Mikler Roland: Mindenki előtt nyitva a kapu

B. O. B.B. O. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 06:40
Mikler Roland szeretne a párizsi olimpián is bizonyítani (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar férfi kézilabda-válogatott egyik legrutinosabb tagja, Mikler Roland kiválóan védett a szombati, szlovénok elleni tesztmérkőzésen, és bízik benne, hogy a párizsi olimpiai tornán is bizonyíthat.

– Minden győzelem fontos, főleg olimpia előtt. A Szlovénia elleni, szombati, győri összecsapás önbizalom-növelőnek, esetleg hazai közönség előtt lélekemelőnek is számított?
– Igen, mindezek fontosak, de én talán nem is a győzelemnek örültem a legjobban, hanem hogy végre mérkőzést játszottunk – válaszolta Mikler Roland, aki a délnyugati szomszédaink ellen megnyert mérkőzésen az első félidőben remekelt és nyolc lövést hárított. – Hosszú idő után léphettünk pályára meccsen így együtt, én még többet hiányoztam, és most jó érzés volt játszani. Persze hazai pályán nyerni akartunk, de ennél fontosabbnak bizonyult, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, megérezze, milyen a pályán lenni, játszani egy kemény rivális ellen, nem csak egymás között. Szerintem a csapat egész jó arcát mutatta, nyilván voltak hibák, de ebben az időszakban ezek még belefértek.

– Nagyon motiváltnak tűnt végig. Ez annak köszönhető, hogy régen játszott már meccset, vagy bizonyítani akart, mert tartalékként jelölték a párizsi keretbe?
– Egyelőre ez nem a végleges benevezett lista, tizenhét játékos van a keretben és mindenki előtt nyitva a kapu, hogy bekerüljön a csapatba. Mindannyian ezért küzdünk. Ha a szövetségi kapitány a pályán számít rám, akkor ott teszek meg mindent a sikerekért, ha a pályán kívül, akkor is ugyanez lesz a helyzet.

– Biztos vagyok benne, hogy a pályát választaná…
– Egyértelmű, ez nem is kérdés, ezért küzd minden kerettag a válogatottban.

– A szlovénok elleni mérkőzés magas hőfokú volt, teljesen olyan, mintha tétmeccset játszottak volna. Lehet ennél jobb teszt egy olimpiai torna előtt?
– Tényleg fontos volt, hogy ilyen minőségű mérkőzést játszottunk. Én már a múlt héten is szívesen pályára léptem volna, mert eléggé monoton egy edzőtábor és benne van a játékosok fejében, hogy kezdjük már az olimpiát, játsszuk már a meccseket. Végre eljött ez a pillanat, ahogy mondtam, tetszett a játékunk. Az első félidőben még sokat hibáztunk, a második már a mi elképzelésünk szerint alakult.

– Milyen területeken kell előrelépnie a válogatottnak?
– Az első félidőben több eladott labdánk volt, a bekapott tizennégy gólból hármat-négyet biztosan üres kapura dobtak a szlovénok. Ezen a téren fejlődni kell, a technikai hibák számát is csökkenteni kell, mert ennyivel nem lehet meccset nyerni Párizsban. A legfontosabb a védekezés, ha az működik, nagy baj nem lehet.

– Lékai Mátéval együtt ott volt 2012-ben Londonban, átélte az olimpiai torna hangulatát. Tud segíteni a fiataloknak, akik először szerepelnek a játékokon, ha túl nagy drukkot lát rajtuk?
– Nem kell senkit nyugtatni, sőt… Mivel a többiek nem jártak még olimpián, nem is tudják, mi vár rájuk. Nyilván a felhajtás sokkal nagyobb, de ott is csak kézilabdázni kell, ha meg messzire eljutunk és nő a tét, akkor kell egy nagyot ugrani.

– Egyetlen sportoló sem szeret nagyon előreszaladni, mindig csak a közvetlenül előtte álló feladatról beszél szívesen. Ez az olimpiai tornán az Egyiptom elleni nyitó meccs lesz, amely a továbbjutás szempontjából viszont létfontosságú…
Igen, valóban ez tűnik most a legfontosabb összecsapásnak, és ha nyernénk, akkor magabiztosabban, még több önbizalommal várhatnánk a folytatást. Kiváló csapat az afrikai, bízom benne, hogy az első meccs pozitív élményt nyújt mindenkinek és lendületet ad a folytatásra.

 

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: BARTUCZ László (MOL Tatabánya KC), PALASICS Kristóf (La Rioja Logrono, spanyol), MIKLER Roland (OTP Bank-Pick Szeged)*
Jobbszélsők: IMRE Bence (FTC-Green Collect – július 1-jétől THW Kiel, német), RODRÍGUEZ Pedro (MOL Tatabánya KC)*
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (MOL Tatabánya KC – július 1-jétől FTC-Green Collect), ILIC Zoran (HSV Hamburg, német)
Irányítók: LÉKAI Máté (FTC-Green Collect), FAZEKAS Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), HANUSZ Egon (TvB Stuttgart, német – július 1-jétől SL Benfica, portugál)*
Beállók: BÁNHIDI Bence (OTP Bank-Pick Szeged), ROSTA Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), SIPOS Adrián (MT Melsungen, német)
Balátlövők: BODÓ Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Veszprém KC), SZITA Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)
Balszélső: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE)

 * tartalék
Szövetségi kapitány: Chema RODRÍGUEZ

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
 Július 19., Németország, Stuttgart
17.15: Németország–Magyarország 
 Július 20., Németország, Stuttgart
15.00: Magyarország–Japán

AZ OLIMPIA PROGRAM
CSOPORTKÖR
Július 27., szombat, 11.00: Magyarország–Egyiptom
Július 29., hétfő, 21.00: Magyarország–Argentína
Július 31., szerda, 9.00: Magyarország–Norvégia
Augusztus 2., péntek, 9.00: Magyarország–Dánia
Augusztus 4., vasárnap, 16.00: Magyarország–Franciaország
A csoportból az első négy folytathatja a negyeddöntőben.

A további menetrend
Negyeddöntő: augusztus 7., szerda, 9.30, 13.30, 17.30, 21.30
Elődöntő: augusztus 9., péntek, 16.30, 21.30
Döntő, bronzmérkőzés: augusztus 11., vasárnap, 9.00, 13.30
Az olimpia csoportmérkőzéseit Párizsban, a negyeddöntőket, az elődöntőket és a helyosztókat Lille-ben játsszák.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik