Célba ér vajon a Benetton?

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.05.08. 23:15
Címkék
Az első csatát elveszítette a CSZKA. A szurkolók szavazatai alapján az orosz klub táncoslányai szórakoztatták volna a várhatóan 15-16 ezres publikumot a barcelonai férfi Euroliga négyes döntőn, ám a hölgyek nem lesznek ott a San Jordíban. Vízumproblémák adódtak ugyanis, még szerencse, hogy a CSZKA egy másik serege körültekintőbb volt. Alexanderre, Songailára vagy a Pasutyin testvérekre gondolunk, akik pénteken a helyi kedvencek ellen indulnak csatába.
Barcelona–CSZKA, így fest a nap második elődöntője, azaz garantált a színvonalas előadás. Legutóbb nyolc éve ért fel spanyol klub Európa csúcsára, a házigazda nyilván úgy tervezi, már csak néhány nap, és új időszámítás kezdődik. A gránátvörös-kékek sztárok egész sorát vonultatják fel a nagy cél érdekében, ám Bodiroga ide, Fucka, De La Fuente vagy Jasikevicius oda, az oroszok ellen nem mehetnek biztosra. A CSZKA ugyanis lenyűgöző magabiztossággal vette az akadályokat az eddigiek során, megnyerte az alap-, majd a Top16-nak nevezett középszakaszt is. Csakhogy – ahogy azt az egyik legnagyobb európai edzőegyéniség, a trevisói Ettore Messina hangsúlyozta – a java még csak most következik. A trénernek egyébként hihetünk, hiszen nemcsak hogy sztárgárdát kovácsolt a Benettonból, de a barcelonai siker receptjét is ismeri. Az olasz válogatottal itt nyert Eb-ezüstöt 1997-ben, egy évre rá pedig az akkori egyesületével, a Virtus Bolognával ért fel a csúcsra. Messina ezúttal sem adná alább, habár a Treviso lenyűgöző győzelmi mutatója (17–3) ellenére sem mehet biztosra. A Benettonnak egyébiránt már csak azért is érdemes lesz szurkolni, mert Németh István egykori klubjáról van szó, s minthogy Körmend "Istije” 11 meccsen pályára is lépett a vetélkedés alapszakaszában, trevisói diadal esetén honfitársunk Euroliga-győztesnek mondhatná magát.Az elmúlt 10 győztes
2002, Bologna: Panathinaikosz (görög). 2001, Párizs: Maccabi Tel-Aviv (izraeli); ugyanebben az évben a Szuproligát az olasz Kinder Bologna nyerte. 2000, Szaloniki: Panathinaikosz. 1999: München: Zalgiris Kaunas (litván). 1998, Barcelona: Kinder Bologna. 1997, Róma: Olympiakosz (görög). 1996, Párizs: Panathinaikosz. 1995, Zaragoza: Real Madrid (spanyol). 1994, Tel-Aviv: Joventut Badalona (spanyol). 1993, Athén: Limoges (francia)

A program
Férfi Euroliga négyes döntő, Barcelona. Péntek. Elődöntő: Montepaschi Siena (olasz)–Benetton Treviso (olasz), 18; Barcelona (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz), 20.30. Vasárnap. A harmadik helyért, 18. Döntő, 20.30.


A barcelonai négyes döntő résztvevői

BARCELONA (spanyol)
Alapszakasz-helyezés: 2 (A-csoport). Középszakasz-helyezés: 1 (G-csoport). Az évad mérlege: 16–4. A legjobb játékosok: Bodiroga (14.5, 19), Jasikevicius (13.1, 15.5), Fucka (9.7, 11.6), Duenas (7.8, 8.8), De La Fuente (7.5, 5.5)

CSZKA MOSZKVA (orosz)
Alapszakasz-helyezés: 1 (C-csoport). Középszakasz-helyezés: 1 (D-csoport). Az évad mérlege: 17–3. A legjobb játékosok: Alexander (16.3, 18.2), Holden (16.2, 13.8), Hatzivrettasz (11.7, 13), Songaila (13.8, 10.5), Basminov (6.5, 7.6)

MONTEPASCHI SIENA (olasz)
Alapszakasz-helyezés: 6 (B-csoport). Középszakasz-helyezés: 1 (E-csoport). Az évad mérlege: 10–10. A legjobb játékosok: Ford (18, 17.8), Türkcan (14.7, 16.3), Vukcsevics (12.3, 9.6), Stefanov (12.2, 9.8), Chiacig (11.5, 10.1)

BENETTON TREVISO (olasz)
Alapszakasz-helyezés: 1 (A-csoport). Középszakasz-helyezés: 1 (F-csoport). Az évad mérlege: 17–3. A legjobb játékosok: Edney (18.8, 13), Langdon (16.5, 13.1), Garbajosa (12.2, 12.5), Nicola (11.8, 10.5), Bulleri (10.6, 11.3)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik