Báderék újabb kudarca

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2004.02.20. 23:21
Címkék
Ismét jól kezdett, majd a végén megint csúfos vereséget (10167) szenvedett el Báder Márton csapata, a Krka Novo Mesto.
Zseljko Obradovics szerb-montenegrói szövetségi kapitány nagy meglepetésére 10–2-es vendégvezetéssel indult Athénban a Panathinaikosz elleni mérkőzés, aztán a hatodik percben utolérték ellenfelüket a hazaiak (12–12), majd a honosított szlovén válogatott Ariel McDonald triplájával fordítottak. A görögök további hárompontosokkal a félidőig szétdobták a Krka védelmét, így a nagyszünetben már 14 ponttal, a meccs háromnegyedénél 22-vel, a végén pedig 34-gyel tartottak előbbre.A harmatgyenge szlovén bajnok soraiban Báder elfogadható teljesítményt nyújtott: 30 perc alatt 12 pontot szerzett (5/7, 71% a mezőnyből, 2/2 a büntetővonalról), volt öt lepattanója, három gólpassza, egy szerzett és egy eladott labdája, kétszer pedig lesapkázta az emberét. A magyar center számára befejeződött erre az idényre az Euroliga, de a lényeg, hogy felhívta magára a figyelmet, és nem lenne meglepő, ha a nyáron egy erősebb együtteshez szerződne. Euroliga
Férfiak, alapszakasz, 14. forduló. A-csoport: Union Olimpija Ljubljana (szlovén)–Cibona Zagreb (horvát) 85–81, Lottomatica Roma (olasz)–Pau-Orthez (francia) 73–80, Ülker Istanbul (török)–FC Barcelona (spanyol) 61–76, Partizan Mobtel Beograd (szerb-montenegrói)–AEK Athén (görög) 78–71. A végeredmény: 1. Barcelona 26 pont, 2. Zagreb 22, 3. Ülker 22, 4. Ljubljana 20, 5. Pau 20, 6. AEK 20, 7. Beograd 20, 8. Roma 18. B-csoport: Panathinaikosz (görög)–Krka Novo Mesto (szlovén, Báder Márton, 12 pont) 101–67, Zalgiris Kaunas (litván)–CSZKA Moszkva (orosz) 75–78, Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Montepaschi Siena (olasz) 88–86, Skipper Bologna (olasz)–Unicaja Málaga (spanyol) 82–60. A végeredmény: 1. Moszkva 25 pont, 2. Tel-Aviv 25, 3. Bologna 22, 4. Siena 21, 5. Panathinaikosz 21, 6. Kaunas 20, 7. Málaga 18, 8. Novo Mesto 16
(Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak, a dőlt betűvel szedett csapatok bejutottak a legjobb 16 közé.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik