallottam, csak azt, hogy »Hajrá, Attila«, így pedig nem lehetett veszíteni: a lábaim is nagyon jó erőben voltak, és a szívem, a szurkolók is egyre csak vittek előre! Mielőtt megindultam, láttam, hogy Howsonnak már nagyon nem esik jól a tekerés, úgyhogy nem volt mire várni. Fogalmam sincs, honnan maradt még ennyi erőm a végére, de az biztos, hogy a közönség rengeteget segített. Az öt nap alatt végig rengeteg támogatást kaptam, a csapattársaim már azzal frocliztak, hogy ezt a versenyt külön nekem rendezték meg...”

Avagy minden jó, ha a vége jó – és a Magyar körverseny, hála istennek, ennél szebben nem is végződhetett volna, semmilyen szempontból. Csak így tovább.

A befutó

41. TOUR DE HONGRIE
5., utolsó szakasz (Miskolc–Gyöngyös/Kékestető, 188 km): 1. Valter Attila (magyar, CCC) 4:35:15, 2. Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 10 másodperc hátrány, 3. Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 12 mp h.
Az összetett végeredménye: 1. (sárga trikóban) VALTER ATTILA 18:45:55, 2. Quinn Simmons 12 mp h., 3. Howson 16 mp h.
A gyorsasági pontverseny végeredménye: 1. (zöld trikóban) Jakub Mareczko (olasz, CCC) 90 pont, 2. D. van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 73, 3. Einhorn (izraeli, Israel-Start Up Nation) 59.
A hegyi pontverseny végeredménye: 1. Valter Attila 21, 2. Lozano (spanyol, Novo Nordisk) 21, 3. Thalmann (svájci, Voralberg-Santic) 18.
A magyarok versenyének végeredménye: 1. Valter Attila 4:35:15, 2. Dina Márton (Kometa-Xstra Cycling Team) 1:51 perc h., 3. Kusztor Péter (Novo Nordisk) 3:22 p h.
A csapatverseny végeredménye: 1. Jumbo-Visma 56:20:24, 2. Israel-Start Up Nation 45 mp h., 3. Mitchelton-Scott 1:46 p h.