Világbajnokok távoznak a patinás zágrábi klubból

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2004.03.28. 22:49
Címkék
A horvát média az utóbbi időben egyre elégedetlenebbül fogadja a legendás, sok dicsőséget megélt RK Zagreb vezetőinek a döntéseit, mert azok jelentősen befolyásolhatják a világbajnok férfiválogatott olimpiai szereplését.
A vb-aranyérmes beállós, Renato Sulic Fotex KC Veszprémbe szerződése után a napokban a horvát bajnokcsapat vezetői felfüggesztették a gólgyáros balátlövő, Blazenko Lackovic játékjogát. A válogatott egyik erőssége ittas volt (a részletekről később), ezért megbüntetése nem okozot túl nagy megrökönyödést, ám – mivel vélhetően ebben az idényben már nem játszik (a Zagreb már tíz ponttal vezet a Metkovic előtt, tehát biztosan megnyeri a bajnokságot) – kérdés, milyen formában csatlakozik az olimpiára készülő válogatotthoz.Ha egyáltalán bejut a csapatba! Ugyanis Lino Cervar szövetségi kapitány, aki egyben a RK Zagreb edzője is, kijelentette, a nemzeti együttesben csak azok játszhatnak, akik szerepelnek a klubjaikban is. Az ellenzéki lapoktól persze össztüzet kap Cervar, aki politikus is (a kormányzó HDZ párt színeiben Istria országgyűlési képviselője), mert szerintük – és néhány szakértő szerint is – az RK Zagreb és Cervar legutóbbi döntései kárt okoznak a sportágnak.Mi is a baj Lackoviccsal?Egyrészt hibás abban, hogy – immár másodszor! – szerződést kötött más klubbal (az idén a Flensburggal), holott érvényes megállapodása van a RK Zagrebbel. Az igazi botrányt viszont azzal keltette, hogy "ittas volt, és üzleti titkot hozott nyilvánosságra". Ezért azt követelik tőle, hogy adja vissza a szolgálati lakását és autóját."Megkaptam az írásbeli határozatot, ami nagyon rosszulesett – mondta Lackovic. – Azt hiszem, ebben az egyesületben többé nem fogok játszani."Bartol Kaleb, a RK Zagreb igazgatója igen keményen vádolta Lackovicot. "Nagy szégyen, hogy a válogatott játékos ittasan vezetett – mondta. – A rendőrségi eset tavaly decemberben történt, de tudomást szereztünk arról, hogy hasonló már többször előfordult, az utóbbi tíz hónapban háromszor vagy négyszer. Ráadásul jogosítvány nélkül vezetett, mert azt már korábban elvették tőle." Az igazgató az üzleti titokról nem beszélt.A szennyes kiteregetése a horvát kézilabdának és Lackovicnak egyaránt árt. Korábban hazugnak nevezték a játékost (Kukrika néven szerepelt Metkovic színeiben, majd ezt cáfolta), most meg részegesnek tartják. A háttérben az áll, hogy a zágrábiak mindenáron meg akarják őt tartani, vagy legalább a Flensburgtól az állítólagos 35 ezer eurós, jogos "kárpótlásnál" magasabb átigazolási díjra akarnak szert tenni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik