Kosárlabda: műlábbal játszik bajnokit a volt győri játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 22:13
A Crveza zvezda hétfőn a hivatalos honlapján adott hírt arról, hogy a héten elérkezik a régóta várt pillanat: a lábamputáción átesett Natasa Kovacsevics szerdán bajnoki mérkőzést játszhat!

Natasa Kovacsevics is rajta volt a győri kosárlabdázók autóbuszán, amely 2013 szeptemberében balesetet szenvedett. A fiatal szerb játékos súlyosan sérült bal lábát térd alatt amputálni kellett, ő azonban nem mondott le arról, hogy folytassa sportpályafutását.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a belgrádi csapat szerződést ajánlott a visszatérés érdekében keményen dolgozó kosárlabdázónak, aki időközben megkapta a játékengedélyt, hétfőn hivatalosan tagja lett a Crvena zvezda keretének, így nincs akadálya a pályára lépésének.

Kovacsevics elképesztő lelkierőről tett tanúbizonyságot a tragikus baleset óta, hozzáállásáért megkapta a Szerb Válogatott Sportolók Szövetségének 2013-as fair play díját, illetve nemzetközi különdíjat kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) a sportág ifjúsági nagykövetének nevezte ki, a Crvena zvezdával támogatásával pedig tavaly létrehozták a Natasa Kovacsevics Alapítványt, amelynek célja, hogy a tartós egészségi problémákkal, sérülésekkel küzdő sportolók rehabilitációját támogassa.

A két évvel ezelőtti tragikus balesetben Tapodi Péter, az Uni-Győr női kosárlabdacsapatának klubigazgatója és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette, a játékosok közül Kovacsevics sérült meg a legsúlyosabban.

Legfrissebb hírek

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

A Topolya kikapott odahaza a Crvena zvezdától, de hogyan?!

Minden más foci
2025.02.02. 18:00

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

Az Atlético a Leverkusen, a Bologna a Dortmund ellen fordított a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.01.21. 23:16

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert az éllovas Monaco és az Olympiakosz is

Kosárlabda
2025.01.02. 23:51

A Milan szenvedve nyert a Zvezda ellen, az Arsenal végül könnyed sikert aratott

Bajnokok Ligája
2024.12.11. 23:06

A Topolya kétgólos vereséget szenvedett a Crvena zvezda otthonában

Minden más foci
2024.12.04. 20:22

BL: nagy verést kapott a Stuttgart a Crvena zvezdától, győzött a Sturm Graz is

Bajnokok Ligája
2024.11.27. 20:46
Ezek is érdekelhetik