U20-as férfi kézi Eb: 9. hely a vége, Csoknyai szerint előreléptünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 08:53
Hat góllal legyőzte Norvégiát a magyar férfi juniorválogatott a Norvégia elleni, 9. helyért lejátszott helyosztón az ausztriai U20-as kézilabda Európa-bajnokságon, így megnyerte a torna alsóházi küzdelmeit.

„Az első két csoportmeccsen azért nagyobb ellenállást vártam játékosaimtól, többen mintha megilletődöttek lettek volna. Részben érthető ez, néhányan első világversenyükön, Európa-bajnokságukon játszottak. Azonban a svédek az aranyéremért, a szlovénok az ötödik helyért játszanak, láthatóan nehéz csoportból nem jutottunk tovább. Nyilván emiatt mindannyiunkban van csalódottság, hiszen a bravúros Európa-bajnoki kvalifikáció után még többet akartunk, a nyolcba jutni. Ez nem jött össze, viszont azzal elégedett vagyok, amit a gyenge rajtot követő öt meccsen vittünk véghez.”

„Minden a terveink szerint alakult, még a fehéroroszok elleni vereség alkalmával is, mert akkor tudtam forgatni a csapatot, pihentetni a játékosokat. Fájó kimondani, hogy a kilencedik hely a realitás, de a mezőnyt és a tudásunkat elnézve ez a valóság. Azonban az is látszik, elindult valami. A garnitúra tavaly tizedik lett a hazai rendezésű vébén, a sokkal erősebb európai mezőnyben előrelépés a mostani helyezés. Egyértelmű, és ezt fontos rögzíteni: rengeteg munka vár ránk, hogy a jövőre, a junior-világbajnokságon jobbak legyünk. Ebben segíthet az, hogy a játékosok nagy része Balatonfüreden és más csapatokban is NB I-ben játszik szeptembertől. Összességében gratulálok a játékosaimnak, és köszönöm a stábnak a munkát, a szövetségnek a nyugodt felkészülést és a lehetőségeket” – értékelt Csoknyai István az utanpotlassport.hu-n.

U20-AS FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (AUSZTRIA)
A 9. HELYÉRT
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 22–28 (12–12)

Traun. Vezette: D. Accoto Martins, R. Accoto Martins (portugálok).
NORVÉGIA: Oeien, Aasheim (kapusok), Bielenberg, Borch 3, Christensen, Ekren, Eriksen 2, Finsrud 3, Grimstad, Johanessen 5, H. Johanessen 1, G. Pedersen 3, Rammel 3, Sandvik, Tennfjord 1, Thornbjörnsen 1. Szövetségi edző: Vidar Gjesdal
MAGYARORSZÁG: Borbély, Miklós (kapusok), Bánhidi, Faluvégi 4, Fekete 1, Gyene, Hornyák P. 5, Horváth D. 5, Kovacsics P. 2, Leimeter 1, Ligetvári 5, Nagy Sz., Törteli 1, Vasvári, Vizes 4, Zakics. Szövetségi edző: Csoknyai István
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik