„Szerintem születésem óta versenyekre jártam” – mondta Valter Attila egy korábbi interjúban, amelyben gyerekkoráról és a bringákról mesélt. Kijelentése egyáltalán nem volt túlzó, ugyanis a csömöri születésű fiatalember édesapja, Valter Tibor kerékpárosedző volt már akkoriban, így a kis Attila ilyen környezetben nőtt fel, a nyereg, a két kerék és a lánc hamar a mindennapjai szerves részévé vált. Ez olyannyira igaz, hogy saját elmondása szerint korábban kezdett versenyekre járni, mint edzeni – persze akkoriban még nem az aszfalton tekert, hanem többnyire egészen rövid távú terepkerékpáros viadalokon állt rajthoz, ahogy ő fogalmazott, „ha befért a kocsiba”.
Az apák és fiaik közös szenvedélye nem feltétlenül biztonságos és egészséges, pláne, ha a sportól van szó. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy amikor az apa edző, versenyző, és a fia abban a rutinban nő fel, hogy délután a családi ház garázsához tízesével érkeznek a kamaszok a tréningek kezdetére – ahogy az Valteréknél zajlott a kétezres évek elején –, a gyerek fiatalon olyan mélyen összefonódik a sportággal, hogy később választása sem lesz, mivel foglalkozzon felnőttként vagy akár csak milyen szabadidős tevékenységet végezzen tizenévesen. Ez esetben viszont nem volt szó sem kényszerítésről, sem szülői nyomásgyakorlásról: „Az ajtó mindig nyitva állt, bármikor kimehettem volna rajta, sőt, más sportágakat is kipróbálhattam. Tudtam, hogy apukám azt szerette volna, ha bringás leszek, de nem ő döntötte el helyettem, és minden másban is támogatott. Gördeszkáztam, BMX-eztem, kézilabdáztam, kosárlabdáztam és doboltam is” – taglalta az említett interjúban Valter. Ami a család további tagjait illeti, Attila három évvel fiatalabb húgát és édesanyját nem „fertőzte meg” a kerékpársport, de ez egyáltalán nem szül konfliktusokat családon belül: „Hamar megtanultam, hogy ők nem a kerékpározást szeretik, hanem minket. Emiatt követik a versenyeimet is, amennyire tudják, de édesapámnak és nekem is nagyon fontos volt mindig, hogy megmaradjon a »nem sportolói« énünk, és ebben az értelemben más színt hoznak a családba.”
Valter Attila 2018-ban lett profi a Pannon Cycling Team színeiben, ugyanebben az évben a Tour de
Hongrie-n ő lett a legeredményesebb magyar versenyző és a hegyi összetettben második helyen végzett a lengyel Patryk Stosz mögött. Nemzetközi szinten a 2018-as szlovák kör első szakaszán hívta fel magára a figyelmet, amelyen rögtön dobogóra is állhatott, nem mellesleg a kétszeres világbajnok és hatszoros Tour de France-szakaszgyőztes Julian Alaphilippe mögött. A teljesítménye nem maradt észrevétlen: a lengyel CCC fiókcsapata, a CCC Development Team megkeresésére igent mondott, így egyetlen külföldiként csatlakozott a színlengyel sorhoz. A váltás nemcsak versenyzőként jelentett újabb lépést a karrierjében, emberi oldalon is rengeteg újdonságot hozott, no meg nagyobb bevételt is – ne felejtsük el, kerékpárosunk ekkor még csak 21 éves.
A CCC a koronavírus teremtette gazdasági környezetben nem tudott talpon maradni, Valter azonban nem volt sokáig csapat nélkül, hamar lecsapott rá a francia nemzeti lottó által szponzorált Groupama-FDJ.
De vissza néhány szó erejéig a világjárvány időszakára, mert nagyon jól mutatja a fiatal sportoló fanatizmusát az az intenzitás, amellyel folytatta az edzéseket, még akkor is, amikor az emberek többsége az utcára is maximum egy bevásárlás erejéig merészkedett ki:
„Lenyomtam egyedül egy kis háromhetest. Körülbelül kilencven órát tekertem úgy, hogy legyen benne időfutamszerű táv, sík és hegymenet is. Emiatt persze a csapattársak is hülyének néztek időnként.”
Negyedik nekifutásra, 2020-ban már nem talált legyőzőre a Tour de Hongrie-n sem összetettben, sem a hegyi pontversenyben, ezzel ő lett tizenöt év után az első hazai győztese a magyar körversenynek.
A lendület innen csak tovább nőtt: Bodrogi László 2007-es Vuelta-indulása után ő lett a következő magyar versenyző, aki háromhetes körversenyen szerepelhetett, miután a CCC színeiben rajthoz állt a 2020-as Giro d'Italián, amelyet a fiatalok versenyében szerzett 11. helyével hálált meg.
Ha azt kérdeznénk Valtertől, hogy a 2021-es évről melyik szín jut eszébe, nagy valószínűséggel a rózsaszínt mondaná.
Nem véletlenül: a tavalyi és saját maga második olasz háromhetesén három szakaszon keresztül vezette az összetettet, és ölthette magára a maglia rosát, azaz az ezzel járó rózsaszín trikót. Ezzel is úttörőnek számít a magyar kerékpársportban, mivel rajta kívül egyik honi bringás sem mondhatja el magáról, hogy viselt megkülönböztető felsőt a három nagy körverseny (Tour de France, Giro, Vuelta) bármelyikén, igaz, ezt már két szakasszal korábban elérte, hiszen a 25 év alattiak versenyében már élen állt a negyedik etap után. Az összetettben egyébként három, a fiatalok versenyében öt szakaszon át vezetett, és végül a 14. lett.Valter Attila fő erőssége – amit valószínűleg a Jumbo-Visma is meglátott benne – amellett, hogy rendkívül jó kerékpáros, talán az emberi oldalon érhető tetten igazán. A 24 éves sportoló évek óta éretten építi karrierjét, tudatos lépéseket téve, éppen mindig akkorát, amekkora fejlődésre ösztönzi, de mégsem túl nagy falat. Ennek az eddig kiválóan működő rendszernek – amelyben, ne tévedjünk, Valter Tibornak is hatalmas szerepe van – köszönhető, hogy a CCC-s és a groupamás időszaka után a Jumbo-Visma egyáltalán nem a vízhordó vagy a zongoracipelő szerepét szánja neki hosszú távon. Az, hogy a világ legjobb csapataival folytatott tárgyalások során előre megkérte menedzserét, hogy az ő jelenlétében ne beszéljen konkrét összegekről, ugyanezt a céltudatos építkezést támasztja alá. Valter pályafutásában nem egy nagy robbanás van, hanem minden évben elsősorban korábbi énjét múlja felül, így biztosak lehetünk benne, hogy ez a karrier még korántsem érte el a csúcspontját.
Valter új csapata, a Jumbo-Visma ezen a néven 2019-től működik, előtte Lotto NL-Jumbóként találhattuk meg a mezőnyben. A második legnagyobb holland szupermarketlánc, a Jumbo, valamint a holland állami lottójáték helyére névadóként 2019 januárjától beszálló norvég szoftvergyártó és IT-tanácsadói cég nevét jelenleg viselő csapat az 1984 óta íródó története során a számtalan szponzornak köszönhetően számos néven versenyzett. A legismertebb a Rabobank (1996–2012) volt, s ezen a néven nyerte meg első háromhetes versenyeit: 2007-ben a Vueltát, 2009-ben a Girót. Az olasz körön máig nem sikerült újabbat nyernie, míg a harmadik nagy verseny, a Tour de France esetében ez évig, Jonas Vingegaard sikeréig kellett várni az első győzelemre – miközben a Vueltát Primoz Roglicnak köszönhetően 2019-től három éven át uralta a csapat.
Amely Roglic 2019-es sikere idején még korántsem volt a mezőny legmagasabb költségvetésű istállói között, ám többek között a Jumbo érkezésével előbb 20 millió, tavaly pedig már 27 millió euróból gazdálkodhatott, s az összeg az idén tovább nőtt. Persze még ez is messze áll az Ineos 50 milliós és az UAE 35 milliós évi büdzséjétől.
Az egykor szintén versenyző, majd később edzősködésre váltó édesapa örül fia sikerének, de nem folyik bele a kelleténél jobban a karrierjébe. Az Attilára váró kihívásokról és a család pályafutásában betöltött szerepéről beszélgettünk vele. – Talán sablonos felvetés, de milyen érzés megélni, hogy az ember fia a világ legjobb csapatába szerződik? – Mennyire volt része ön a folyamatnak, Attila kikérte a véleményét? – A Jumbo-Visma már a korábbi években is felvette vele a kapcsolatot, de akkor a fia még túl nagy falatnak érezte a váltást. Ön szerint a mostani a jó időpont? – A Magyarországon és a családdal töltött idő mennyiben fog változni az FDJ-s időszakhoz képest? – A Jumbónál a masszőröket, szerelőket, dietetikusokat tekintve várható előrelépés az FDJ-nél töltött évekhez képest? – Mennyire jelent újdonság neki, hogy a világ legjobb bringásai – Jonas Vingegaard vagy Primoz Roglic – lesznek a csapattársai? – Abban, hogy a fia ilyen tudatosan építi a pályafutását, milyen szerepe van az ön nevelésének, például annak, hogy a pénzt is sokadlagos szempontnak tekinti egy ilyen döntés során? |