Férfi kézi: Veszprémben nyert a Tatabánya, Davis rémálma vált valóra

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 22:13
Felkészülési mérkőzésen 33–31-es meglepetésgyőzelmet aratott a Grundfos Tatabánya férffi kézilabdacsapata a Telekom Veszprém vendégeként szerda este.
A Tatabánya meglepte a Veszprémet (Fotó: Szabó Miklós)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Tatabánya meglepte a Veszprémet (Fotó: Szabó Miklós) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A zárt kapuk mögött rendezett mérkőzést követően David Davis, a tavalyi bajnok veszprémiek vezetőedzője elégedetlenségének adott hangot. Mint mondta, teljesen más csapatot látott az edzéseken és este a pályán. Lelketlen játék volt, egyáltalán nem hasonlított arra, amit a három hete folyó közös munka során tapasztalt – közölte, majd hozzátette: meglátszott a meccsen, hogy több hónap kihagyás után az első mérkőzést játszotta a csapat.

„A lehető legnagyobb rémálmom vált valóra. Nem játszhatunk így, a csapat pályán sem volt. Ellenfelünk szombaton is meccset játszott, fáradtak voltak, mégis többet futottak, mint mi, jobb volt a hozzáállásuk, és nagyobb az ambíciójuk. Részünkről semmit nem láttam” – mondta Davis a klub honlapjának.

A spanyol szakember úgy vélte, a játékosok kondíciójával nincs probléma, mindenki jó formában van, elégedett az edzéseken mutatott munkával, és az újonnan csatlakozott öt kézilabdázó – Corrales, Maqueda, Siskarjov, Markussen és Ligetvári – beépítése is jól halad.

A vendégek vezetőedzője, Vladan Matics úgy fogalmazott: a veszprémiek ellen többet kapott csapatától, mint amit várt. A győzelem azt mutatja, hogy csapatának van ereje, és a Tatabánya kézilabdázói győztes típusok – mondta, hozzátéve, látszik, hogy a négy hónap szünet után labdaéhesek a játékosok, az edzéseken is 150 százalékon végzik a munkát, és mindhárom eddigi felkészülési meccsüket megnyerték.

„Jólesik, hogy így tudtunk játszani egy Veszprém ellen, ráadásul Veszprémben. Jó kis magyar csapat vagyunk, és mindent megpróbálunk megtenni továbbra is, viszont számunkra a legfontosabb a bajnoki rajt, hogy jó formában legyünk a Balatonfüred ellen” – tette hozzá a Tatabánya mestere.

A férfi kézilabda NB I 2020–2021-es idénye augusztus végén kezdődik. Az előző szezon a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt, és a szövetség döntése értelmében nem hirdettek bajnokot, kiesők és feljutók sem voltak.

FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Telekom Veszprém–Grundfos Tatabánya 31–33 (15–17)
Ld:
Manaszkov 6, Nenadics 5, ill. Ancsin, Sipos 5-5

Legfrissebb hírek

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Férfi kézi NB I: Molnár Robin benn maradna a NEKA-val, mielőtt Veszprémbe költözik

Kézilabda
2024.12.03. 14:05

A Szeged edzője szerint bárhogy végződhetett volna a Veszprém elleni meccs

Kézilabda
2024.11.16. 21:34

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49
Ezek is érdekelhetik