Férfi kézi: a dán klasszis az intenzív osztályra került

Vágólapra másolva!
2015.04.03. 18:53
Kórházba kellett szállítani Hans Lindberget, a Hamburg férfi kézilabdacsapatának dán jobbszélsőjét, aki vesesérülést szenvedett a Füchse Berlin elleni bajnokijukon.

A Hamburg 28–25-re kikapott a Berlin vendégeként a Bundesliga legutóbbi fordulójában, ám nemcsak a mérkőzést veszítette el, hanem Hans Lindberget is. A dán válogatott jobbszélső akkor szenvedett vesesérülést, amikor ütközött a hazaiak kapuját védő Silvio Heinevetterrel.

Lindberget egy berlini kórház intenzív osztályára szállították, ám már elhagyhatta azt, miután kiderült, hogy viszonylag „olcsón” megúszta az esetet. Ebben a szezonban ezzel együtt már nem léphet pályára, mivel nyolchetes pihenőt írtak elő neki az orvosok.

Lindberget egy berlini kórház intenzív osztályára szállították, ám már elhagyhatta azt, miután kiderült, hogy viszonylag „olcsón” megúszta az esetet. Ebben a szezonban ezzel együtt már nem léphet pályára, mivel nyolchetes pihenőt írtak elő neki az orvosok.

A Hamburg a nyolcadik helyen áll a bajnokságban.

A sérülés 0:36-nál

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Ilic Zoran volt a mezőny legeredményesebbje Hamburgban – kézilabda körkép

Kézilabda
2024.11.24. 20:56

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

Kézilabda légióskörkép: Lukács Péter csapata elődöntős a Norvég Kupában

Kézilabda
2024.10.11. 23:26

Sok a beteg, nem vesz részt a boszniai felkészülési tornán a Veszprém

Kézilabda
2024.08.27. 10:46

Rosta Miklós ismét román Szuperkupa-győztes

Kézilabda
2024.08.25. 20:02
Ezek is érdekelhetik