Kosárlabda: Hangáék 27-0-s roham után legyőzték Lórántékat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 22:58
Bár a félidőben még Lóránt Péter Pesarója uralta a játékot, Hanga Ádám Avellinója esélyt sem adott a hazaiaknak a fordulás után.

A vendéglátó Pesaro annak tudatában lépett pályára, hogy a kiesés elkerüléséért folytatott harcban a rivális Caserta sorozatban harmadszor is nyert, és győzelmek számában beérte. A harmadik etapban azonban túl nagy lett a nyomás, Lóránt Péterék 17 mezőnykísérletükből egyet sem értékesítettek, így nem maradt sanszuk a hajrára. Az ötös vereségszériáját megszakító Avellino 27–0-s rohammal lerendezte a meccset.

Lóránt kezdőként 28 percet játszott, ami alatt 5 pont, 9 lepattanó, 1 szerzett labda és 3 kiharcolt fault került fel a neve mellé, továbbá eladott 2 labdát is, mezőnyből 1/8-cal zárt (1/4 triplából), két büntetőjét pedig hibátlanul értékesítette.

Hanga szintén kezdőként 28 percet volt játékban, 8 pontot dobott, 6 lepattanót szerzett, 1 gólpasszt osztott ki, 4 faultot harcolt ki és extrának (karriercsúcs) számító 4 blokkot osztott ki (az egyiket pont Lórántnak), ezen felül volt még 2 eladott labdája is.

A 4–13-as mérlegével immáron a holtversenyes utolsó helyen álló Pesaro legközelebb jövő vasárnap lép pályára, méghozzá a Reggio Emilia ellen, hazai környezetben 18:15-től, az Avellino pedig a következő hétfőn utazik a címvédő Olimpia Milano otthonába és mérkőzik meg az Euroliga Top16-ban is érdekelt alakulattal 20:00-tól.

OLASZ KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG
Consultinvest Pesaro–Sidigas Avellino 62–77

A Pesaro legjobb dobói: Ross 21, Myles 12/9, Wright 10
Az Avellino legjobb dobói: Banks 27/6, Harper 20/6, Anosike 10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik