„Azt az üvöltést alighanem még Bukarestben is meghallották!”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.11.05. 13:06
null
2024-ben immár ötödik alkalommal léphet pályára a magyar női kézilabda-válogatott hazai rendezésű világversenyen. A sort az 1982-es világbajnokság nyitotta, majd 13 évvel később, 1995-ben, Ausztriával közösen szintén vb-t rendezett Magyarország, s ez ugyancsak ezüstéremmel zárult. Aztán 2004-ben bronzérmet ünnepelhetett válogatottunk, 2014-ből azonban inkább a románok elleni egygólos győzelem maradt meg az emlékezetekben. Kovacsics Anikóval is ezt a momentumot idéztük fel.

„Amikor Cristina Neagu utolsó lövését kiütötte Kiss Éva, azt az üvöltést alighanem még Bukarestben is meghallották!” – így fogalmazta meg a Nemzeti Sport szakírója a magyar–román meccs kulcspillanatát a 2014-es női kézilabda Eb-ről. Nos, erre a momentumra Kovacsics Anikó is tisztán emlékszik, ahogy ő fogalmazott, „robbant az egész csarnok”

Ezt Bukarestben is meghallották!

A románok elleni 20–19-es győzelmet tényleg önfeledten ünnepelte a debreceni Főnix Csarnok közönsége, ahogy az a korabeli tudósításból kiderül, „a norvég kisnyugdíjasok is azt videózták a méregdrága telefonjaikkal, ahogy tombolnak a magyar szurkolók.” A korábbi három, hazai rendezésű világversenytől eltérően azonban most elmaradt az az eufória, amit egy éremszerzés jelent itthon, hiszen a magyar válogatott a 6. helyen végzett.

Kovacsics Anikó is inkább a hangulatot, az eseményt körülvevő körítést idézte fel így tíz év távlatából, mi pedig videónkban abban is segítünk neki, melyik dalt énekelték gyakorta közösen a csapattársakkal, a szurkolókkal.

Kézilabda
2024.10.29. 10:35

„A B-közép szereti a bort, a sört és a nagy bravúrokat bemutató Pálingert”

Pálinger Katalin pedig a mai napig emlékszik arra a fantasztikus szeretetre, amit a 2004-es Eb-n kapott a magyar női kézilabda-válogatott.
Kézilabda
2024.10.24. 07:30

„Laci bácsi nagyon kiosztott minket, de én akkor is örültem, hogy ezüstérmesek lettünk”

Himnuszéneklés, pezsgőzés, Szállj el, kismadár – így ünnepelte egy ország az 1995-ös kézilabda-vb „ezüstlányait”.
Kézilabda
2024.10.15. 16:27

Gódorné csak zokogott a pálya közepén, miközben tízezren tomboltak a BS-ben

A budapesti Tina Turner-koncert megadta az alaphangulatot, amelyet a magyar női kézilabda-válogatott eufórikussá változtatott az 1982-es vb-n.

 

Legfrissebb hírek

Van Dijk aláírt – a szigetszentmiklósi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
4 órája

Kézilabda: montenegrói válogatott játékost szerződtetett a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
4 órája

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
19 órája

25 évesen visszavonul a Zwickau junior-világbajnok magyar kézilabdázója

Kézilabda
23 órája

Három játékost igazol a Mosonmagyaróvár, ők lehetnek az érkezők

Kézilabda
2025.04.11. 20:01

Kézilabda: hosszabbított a győriek csapatkapitánya

Kézilabda
2025.04.11. 18:11

Kézilabda: újabb brazil játékos Szombathelyen

Kézilabda
2025.04.11. 17:46

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32
Ezek is érdekelhetik