„Úgy látszik, így tudunk meccset nyerni a final fourban” – Oftedal a hajrábeli idegőrlő pillanatokról

Vágólapra másolva!
2024.06.01. 18:39
Oftedalék és társai örülnek egy jó győri megmozdulásnak (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a Győri Audi ETO drámai körülmények között győzte le az Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A magyar csapat játékosait első körben az utolsó, idegőrlő másodpercekről kérdeztük.

 

Az idény végén távozó és a párizsi olimpia után a játékkal is felhagyó Stine Oftedal kísértetiesen hasonló helyzetbe került csapatával az elődöntő végén, mint első két győri idényében, amikor ugyan mindkétszer megnyerte a BL-t, de mindkét finálé végén elkövetett egy majdnem végzetes hibát. Ezúttal Rju Un Hi passza nem jutott el a befutó társához, azonban az Esbjerg elhibázta a hosszabbítást jelentő lerohanást. 

„Úgy látszik, így tudunk meccset nyerni a final fourban – jegyezte meg egy mosoly kíséretében Oftedal. – Nehezebben tudtunk gólt lőni a második félidő második részében, részben ettől változott meg a meccs képe. A hét a hat elleni játékukkal belassult a meccs tempója, ez szintén nem volt számunkra kedvező. Természetesen nem ideális, hogy nem tudtuk lepörgetni az órát az ellenfél kapuja előtt az utolsó támadásunknál, de az volt bennem abban a néhány másodpercben, ha gólt is kapunk belőle, azzal is csak döntetlen lett volna a rendes játékidő végén. Ha egy ilyen védéssel nyered meg a meccset, az rendkívül sokat dob a csapatszellemen. Majdnem leszakadt az aréna teteje a hangzavartól, mi is majdnem kiugrottunk a bőrünkből. A meccs alatt próbáltam kizárni minden külső körülményt, de persze nem tudtam teljesen figyelmen kívül hagyni azt a nagy támogatást, amit a lelátóról kaptunk, ez mindig felemeli a csapatot.”

Silje Solberg ugyan beállt egy hetesre, ezt leszámítva annyi szerep jutott neki az elődöntőben, hogy a tanácsaival segítette a kispadról a remek napot kifogó Sandra Toftot, aki a legvégén éppen Silje ikertestvére, Sanna ziccerét hárította.

Természetesen örülök, hogy nyertünk, ugyanakkor rendkívül sajnálom Sannát az utolsó, kihagyott helyzete miatt, előtte viszont éppen ő hozta fel a csapatát mínusz egyre az utolsó percen belül – mondta Silje Solberg az interjúfolyosón. – Nagyon nehéz meccset nyertünk meg, mindkét csapat szerintem magas szinten kézilabdázott. Örülök, hogy végül meg tudtuk őrizni az előnyünket, még ha szenvedtünk is a második félidőben a hét a hat elleni támadásaikkal. Sandra csodálatos volt ma, az első félidőt ötven százalék fölött zárta, és a hajrában is voltak kulcsfontosságú védései – főszerepet vállalt a döntőbe jutásunkban.”

Kari Brattset elöl-hátul nagy munkát végzett, a három gólja nem is fejezi ki igazán, mekkora részt vállalt a döntőbe jutásból:

Kiválóan védekeztünk az első félidőben, ahogy Sandra is kiemelkedően teljesített mögöttünk – értékelt a norvég beálló. A második játékrészt jól kezdtük, utána zárkózni kezdett az Esbjerg, de készültünk erre, tudtuk, hogy előbb-utóbb jönni fognak. A második félidőben változtattak a hét a hat elleni játékukon, többet támaszkodtak a beállóink munkájára a falban, ezzel tudtak feljönni. Azonban nyugodtak maradtunk, és tettük tovább a dolgunkat a legvégéig. Az utolsó támadásuknál csak arra koncentráltam, hogy valahogy megállítsam Hennyt, aki azonban megjátszotta az üresen érkező Sannát, de szerencsére Sandra védeni tudott.”

A sok játékperc ellenére Brattset megjegyezte, hogy készen áll a vasárnapi döntőre, és nagyon hálás, amiért a magyar szurkolók ismét hazai pályát teremtettek számukra az MVM Dome-ban.

Mint amikor az atléták beragadnak a rajtnál – utalt a Győr gyengébb kezdésére Szöllősi-Schatzl Nadine. – De örülök, hogy fel tudtunk zárkózni, aztán nagyobb különbséget is közé tudtunk tenni. Utána az Esbjergnek is volt egy nagyon jó periódusa és egyre is fel tudott jönni. Ez tényleg az utolsó másodpercekig kiélezett meccs volt. Nagyon hittünk benne, hogy meg tudjuk csinálni. Úgy álltunk hozzá ehhez a mérkőzéshez, hogy az első pillanattól a kemény védekezés lesz a kulcs, mert ha puhányak leszünk, a kulcsjátékosaik átmennek rajtunk, de így is voltak olyan időszakok, amikor Henny Reistad beindította a rakétáit. Minimum ezt az akaratot és keménységet a döntőben is tovább kell vinni.”

Olyan gyorsan történt minden… Körülbelül szerintem három másodperc alatt, de örülök, hogy a szerencse mellettünk volt és remélem, holnap is mellettünk lesz” – mondta Sandra Toft utolsó másodpercekben bemutatott, kulcsfontosságú védése kapcsán a Győr balszélsője.

Minimum ezt az akaratot és keménységet kell továbbvinnünk. Mindegy, ki lesz az ellenfelünk, kemény döntő lesz” – jegyezte meg Szöllősi-Schatzl.

Nora Mörk hat góljával az Esbjerg legeredményesebb játékosa volt, mégis az a hálátlan feladat jutott neki a lefújás után, hogy a drámai körülmények között elbukott elődöntőről beszéljen.

Közel voltunk, de nem nyertünk – jegyezte meg először szűkszavúan lapunknak a norvég jobbátlövő, majd még hozzátette: – Ismét csalódottan kellett elhagynunk a pályát egy elődöntőt követően. Nem voltunk elég jók a kulcspillanatokban, olyan lövéseket is elhibáztunk, amelyeket nem szoktunk. Ugyanaz történt, mint egy évvel ezelőtt…”

Mint ismert, tavaly a Ferencváros búcsúztatta az Esbjerget a négy között, egy utolsó pillanatos Emily Bölk-góllal.

Minden Mörk arcára volt írva (Fotó: Török Attila)

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST (MVM DOME)
ELŐDÖNTŐ
TEAM ESBJERG (dán)–GYŐRI AUDI ETO KC 23–24 (9–13) 
Budapest, MVM Dome, 13 300 néző. Vezette: Braseth, Sundet (norvégok)
ESBJERG: A. Kristensen – Petersen 3, N. Mörk 6 (5), M. MÖLLER 4, Iversen, REISTAD 5, SOLBERG-ISAKSEN 4. Csere: Milling (kapus), Breistöl, Nielsen, Heindahl, Rushfeldt Deila 1. Edző: Jesper Jensen
GYŐR: SANDRA TOFT – S. Oftedal 3, V. Kristiansen 1 (1), BRATTSET 3, Haugsted, NZE MINKO 6, Fodor Cs. Csere: Duijndam, Solberg-Östhassel (kapusok), Gros 3 (1), Győri-Lukács 2, SZÖLLŐSI-SCHATZL 4, De Paula 1, Rju Un Hi 1, Blohm. Edző: Per Johansson
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 6. p.: 5–2. 13. p.: 5–7. 23. p.: 8–7. 29. p.: 8–12. 39. p.: 12–18. 45. p.: 16–20. 49. p.: 19–21. 55. p.: 21–22
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Jesper Jensen: – Kiélezett és magas színvonalú mérkőzés volt, jól kézilabdáztunk. Ettől függetlenül több helyzetet is kihagytunk, Sandra Toft nagyszerű napot fogott ki, aminek dán szövetségi kapitányként nyilván örülnék, de most esbjergi edzőként természetesen nem. Mindent megpróbáltunk, de nem éltünk a kínálkozó esélyeinkkel.

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
SG BBM BIETIGHEIM (német)–METZ HANDBALL (francia) 36–29 (14–15)

A VASÁRNAPI PROGRAM
A 3. HELYÉRT
15.00: Team Esbjerg (dán)–Metz (francia) (Tv: Sport 1)
DÖNTŐ
18.00: GYŐRI AUDI ETO KC–SG BBM Bietigheim (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik