Nem egészen világos, kinek és miért jó az, ami most Egyiptomban zajlik.
Az a törekvés persze önmagában érthető és megmagyarázható, hogy a sportvilág igyekszik felvenni a küzdelmet a koronavírus-járvánnyal, és a maga eszközeivel, szigorú szabályozással eléri, hogy a sport ne tűnjön el az emberek életéből. Ez azonban szerintem csak addig tolerálható, ameddig az észszerűség engedi, és egészen eddig többé-kevésbé meg is feleltek ennek a feltételnek azok az események, amelyeket az elmúlt egy évben megrendeztek.
Ennek oka, hogy a nemzetközi, kontinentális és nemzeti sportági szövetségek idővel megtanultak alkalmazkodni a helyzethez, sokszor buborékban rendezték meg a versenyeket, ha kellett, nézők nélkül, szigorú ellenőrzéssel, gyakori teszteléssel és elkülönítéssel. A megváltozott világban a rendezés módszere tehát egy ideje már ismert, nem kell újra feltalálni semmit.
Most is lehetett volna segítséget kérni a rendezéshez Amerikából vagy Európából, mert érthetetlen, mi történik az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon, amely az egyik legnépszerűbb csapatsportág csúcseseménye kellene hogy legyen, és amely ehhez képest még alig kezdődött el, máris közel került az összeomláshoz. Tumultus a hotelekben, az egészségügyi előírások figyelmen kívül hagyása, a maszkviselés rendszeres elmaradása, a távolságtartás mellőzése, szervezetlenség, késések: a résztvevők teljes káoszról, paródiáról beszélnek.
De aki nincs ott, az is sejthet valamit erről a káoszról, például abból, hogy a torna előtt játékosok tucatjai jelezték, nem akarnak odamenni, hogy két válogatott is az utolsó pillanatban lépett vissza, a helyükre „soványmalacvágtában” ugrottak be a helyettesek, hogy egyre több a fertőzött, és egyáltalán, hogyan történhet meg egy világbajnokságon az, hogy a meccsnap délutánján még mindig nem tudtuk, lesz-e egyáltalán mérkőzése a magyar csapatnak?
Persze kézenfekvő válasz, hogy azért, mert a Nemzetközi Kézilabda-szövetségnek (IHF) egyiptomi elnöke van, és Hasszan Musztafa szívén viseli, hogy országa lássa vendégül a világot. De talán érdemes lett volna a halasztáson vagy a törlésen is elgondolkodni, s nem mindenáron ragaszkodni egy olyan vb-hez, amely a jelenlegi járványhelyzetben a játékosoknak, a válogatottaknak és a kluboknak is óriási kockázat.
És ha már itt tartunk: nem tesz jót a kézilabdának, Egyiptomnak, az IHF-nek és Hasszan Musztafának sem.