A hazai pálya óriási előnye

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.05.02. 21:39
Címkék
Tizennyolc bajnoki negyeddöntő után kikristályosodott az elődöntő programja a férfiaknál: egyetlen kivételtől eltekintve a párharc kedvezményezettjei jutottak tovább.
Ennél sokkal meglepőbb, hogy talán sohasem tapasztalható hazai dominancia jellemezte az elmúlt mintegy két hetet, három párharc ért véget úgy, hogy egyetlen vendégsikert sem jegyezhettünk fel. Azaz a Kaposvár, Szolnok, Debrecen, Falco, Albacomp, Atomerőmű hatos végigjátszotta a rendelkezésére álló 15 meccset úgy, hogy senki sem volt képes megtörni a jeget; gyanítjuk, e majdhogynem csodaszámba menő sormintát Szolnokon, Szombathelyen és Pakson bánták leginkább.Meglehet, arról van szó, hogy az említett együttesek edzői elmulasztottak egy fontos telefonhívást. A Körmendet két egerszegi sikerrel a négy közé vezető Zsebe Ferenc talán kapásból mondta volna, mi a vendéggyőzelem receptje. "No azért ez nem egészen így működik, mi több, szó sincs titokról – kezdett bele a vasiak ifjú trénere. – Nincs hókuszpókusz és különösebb szakmai magyarázat sem, a helyzet az, hogy jól összejöttek a dolgaink. Hainje és Németh vezetésével rendkívül érett játékot nyújtottak a fiúk, az egyéni teljesítmények feljavultak a Zalaegerszeg ellen.”Az elsőéves edzőként már most maradandót alkotó Zsebe tehát szerényen fogalmaz, noha vitathatatlan, a csapata tudott valamit, amit a többiek nem. "Az első elbukott szolnoki mérkőzés felett még szemet hunytunk, ám az újabb zakó már igencsak elkeserítette a társaságot – árulta el az alapszakaszgyőztes Kaposvár irányítója, Simon Balázs, aki a saját bőrén érezhette, a favorit sem mehet biztosra, főleg, ha ki kell tennie a lábát saját csarnokából. – Persze tudtuk, hogy Szolnokon nem lesz könnyű győzni, az ellenfelünk erős csapat, amely tökéletesen kihasználja a hazai környezet előnyeit. Még szerencse, hogy Kaposváron azért mi voltunk jobbak, és így eljutottunk az elődöntőbe, amelyben újra mi kezdhetünk odahaza.”Hallgassuk, miként vélekedik az elmúlt hetek eseményeiről egy másik állva maradt gárda irányítója, nevezetesen a fehérvári Matus Gábor. "A hazai környezet nagy előny, ez vitathatatlan, nálunk talán még nagyobb szerepe van, mint a fociban – így a 33 esztendős karmester, aki a legfontosabb meccseken nyújtott kimagaslót. – Két éve ugyancsak a paksiak ellen három nullás összesítéssel estünk ki a rájátszásban, szerencsére ezúttal más forgatókönyv szerint játszottunk. A negyedik meccsen Pakson nyerhettünk volna, ám azt a lehetőséget elszúrtuk, így az ötödik találkozón kellett kiharcolnunk a továbbjutást. Hogy a folytatásban idegenben, vagyis Kaposváron is diadalmaskodnunk kell? Nem baj, ideje megtörni ezt a vendégcsapatok számára elég kínos hagyományt.”Figyelemre méltó adat a debreceni csapat internetes portáljáról: a szurkolók szavazatai alapján a Vadkakasok–Falco csata hőse a legtöbbször cserepadról pályára lépő Ádám Béla. A hívek 78 százaléka véli úgy, hogy a hátvédnél nem volt jobb Ráthonyi Tamás együttesében. "Jólesik az elismerés, bár azt szerénytelenség nélkül állíthatom, Debrecenben szeretnek a szurkolók – mondta a hajdúsági triplagyáros. – Sajnos ebben az idényben eddig kevesebbet játszottam, pedig úgy érzem, korábban is képes lettem volna hasonlóra. Ami a Falco elleni negyeddöntőt illeti, Szombathelyen nem tudtunk meccset nyerni, pedig kétszer is közel álltunk hozzá. Sebaj, a lényeg, hogy ott vagyunk az elődöntőben.”Emlékeztető
KAPOSVÁR–SZOLNOK 3–2
87–61, 75–83, 106–71, 73–78, 93–81
DEBRECEN–FALCO 3–2
98–93, 82–84, 85–77, 113–115, 77–69
ZALAEGERSZEG–KÖRMEND 0–3
77–83, 67–79, 70–81
ALBACOMP–ATOMERÔMŰ 3–2
95–71, 66–76, 86–79, 67–69, 65–60
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik