Férfi kézi: így jutott a Vác a másodosztályból a felsőházba

Noha a sportág bölcsője (Megyeri Csárda közeli homokbányák) és gyermekszobája (Gödi Fészek) egyaránt a váci országút mentén, a várostól karnyújtásnyira helyezkedtek el, a sportág csak a második világháborút követően, a budapesti felsőkereskedelmi iskolák tanulói által jutott el Vácra. A játék szervezője Lehőcz János, a Váci Reménység Egyesület atlétája volt. Az első kézilabdázók az atléták, és a labdarúgók közül kerültek ki.

1948. május 1-jén megalakult a Váci Dolgozók Testedző Köre, a csapat edzője a már említett Lehőcz János lett. Az első, nagypályás NB II-es bajnoki mérkőzésre 1949. október 1-jén került sor. Vácott a nagypályás kézilabda csak néhány esztendőt élt meg. 1953-ra megszűnt, mert kiszorította a közben egyre népszerűbbé vált kispályás játék.

Az 1990-es évek elejéig a klub neve – egyrészt a történelem alakulása, másrészt a mindenkori „bázisvállalat” kiléte miatt – többször is megváltozott (Váci Vörös Lobogó, Váci Kötött, Váci Fonó, Váci Spartacus, Váci Híradás, Váci Híradás Vasas, Váci Izzó MTE). Ebben az időszakban a férfi kézilabdások a megyei bajnokságban, illetve az NB II-ben szerepeltek.

1992-ben, a Váci Izzó MTE-ből kivált kézilabdázók megalapították a Váci Kézilabda Sportegyesületet. Az önállósodás után egy évtizeddel, a 2002–2003-as bajnokságban a csapat „utcahosszal” nyerte meg az NB II Északi csoportját, ami sok-sok év után elhozta a férfi NB I/B-s kézilabdát Vác városába.

Egy visszaesést követően a 2007–2008-as szezonnak már Laurencz László mesteredző, a korábbi női sikerkapitány irányításával vágtak neki. „Az öreg” jó munkát végzett: a csapat megnyerte a bajnokságot, zárójelbe téve ezzel az újabb – két éven át tartó – NB II-es időszakot.

Az újabb előrelépés a 2011–2012-es szezonban sikerült a váciaknak. Ekkor egy másik edzőlegenda, a női és a férfiválogatottat korábban egyaránt eredményesen irányító Csík János ült le a kispadra. A mesteredző hideg fejjel és kemény kézzel látott munkához, és sikeresen teljesítette a küldetését: feljuttatta a csapatot a legmagasabb osztályba.

Átszállójeggyel az első osztályban

Az első NB I-es idényre Csík mestert egyik tanítványa, Rosta István váltotta. A csapat – igazi újonc módjára – hullámzó teljesítményt nyújtott: a bravúros győzelmeket nem várt kudarcok követték, így – bár csak egy ponttal maradtak le a felsőházi rájátszásról – szinte az utolsó pillanatig mozgott a léc. Végül – a kritikus mérkőzéseken összeszedetten kézilabdázva – a sikeresnek nevezhető 8. helyen zártak.

A 2013–2014-es szezonra a PLER-Budapest csapatától három rutinos, korábbi válogatott kézilabdázó is Vácra igazolt át, de az erősítés ellenére a csapat lejtőre került, mert Rosta István nehezen értett szót az idősebb játékosokkal. A rájátszásban, az új edző, Stranigg Ferenc tűzoltómunkája már kevésnek bizonyult, és – a szövetség által korábban már bejelentett létszámbővítés elmaradása nyomán – a váciak visszaestek a másodosztályba.

A csapat irányítását a körülményeket jól ismerő Zsiga Gyula vette át (ő korábban már egy évig dolgozott Vácon). Miatta jött Vácra egykori PLER-es játékosa, Darko Pavlovics, és maradt a klubnál – többek között – Lendvay Péter is. A jó szakmai munka és az erős játékoskeret nem csupán tükörsima visszajutást, hanem – Zsiga Gyula vezetésével már másodízben – Magyar Kupa négyes döntőt is eredményezett.

Őszi pontszüret

A másodosztályú bajnokcsapat kerete 2015 nyarán több meghatározó idegenlégióssal egészült ki, akik közül ki kell emelni a világbajnokságot is megjárt, fehérorosz válogatott jobbátlövő Aleh Asztrasapkint, a szerb jobbszélső Marko Vasicsot, valamint a montenegrói válogatott balszélső Milan Popovicsot.

Az első fordulóban, Balmazújvárosban aratott siker kellő önbizalmat adott az együttesnek, de ezt követően, hazai pályán több kellemetlen meglepetés is érte a gárdát: győztesnek látszó mérkőzések (Cegléd, Csurgó) végén veszítettek el egy-egy pontot.

Az alapszakasz végeredménye szempontjából legfontosabb időszakot a váciak számára az októberi és novemberi találkozók jelentették. Noha a PLER-től idegenben, a komlótól pedig otthon szenvedtek egygólos vereséget, a további hat csatájukat megnyerték, így riválisaikkal szemben többpontos előnyre tettek szert.

Bár a tél végi-kora tavaszi mérkőzések nem sikerültek olyan fényesen, de hazai pályán sikerült „behúzni” a kötelező meccseket, így a pontelőny kitartott az alapszakasz végéig, a tavaszra feltámadó, de az utolsó két fordulóban pont nélkül maradó gyöngyösiekkel szemben.

Szakmai szemmel

A váciak alapszakaszban nyújtott teljesítményét szakmai szemmel vizsgálva talán a „végletes” jelzővel lehetne leginkább jellemezni.

Abban még nincs semmi különös, hogy 22 pontjukból 14-et Vácon, nyolcat idegenben szereztek, viszont az már érdekesebb, hogy míg három ellenfelüket oda-vissza megverték, addig négy riválisukkal (köztük a mögöttük végző Komlóval) szemben pont nélkül maradtak.

Ennél is szembetűnőbb, hogy noha a támadójátékuk elsőrangú volt, hiszen a lőtt gólok (657) tekintetében csupán a Szeged bizonyult jobbnak a váciaknál, ugyanakkor a védekezés sehogyan sem akart összeállni, aminek az lett az eredménye, hogy az egész mezőnyben a legtöbb gólt (690) kapták.

A gólok oldalankénti eloszlása ugyancsak messze van az egyenletestől. A jobb oldalon az átlövők és a szélsők is derekasan termeltek, és 286 találatig jutottak, a bal oldalon játszó kollégáik viszont beérték 180 góllal.

Végül – csakhogy a szélsőségeket tovább fokozzuk – az egyéni teljesítményekről is érdemes szót ejteni. A csapat vezéregyénisége és házi gólkirálya, Lendvay Péter a 40. évében jár, viszont az idén lejátszott mérkőzések legeredményesebb játékosa, Bartók Donát majd csak a nyáron tölti be a húszat.

Tovább a sikeres úton

A váci férfi kézilabdázók célja egyértelmű: szeretnének tovább haladni a közel hét évtizede megkezdett úton. A klubvezetésben, az adminisztratív munkában, és az utánpótláscsapatok irányításában – ahogyan eddig is tették – főként a klub régebbi – tősgyökeres váci – játékosaira kívánnak támaszkodni.

Bíznak abban, hogy a csapat működéséhez továbbra is megkapják a szükséges infrastrukturális segítséget, és a helyi kisvállalkozásokkal kialakult, főként természetbeni juttatások formájában megnyilvánuló együttműködést is szeretnék tovább erősíteni. Remélik ugyanakkor, hogy az egyre jobb eredmények okán, már nem csak a városba települt multinacionális cégek támogatják majd a csapatot, hanem a szponzori bázist legalább regionális szintűre sikerül szélesíteni.

Rövidtávú terveik között szerepel a saját edzőcsarnok felépítése. Ennek különös jelentőséget ad, hogy jelenleg a Városi Sportcsarnok kapacitásain nem csupán a szintén első osztályú női együttessel kell osztozniuk, hanem ez a létesítmény ad helyet a szomszédos két középiskola testnevelési óráinak is.

A csarnok óriási lökést adhatna az utánpótlás-nevelésnek, hiszen a régió egyetlen – ráadásul felnőttszinten sikeres – NB I-es klubjaként komoly vonzerőt jelentenek a környék fiataljai számára, viszont a jelenlegi körülmények – főként a teremhiány – nem teszik lehetővé egy színvonalas munkát végző utánpótlásműhely működtetését.