Férfi kosár: Svédországon belül váltott a válogatott center

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 09:58
Szabó Miklós csak klubot váltott, országot nem: a magyar válogatott kosárlabdázó az Eco Örebróhoz igazolt.

„December 29-én lép életbe a szerződésem – újságolta a 205 centis Szabó. – Új csapatom jelenleg két győzelemmel és tizennégy vereséggel holtversenyben az utolsó helyen szerénykedik a bajnokságban, remélem, a gárda segítségére tudok lenni, és előrébb lépünk a folytatásban.”Szabó. – Új csapatom jelenleg két győzelemmel és tizennégy vereséggel holtversenyben az utolsó helyen szerénykedik a bajnokságban, remélem, a gárda segítségére tudok lenni, és előrébb lépünk a folytatásban.”

A 28 éves magasbedobó/center a nyáron elhagyta Szombathelyt, és a svéd Sundsvall Dragonshoz igazolt, ám a szezon elején bokasérülést szenvedett, így csupán egyetlen bajnokin játszott, és közös megegyezéssel felbontotta szerződését. Mivel családja, felesége és gyermekei Svédországban élnek, semmiképpen sem szeretett volna országot váltani, így felépülését követően határokon belül cserélt csapatot.

A zöld-fehér Örebro legjobb bajnoki helyezése a 2007-es ezüstérem – a görög Nikolaidisz Panajotisz edző vezette gárda az előző évadban a 10. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: kétszer is legyőzte a horvátokat az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2024.07.01. 12:38

WNBA: Juhász Dorkáék nyertek Chicagóban

Kosárlabda
2024.07.01. 08:41

Harsányi Mária: A mai gyerekek nehezebben nyílnak meg

Utánpótlássport
2024.06.28. 18:42

Kosárlabda: milyen reményekkel vághat neki az utánpótlás az Eb-knek?

Utánpótlássport
2024.06.27. 17:06

Kosárlabda: másodszorra nem győzték le a szlovénokat az U20-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.22. 19:35

Kosárlabda: beérni látszik az évtizedes munka gyümölcse a Honvédban

Utánpótlássport
2024.06.22. 14:52

Kosárlabda: az U20-as lányok legyőzték a szlovéneket edzőmeccsen

Utánpótlássport
2024.06.21. 18:35

Dzunics Braniszlav lett a Kaposvár új vezetőedzője

Kosárlabda
2024.06.21. 16:38
Ezek is érdekelhetik