Férfi kézi: Mocsai rendkívül aggódik a válogatott jövője miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 13:41
null
Mocsai szerint nem várható, hogy a légiósok hazajönnek Rió előtt (Fotó: Török Attila, archív)
A szövetség vezetése elfogadta az Eb-beszámolóját, ám ő nagyon aggódik a férfi kézilabda-válogatott jövője miatt: Mocsai Lajos szövetségi kapitány a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, immár 12 klubból érkeznek a válogatottak, nagyon kevés az idő a közös gyakorlásra, a légiósaink külföldi szerepe is csökken, a hazatérésükre viszont kevés a remény. Mocsai szerint az olimpiáig gyorsított tehetséggondozással kell beépíteni a csapatba az egy kézen megszámolható potenciális fiatal játékosokat.

„Maradéktalanul elfogadta a szövetség vezetése a januári Eb-szereplésünket elemző beszámolómat, éppen úgy, mint a Nemzeti Kézilabda Akadémia helyzetéről szóló tájékoztatást is. Ugyanakkor a magam részéről rendkívüli módon aggódom a válogatott miatt, hiszen a két kiemelkedő magyar sztárklub óriási nemzetközi teljesítménynyomás mellett dolgozik: kilenc válogatott játékosom volt a Veszprémben az olimpiai negyedik helyezéskor, míg most tizenkét csapatból hívtunk be embert. A meghatározó magyar játékosok mellé légiósok kerültek, akik meg is előzik őket, így kevésbé látom jónak a következő időszakot" – jelezte Mocsai Lajos.

Hozzátette: „A két hazai topklubot a világ élvonalába kell helyezni, ezért érthető, hogy erőn felül is igazolnak. Nincsen semmi bajom, konfliktusom a nagy klubokkal. A bajnokság szempontjából viszont kellene még négy olyan élcsapat, ahol a magyar játékosok is szerepet kapnak. Kevés esélyt látok arra, hogy Rióig hazajöjjenek a külföldön szereplő válogatottjaink, pedig a kinti klubjaikban – lásd Császár Gábort – a sztárbevásárlások miatt a domináló szerepük csökken, ezzel együtt pedig az önbizalom, teljesítőképesség is kisebb."

„A szövetség elnöke a túlélés kifejezést szerintem csakis az osztrákok elleni Eb-meccsünk végére értette, nem az egész kontinensbajnokságra, ahol messze erőn felül teljesítettünk. És bár imádok fiatalokkal dolgozni, a tehetséggondozásra most nincs idő. A világ csúcskézilabdája átalakult, a menő klubokba kétszer tizenöt percekre vásárolnak világsztárokat, ez más világ, mint a mai magyar válogatott összetétele, ezen változtatni kell majd. Most viszont a harminc feletti generáció mögött egy kézen megszámolható mennyiségű tehetséges játékos van csak, itt gyors felzárkóztatásra lesz szükség már a riói olimpiára" – jellemezte a helyzetet Mocsai.

„Nagyon kemény helyzet előtt állunk azzal is, hogy a BL final fourt – reméljük, a Veszprémmel – egy héttel rendezik majd a sorsdöntő, szlovénok elleni vb-selejtezőnk előtt. A szakmai munkára minimális időnk lesz. Pedig a mai modern játék támadásban felgyorsult, a játékosok magassága védekezésben két méter, már szinte kinőtték a pályaméretet, eközben egy százfelé szétspriccelt magyar válogatottal ezt a szintet szinte lehetetlenség tartani. A szlovénok vb-negyedikek, ezen a selejtezőn minden játékosomra szükség lenne. Addig viszont mindössze egy hét közös munkára lesz időnk" – mondta a szövetségi kapitány.

Szó esett az általa irányított nemzeti akadémiáról is: „Nagyon tehetséges fiatalok jönnek az akadémiára, új tendenciaként pedig tizenkét klub szeretne velünk együttműködni, szerződni. A tavalyi nullpont után kiválasztásból kiválasztódás felé haladunk, épülnek a régiós központjaink, az egész Kárpát-medencét megcélozva. Eközben a nemzetközi szövetség máris szeretné egyik az európai edzőképző központjává tenni Balatonboglárt. A csarnokunk reményeim szerint nyolc hónap múlva készül el három játéktérrel."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik