Örüljünk, de kezeljük a helyén! – Vincze Szabolcs jegyzete

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 23:51

 

ENNÉL JOBBAN nem is alakulhatott volna a csütörtökön véget érő klubvilágbajnokság a Veszprém férfi kézilabdacsapatának, és nemcsak azért, mert története során először nyerte meg a tornát, hanem azért is, mert nagyon gyorsan átlendült – és sikerrel átlendítette a szurkolókat is – a Sporting CP-től elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség miatti sokkon.

Az Építők becsülettel megdolgozott ezért a sikerért, Egyiptomban nem akármilyen csapatokat kellett legyőznie, az elődöntőben a Bajnokok Ligája-győztes Barcát, a fináléban pedig a címvédő és német bajnok Magdeburgot, és ezek egyáltalán nem barátságos, tinglitangli meccsek voltak, mindkét ellenfél hajtott, győzelemre játszott, és az Építők mindkét találkozót csak hosszabbításban húzta be.

Az aranyéremnél viszont számomra fontosabb szempont, hogy alig telt el három hónap Xavi Pascual érkezése óta, s ezen a klub-vb-n már egyértelműen érezni lehetett a magyar bajnokcsapatra gyakorolt hatását. Hogy tudja, hogyan kell győzni, hogyan kell meccselni, mikor kell cserélni, mikor nem szabad belenyúlni, mikor kell hangosabban rászólni a játékosaira, vagy mikor kell háttérbe vonulni és hagyni a srácokat, hogy megtalálják a megoldást. Ezt az egyensúlyt pedig csak a több évtizedes tapasztalat eredményezi. Félreértés ne essék, nem akarom túlfényezni Pascualt, hiszen majd az idény végén kell mérleget vonni, mert az a tény, hogy az Építők megnyerte a klub-vb-t, még nem jelenti azt, hogy a Veszprém a BL fő esélyesévé lépett elő. Semmivel sincs rá több sansza, mint egy héttel ezelőtt volt. A nagy eufóriában pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy bár a gárda éles mérkőzésen most legyőzte a Barcát és a Magdeburgot, előtte azért kilenc góllal kikapott a Sportingtól – az is ugyanaz a csapat volt, ugyanazokkal a játékosokkal és ugyanazzal az edzővel.

És ha már itt tartunk, tegyük helyre a presztízs kérdését is! Mert lehet, hogy a klub-vb nem számít annyira rangos rendezvénynek, mint a Bajnokok Ligája, de attól még a bakonyiaknak ahhoz, hogy megszerezzék a trófeát, mégiscsak két nap leforgása alatt a világ két legjobb csapatát kellett legyőzniük, ami azt is jelzi, hogy továbbra is ezekkel a gárdákkal vannak egy szinten. Az is tény, hogy a Veszprém a kilencedik együttes, amelyik klub-vb-t nyert, és ezáltal olyan együttesekkel került egy társaságba, mint a Barca, a Magdeburg, a Füchse Berlin, a Ciudad Real vagy a THW Kiel.
Örüljünk a sikernek, de kezeljük a helyén! Mint ahogy a Sporting elleni BL-zakót is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik