Férfi kézilabda: két dán is jelölt az IHF-nél az év játékosa címre

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 13:06
null
Mathias Gidsel tavaly a vb-n és az olimpián is kiemelkedően játszott (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) kihirdette a 2021-es év legjobb férfi játékosa címre pályázók ötös listáját.

A névsort az IHF által felkért szakértők, valamint elismert edzők állították össze.

A világbajnoki címvédő dánok két játékost – a tavaly januári egyiptomi torna álomcsapatába beválasztott, majd a tokiói olimpia legértékesebb játékosa címet kiérdemlő Mathias Gidselt, valamint az IHF elismerését 2019-ben már elnyerő Niklas Landint – adnak a listára.

Az olimpiai bajnok franciáktól a beálló Ludovic Fabregas került be, aki a Barcával a Bajnokok Ligáját is megnyerte az elmúlt évben, valamint mindkét nagy válogatott tornán tagja volt az All Star-csapatnak.

A jelöltek között van még a vb-ezüstérmes svédek klasszis irányítója, Jim Gottfridsson, valamint a spanyolok jobbátlövője, Alex Dujshebaev.

A koronavírus miatt a 2020-as címet nem osztotta ki az IHF, az idei voksolás március 7-én kezdődik és 28-ig tart.

2021 LEGJOBB FÉRFI KÉZILABDÁZÓJA AZ IHF-NÉL
A JELÖLTEK

Alex Dujshebaev (spanyol, Kielce)
Ludovic Fabregas (francia, Barca)
Mathias Gidsel (dán, GOG)
Jim Gottfridsson (svéd, Flensburg)
Niklas Landin (dán, THW Kiel)

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Nemes gesztus: a magára maradt játékvezetőnek adta a meccs emberének járó díjat a Veszprém klasszisa

Kézilabda
2025.02.21. 17:52

Ezért marad Berlinben a világ legjobb férfi kézilabdázója

Kézilabda
2025.02.11. 15:07

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Irányváltás Veszprémben? Fabregas távozhat, dán játékosok érkezhetnek – sajtóhír

Kézilabda
2024.11.19. 12:35

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

Xavi Pascual: Ha valaki azt mondja nekem, hogy októberre egy vereségünk lesz, azt mondom, lehetetlen – videó

Kézilabda
2024.10.04. 16:36
Ezek is érdekelhetik