Már poén: Bravo, Coach!

– Például, amikor elsőéves edzőként négy hazai vereséggel nyitott. Valljuk be, az álmoskönyvek szerint e sorozat nem sok jót jelentett.
– Ez igaz, de Körmend különleges hely, és a miénk különleges csapat. Hogy mást ne mondjak, amíg otthon sorra buktuk el a meccseket, addig idegenben legyőztünk mindenkit. Ezzel együtt, december közepén néhányan melegebb éghajlatra küldtek, egy jóindulatú szurkoló például a világhálón üzent: Zsebe, takarodj!
– Mit gondol, most mit írna?
– Szerintem semmit.
– Mondja meg őszintén, gondolta, hogy döntő lesz a vége?
– Viccel? Úgy voltam vele, ha az ötödik-hatodik hely környékén végzünk, az már jó eredmény ettől a társaságtól. Aztán hatodikként zártuk az alapszakaszt, ami nem egy csúcsteljesítmény, de a csapat erejéhez képest nem rossz. Gondoljon csak bele, megelőztük a szerintem erős Falcót és a Szolnokot, és előttünk egyetlen olyan gárda sem végzett, amelyre azt lehetett volna mondani, hogy gyengébb a Körmendnél.
– Ön szerint mikor fordult a kocka?
– Egyértelműen Németh Isti hazatértével. Az ő játékának köszönhetően feljavult Hainje is, akinek hirtelen jóval több lehetősége adódott, mint korábban.
– Ha már itt tartunk, amilyen rosszul nyúltak a légiósokhoz az évad elején, olyan jól sült el minden a végére. Az első négy külföldi, Suber, Clay, Sola és Toroman közül már csak az utóbbi játékos tagja a keretnek, van viszont egy bravúrokra képes Toyájuk és egy elképesztő formajavuláson átment Hainje-jük.
– Hát volt mozgás rendesen, a mohácsi busójárás áttelepült hozzánk. Aztán szerencsére megállapodtunk.
– Egy pillanatra álljunk meg még Toromannál, akit elküldtek, majd visszahívták, és a hírek szerint önnek is meggyűlt a baja vele.
– Nála vízválasztó volt a Zalaegerszeg elleni óriási zakó, ami után büntetést kapott, melynek kiváltó oka azóta poénszintre emelkedett. "Bravo, Coach!” – ennyit mondott, amikor lecseréltem, mire én bezavartam az öltözőbe. Mostanság már közösen nevetünk a történteken, és minden győztes meccs után hallgathatom e kijelentést.
– De már nem jár érte büntetés…
– Nem bizony.
– Mesébe illő sztori az öné, hiszen egy éve még a pályán küzdött az aranyéremért, majd átvette az együttest Patonay Imrétől, és most úgy állnak, hogy a bajnoki címért szállhatnak harcba. Vagyis újoncként a csúcsra vezetheti a társulatát. Előfordult már hasonló kis hazánkban?
– Én leszek az első, a legnagyobb! Na ez persze csak vicc, komolyra fordítva a szót, nem tudok ilyen bemutatkozásról.
– Meccs közben eszébe jut néha-néha, hogy a kispaddal szemben a lelátón ücsörög egy ember, akit Patonay Imrének hívnak?
– Putesz intézmény Körmenden, ez vitathatatlan, mint ahogy az is tény, hogy úgy istenigazából eddig csak őt fogadták el a szurkolók. Nem csoda, hogy "külsős” edzőnek nem sikerült maradandót alkotnia. De most Putesz is örül, ezt látom rajta, és ő is tudja, hogy ez az együttes gyengébb a tavalyinál.
– Egy Zsebével mindenképpen.
– Látja, visszavonultam, de ez sem javított a csapaton.
– Még mielőtt temetni kezdené a fiúkat, figyelmébe ajánlom, hogy a csütörtökön rajtoló bajnoki döntőre készül a társaság. Mit gondol, célba érhet az idény meglepetéscsapata?
– A lehetőségünk megvan. Ugyanakkor nem titok, hogy a Kaposvár esélyesebb. Az ellenfelünk kétszer legyőzött bennünket az alapszakaszban, más kérdés, hogy hasonló volt a helyzet a ZTE és a Debrecen ellen is.
– Általános vélekedés a vasi városban, hogy a Klíma-Vill jobban fekszik a Körmendnek, mint az Albacomp. Így gondolta ön is?
– Maradjunk annyiban, most már lényegtelen, hogy kit vártam a döntőbe.
– Akkor azt mondja meg, milyen finálét vár?
– Elsősorban sportszerűt, botrányoktól menteset. Fontos, hogy a játéké legyen a főszerep, s noha az aranycsata már nem igen szokott ragyogó meccseket hozni, azért bízom benne, hogy elfogadható lesz a színvonal.
– Mi dönthet a felek közt?
– Remélem, hogy számít majd, hogy mi többet pihenhettünk, no és mellettünk szól a fiatalos lendület is.
– Miben jobb a Kaposvár és miben a Körmend?
– Azt hiszem, a mezőnysorunk van olyan jó, mint az ellenfelünké. A somogyi centerek erősebbek, ám ezen a poszton hátrányban voltunk a Zalaegerszeggel, majd a Debrecennel szemben is; aztán tessék.
– Sima ügy volt ez is, az is. Mit szólna hozzá, ha a döntőt is rövid csatában nyernék?
– Kiugranék a bőrömből, de erre annyi esély van, mint arra, hogy egyszer agysebészként keressem a kenyerem.