Női kézi: Böhn februárban már megtervezte a temetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.23. 13:36
null
Böhn már otthon fogadta a Verdens Gang újságíróját (Fotó: vg.no)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, négyhavi kórházi kezelés után hazatérhetett Karl Erik Böhn, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A leukémia elleni küzdelemben győzelemre álló norvég szakember elmondta, februárban még mélyponton volt, ekkor odáig jutott, hogy már a temetését is megtervezte.

A Blikk cikkében idézi a Verdens Gangban Böhnnel megjelent írást, amelyben a kapitány elmondta, felkészült a halálra.

„Csodálatos, hogy itthon lehetek, de volt olyan időszak, amikor nagyon távol voltam ettől az érzéstől. Már azt tervezgettem, hogy a temetésemen a barátaim közül kik vigyék a koporsómat – mesélte a Verdens Gang újságíróinak Böhn a könnyeit törölgetve. – Sohasem féltem a haláltól, megtanultam az apámtól, ez az élet része. Vannak, akik rákban vagy más súlyos betegség következtében hunynak el, de olyanok is, akik egészen idős korukban. Nem aggódom amiatt, mi lesz velem.”

Ma már újra optimistán látja a világot Böhn, de februárban még nagyon maga alatt volt. Egy cetlire rajzolta fel saját koporsóját, s mellé írta a hat legjobb barátja nevét, hogy ők vigyék majd a temetésén. „A legjobb hatos, amit valaha is felállítottam” – így jellemezte Böhn az általa a barátaiból összeállított listát. Többek között a magyar válogatott stábjának két tagja, Andreas Smeby videoelemző és Tord Ellingsen erőnléti edző neve is szerepelt a listán.

„Be kell vallanom, már elkészültem a gyászbeszéddel, de szerencsére most írhatok helyette egy ünnepi köszöntőt – ismerte el Tom Reidar Haraldsen, Böhn egyik legjobb barátja, Katrine Lunde volt férje. – A leukémia elleni küzdelem még nem ért véget, de már sokkal derűsebb a helyzet. Fantasztikus, hogy Karl Erik idáig eljutott.”

Ha elég erős lesz, Böhnre július 2-án csontvelő-átültetés vár, a donor a húga lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik