Kerékpár: címvédés a V4-es verseny magyar szakaszán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 17:15
null
Toupalik megvédte címét (Fotó: Getty Images)
A címvédő Adam Toupalík nyerte meg a V4 nemzetközi országúti kerékpárosverseny szombati magyar szakaszát, legjobb hazai versenyzőként Árvai Kristóf a 11. helyen ért célba.

A budapesti Carl Lutz rakpartról vágott neki a mezőny a 138 kilométeres távnak, amely során többek között Telki, Zsámbék, Bicske, Csákvár, Bodajk, Csetény és Ravazd érintésével érkezett meg Pannonhalmára. Itt az apátsághoz vezető 940 méter hosszú, 15 százalékos meredekségű részeket is tartalmazó, 9.6 százalékos átlagú emelkedő teljesítése után egy pannonhalmi kört tett meg, majd az emelkedőt újra megmászva ért célba a bencés monostor előtt.

A 22 csapat – közte öt magyar – részvételével derült időben, 30 fokban rendezett verseny az idei első állomás volt a visegrádi csoport közös országúti kerékpáros sorozatában. A viadal a várakozásoknak megfelelően Pannonhalmán dőlt el, az emelkedő első mászásakor támadott Toupalík, az előnye pedig végig kitartott. Az Elkov-Kasper cseh bringása ezzel megvédte címét, mögötte két lengyel bringás, a 2021-es Tour de Hongrie hegyi pontversenyének győztese, Maciej Paterski és Szymon Tracz zárt.

A legjobb magyar eredményt az Epronex-Hungary kerékpárosa, Árvai Kristóf érte el, aki a 11. helyen ért célba.

„Idén is nagyon jól sikerült a verseny, a nevéhez méltó volt a szervezés, a csapatok rendkívül elégedettek” – emelte ki a főszervező, Törzsök Zsolt az MTI kérdésére.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
A V4 MAGYARORSZÁGI SZAKASZA (Budapest–Pannonhalma, 138 km)

1. Adam Toupalík (cseh, Elkov-Kasper) 3:08:02 óra
2. Maciej Paterski (lengyel, Voster ATS) 2 másodperc hátrány
3. Szymon Tracz (lengyel, Santic-Wibatech) 4 mp h.
...11. Árvai Kristóf (Epronex-Hungary) 22 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik