Férfi kézi: a Dunaferr korábbi kapusa a Löwenben folytatja

Vágólapra másolva!
2015.10.15. 09:40
A 2001 és 2009 között a Dunaferr férfi kézilabdacsapatát erősítő Richard Stochl az idény végéig szóló szerződést írt alá a német bajnoki listavezető Rhein-Neckar Löwennel.

A Löwennél azért volt szükség kapus igazolására, mert a szerb Darko Sztanics jelezte, más csapatban kívánja folytatni pályafutását – állítólag katari pénz áll a háttérben.

Stochl legutóbb az ukrán Motor Zaporizzsjában szerepelt, és szabadon igazolható volt. A korábbi szlovák válogatott kapus a születési évszáma után a 75-ös mezt kapta meg a Löwennél, amelynél a svéd Mikael Appelgren helyetteseként számítanak rá.

Stochl a bajnokságban egyből bevethető, a Bajnokok Ligájában viszont a klubja tájékoztatása szerint csak a csoportkör hatodik fordulója után léphet pályára, azaz most szombaton a Szeged ellen még nem játszhat.

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

A Veszprém mellett a Szeged is érdeklődik a vb-ezüstérmes horvát iránt; kivásárolta Sagosent az Aalborg!

Kézilabda
2025.02.13. 10:42

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

Sok a beteg, nem vesz részt a boszniai felkészülési tornán a Veszprém

Kézilabda
2024.08.27. 10:46

Rosta Miklós ismét román Szuperkupa-győztes

Kézilabda
2024.08.25. 20:02

Férfi kézilabda: a Kielce skalpját begyűjtve nyert tornát a Szeged

Kézilabda
2024.08.25. 19:20
Ezek is érdekelhetik