Női kézi, évértékelő: tovább folytatódik a zöld-fehér csapatok versenyfutása

Vágólapra másolva!
2023.12.27. 07:31
null
A magyar lányok a Horvátország elleni bravúros fordítással harcolták ki az olimpiai selejtezős szereplést<br />(Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A magyar kézilabdától a szurkolók mindig várják a szép eredményeket. A mögöttünk hagyott esztendő felemásra sikerült, az izgalmak és nagy rangadók mellett akadtak csalódások is. Évértékelő – nők.

 

Ami a női klubkézilabdát illeti, nem volt kérdés, hogy a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC és a Magyar Kupa-győztes FTC-Rail Cargo Hungaria immár több mint egy évtizedes harca tovább folytatódik az aranyérmekért, ahogy az is várható volt, hogy a két együttes közötti egyre kisebb különbség még kiélezettebb küzdelmet hoz az új idényben.

Ez ismét bebizonyosodott, hiszen a kisalföldieknek a 2018–2019-es triplázásuk óta a dupla sem jött össze – 2021-ben a bajnokságot, 2022-ben és 2023-ban a kupadöntőt bukták el a Ferencváros ellen. Ráadásul a 2021 tavaszától 2023 nyaráig Ambros Martín irányította győriek egyeduralma az évek alatt fokozatosan elveszett: a Covid miatt félbeszakított 2019–2020-as évad óta képtelenek nyerni a rivális FTC otthonában – nem változtatott ezen az sem, hogy júliusban Ulrik Kirkely vette át a stafétát. A dán szakember irányításával ugyanis a hazai porondon nemcsak az Elek Gyula Arénában kapott ki az ETO, hanem az idény kezdetén Mosonmagyaróváron is, így már fél távnál óriási hátrányban van a fővárosiakhoz képest.

A Ferencvárosnál ezzel szemben több ok volt az örömre ebben a naptári évben. Habár a hőn áhított bajnoki trófeát 2023-ban nem sikerült megkaparintani, a Magyar Kupában drámai döntőben megvédte címét Elek Gábor csapata – erre legutóbb 1997-ben volt példa. Aztán jött a metzi csoda: május 7-én a hazai pályán összeszedett hatgólos hátrányát ledolgozva idegenben harcolta ki első final fouros szereplését az FTC a Bajnokok Ligájában, amelyben a Győrt megelőzve második lett. Pedig ahogy az előző évadot, az újat sem kezdte fényesen az együttes...

Nyáron a kilencedik kerületiek is dán trénerre váltottak, Martin Albertsen azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – a klub történetének legrosszabb BL-rajtját produkálta, s csak Albertsen októberi lemondását követően szerezte meg első pontjait a sorozatban.

Ami a többi nemzetközi kupacsapatot illeti, a Debrecen és a Mosonmagyaróvár között hasonló versenyfutás kezd kibontakozni a bajnoki bronzért, mint a „két nagy” között az első helyért. Ebből a párharcból legutóbb hajszállal, de a DVSC került ki győztesen, ráadásul harmadik helyével lehetőséget kapott, hogy a Bajnokok Ligájában is megméresse magát. A kezdeti sokkot követően a cívisvárosiak egyre inkább elkapták a fonalat az elitliga aktuális kiírásában, nagy esélyük van a továbbjutás kiharcolására, ám a kettős terhelés könnyen az Európa-liga csoportkörében érdekelt Lajta-partiak malmára hajthatja a vizet. Főleg, hogy az előző idény végén licencgondokkal küzdő Siófok csak az NB II-be nevezhetett, így a hasonló erősségű, nemzetközi szinten is jó játékerőt képviselő csapatok száma tovább csökkent.

Klujber Katrin
Klujber Katrin

 

TOVÁBBRA IS A KÖZÉPMEZŐNYBEN A NŐI VÁLOGATOTT

Bár klubcsapataink rendre ott vannak az élmezőnyben a nemzetközi elitben, válogatottunk szereplése nem javul ezzel egyenes arányban, mondhatni, egy helyben toporgunk a középmezőnyben. A mieink a tavasszal sikerrel vívták meg az Izland elleni vb-selejtezős párharcot, azonban a felkészülési mérkőzéseken, az Európa-kupa-találkozókon és a világbajnokságon sem tudták kihozni magukból a legtöbbet – az elmúlt évek után továbbra is várat magára a kiugró teljesítmény és eredmény a lányoktól. A magyar csapat a világbajnokságon immár tíz esztendeje nem jutott be a nyolc közé, s csak a szerencsének – illetve három másik válogatottnak – köszönheti, hogy 2024 áprilisában ott lehet az olimpiai selejtezőn. Akárcsak a tokiói játékok előtt, ennek a tornának a rendezési jogát is az MKSZ kapta meg, így Debrecenben, hazai pályán szerezheti meg a párizsi repülőjegyet Golovin Vlagyimir együttese. Mindezek ellenére bizakodásra ad okot, hogy egyre több magyar játékos áll légiósnak, próbálja ki magát másik bajnokságban, ezzel hasznos tapasztalatokat szerezve, ami később a válogatott előnyére válhat.

Világrekord nézőszám, világrekord izgalmak: BL-döntős a Ferencváros
Világrekord nézőszám, világrekord izgalmak: BL-döntős a Ferencváros


AZ ÉV CIKKE AZ NSO (147 844 kattintás):
Világrekord nézőszám, világrekord izgalmak: BL-döntős a Ferencváros!

A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének második elődöntőjében a Ferencváros elképesztő izgalmak után, 30–29-re megverte az Esbjerget. Harminckét másodperc volt hátra, Elek Gábor időt kért, az eligazítás után passzívig vitte az akciót az FTC, és Emily Bölk az utolsó másodpercekben a dán kapuba bombázott, döntőbe lőve csapatát.

AZ ÉV JÁTÉKOSA: BÖDE-BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria)     

Böde-Bíró Blanka
Böde-Bíró Blanka

Pálinger Katalin MKSZ-alelnök szerint világklasszissá érett az idén. Mozgalmas éve volt a 29 éves kapusnak (és nem csak azért, mert a nyáron férjhez ment), az FTC alapembereként a bajnokságban ezüstérmes lett, a Magyar Kupában viszont újra a csúcsra jutott, és elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a fővárosiak történetük során először bejutottak a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, majd a fináléba is. Az év végi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon csapatkapitányként igazi vezére volt a magyar válogatottnak, a horvátokkal vívott utolsó középdöntős meccsen – amelyen a pazar fordítás és bravúrgyőzelem ötkarikás selejtezőtornára való kijutást ért – sokáig emlékezetes teljesítményt nyújtott.

AZ ÉV LÉGIÓSA : Estelle NZE MINKO (Győri Audi ETO KC)    

Estelle Nze Minko
Estelle Nze Minko

A 2016 óta hazánkban légióskodó, 32 éves francia átlövő megvédte bajnoki címét a Győrrel, a Magyar Kupában viszont 2022 után az idén is be kellett érnie az ezüsttel, míg a Bajnokok Ligájában a bronzzal (az elitsorozatban így változatlanul csak üldözi az aranyat). A nemrég véget érő világbajnokságon 2017 után újra felért a csúcsra a francia válogatottal, őt választották meg a torna legjobb balátlövőjének. A BL aktuális idényében a nyolc őszi csoportmeccs után egyedüliként hibátlan ETO-nak változatlanul az egyik motorja, nem véletlenül jelentette be a győri klub novemberben, hogy jövő nyártól további három plusz egy évre szerződést hosszabbított az olimpiai, világ- és Európa-bajnok világklasszissal.

 AZ ÉV EDZŐJE: ELEK Gábor (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Elek Gábor
Elek Gábor

Neve egyet jelent a Ferencvárossal, amelynek ezen a nyáron 15 év után intett búcsút. Az NB I-ben ugyan az idén sem tudta letaszítani a trónról a Győrt, de a Magyar Kupa-döntőben újra megtréfálta a nagy riválist, a történelmi tavaszi BL-menetelésre, benne a francia Metz valószerűtlen kiejtésére a negyeddöntőben és a dán Esbjerg utolsó másodpercekbeli legyőzésére a budapesti elődöntőben, minden bizonnyal élete végéig emlékezni fog az 53 éves tréner. Nyár óta szakmai igazgatóként új kihívások várják az eredetileg a harmadosztályra nevező, de az őszt már a második ligában kezdő Esztergomi Vitézeknél, amely 13 forduló után a feljutást érő második helyen kezdheti el az új évet a 16 csapatos NB I B-ben.

EZ TÖRTÉNT 2023-BAN
ÁPRILIS 12.   A magyar válogatott kettős győzelemmel, 59–49-es gólkülönbséggel nyerte meg az Izland elleni oda-vissza vágós selejtezős párharcot, és kijutott a Dániában, Norvégiában és Svédországban sorra kerülő 26. világbajnokságra.
ÁPRILIS 23.   Az FTC megvédte a címét a Magyar Kupában, miután a tatabányai négyes döntő fináléjában 28–27-re legyőzte a Győrt. A 14. aranyérmüket nyerő fővárosiak 26 év elteltével zártak az élen két egymást követő kiírásban. A bronzérmet a Debrecen szerezte meg az MTK-val szemben.
MÁJUS 7.   A francia Metz ellen hatgólos hátrányból megfordított Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc idegenbeli visszavágójának lefújása és a történelmi négyes döntőbe jutás utáni percekben az FTC közleményben jelentette be, hogy az idény végén, 15 év után távozik posztjáról Elek Gábor vezetőedző. A tréner kétszer-kétszer nyert bajnokságot és KEK-et, négyszer Magyar Kupát a zöld-fehérekkel, utolsó mérkőzése a Vipers elleni vesztes budapesti BL-döntő volt a kispadon.
MÁJUS 27.   A Győr címét megvédve újra megnyerte a K&H Liga küzdelmeit. A 17. bajnoki aranyát megszerző ETO a 26 forduló során 25 győzelem mellett csupán egyszer kapott ki, az FTC otthonában 32–26-ra. A bronzérmes a DVSC, az NB I gólkirálynője pedig a váci Kuczora Csenge lett 203 találattal.
JÚNIUS 3–4.   A norvég Vipers Kristiansand sorozatban harmadszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, miután a budapesti MVM Dome-ban rendezett négyes döntőben előbb 37–35-re legyőzte a később bronzérmes Győrt, majd a fináléban 28–24-ra felülmúlta a története első final fourjában szereplő, az elődöntőben a dán Esbjerget 30–29-re két vállra fektető Ferencvárost.
JÚLIUS 6. A magyar válogatott a göteborgi sorsoláson Montenegróval, Kamerunnal és Paraguayjal került egy világbajnoki csoportba.
OKTÓBER 15.   A magyar válogatott a Norvégiától elszenvedett 38–31-es debreceni vereséggel, majd az Ausztriában aratott 34–32-es sikerrel kezdte szereplését az Európa-kupában.
NOVEMBER 29. – DECEMBER 17.   A magyar válogatott a dán-norvég-svéd rendezésű világbajnokság helsingborgi B-csoportjában Paraguayt 35–12-re, Kamerunt 39–20-ra győzte le, míg Montenegrótól 24–18-ra kikapott. A göteborgi középdöntőben 30–20-ra felülmúlta Szenegált, majd 26–22-re alulmaradt a svédekkel szemben. Az utolsó körben fantasztikus hajrával 23–22-re legyűrte Horvátországot, így a tizedik, még olimpiai selejtezőt érő helyen végzett. A tornát a harmadik aranyát megszerző Franciaország nyerte meg a második Norvégia és a bronzérmes Dánia előtt.
DECEMBER 22.    A nemzetközi sportági szövetség döntése értelmében 2024. április 11. és 14. között a debreceni Főnix Aréna ad otthont az olimpiai selejtező 1. csoportjának, amelyben a magyar válogatott a vb-4. Svédországgal, az Afrika-bajnokság másodikjával, Kamerunnal és az ázsiai ötkarikás selejtezőn második Japánnal találkozik. A négyesből az első két helyezett vehet részt a párizsi olimpián.

 

EZ VÁR RÁNK 2024-BEN

Egyből belecsapnak a lecsóba a magyar női klubcsapatok, hiszen az FTC, a Győr és a Debrecen már január első hétvégéjén folytatja a Bajnokok Ligája csoportkörének küzdelmeit, és a Mosonmagyaróvár, illetve a Vác is ekkor kezdi el szereplését az Európa-liga főtábláján. Az év legfontosabb eseménye a magyar válogatott olimpiai selejtezőtornája lesz április közepén Debrecenben. Június első hétvégéjén a jubileumi, tizedik BL négyes döntőnek ad otthont Budapest. 2024 utolsó heteiben sem maradunk nagy erőpróba nélkül: az osztrák-magyar-svájci rendezésű Európa-bajnokságon nemzeti csapatunk szintén a debreceni Főnix Arénában játssza csoportmeccseit, majd továbbjutás esetén a középdöntőben is itt szerepelhet.

JANUÁR 6–7.   Európa-liga, a csoportkör kezdete
FEBRUÁR 17–18.   Bajnokok Ligája, a csoportkör vége
FEBRUÁR 28.   Európa-kupa, 3. forduló, Magyarország–Svájc, Tatabánya
MÁRCIUS 2.   Európa-kupa, 4. forduló, Svájc–Magyarország, Gümligen
MÁRCIUS 9–10.   Magyar Kupa, négyes döntő, k. k. h.
MÁRCIUS 16–17.   Bajnokok Ligája, rájátszás a negyeddöntőbe jutásért, 1. mérkőzések
MÁRCIUS 16–17.   Európa-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések
MÁRCIUS 23–24.   Bajnokok Ligája, rájátszás a negyeddöntőbe jutásért, visszavágók
MÁRCIUS 23–24.   Európa-liga, negyeddöntő, visszavágók
ÁPRILIS 3–4.   Európa-kupa, 5. forduló, Norvégia–Magyarország, k. k. h.
ÁPRILIS 6–7.   Európa-kupa, 6. forduló, Ausztria–Magyarország, k. k. h.
ÁPRILIS 11–14.   Olimpiai selejtezőtorna, Debrecen
ÁPRILIS 27–28.   Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések
MÁJUS 4–5.   Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók
MÁJUS 11–12.  Európa-liga, négyes döntő, Graz
MÁJUS 25–26.   NB I, 26., utolsó forduló
JÚNIUS 1–2.   Bajnokok Ligája, négyes döntő, Budapest, MVM Dome
JÚLIUS 26. – AUGUSZTUS 11.   XXXIII. nyári olimpiai játékok, Párizs
NOVEMBER 28. – DECEMBER 15.   Európa-bajnokság, Ausztria, Magyarország, Svájc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik