Férfi kosár: A részvételem az Európa-bajnokságon nem lehet kérdéses – Hanga Ádám

– Néhány perccel a győzelmük után Sarunas Jasikeviciusszal, a Barcelona litván edzőjével is beszélt. Mit súgott a fülébe? Talán azt, hogy nem kellett volna elengednie önt tavaly nyáron?
– Profik vagyunk, mindenki gratulált a másiknak, ekkor váltottunk két szót a korábbi edzőmmel – válaszolta a Nemzeti Sportnak Hanga Ádám, a spanyol Real Madrid 33 éves magyar kosárlabdázója, akinek csapata vasárnap este 81–74-re legyőzte a katalán együttest az ACB-liga döntőjének negyedik, madridi mérkőzésén, s 3–1-es összesítéssel megnyerte a bajnokságot. – Azt mondta, kiemelkedően játszottam a döntőben, én pedig megköszöntem a dicséretet.

– Aztán viszont mintha összeszólalkozott volna az amerikai-szlovák Kyle Kuriccsal... Mi történt?
– Érdekes, mert a legjobb barátom a Barcában ő volt... Nagyon jó viszonyban voltunk, családostól is összejártunk. Panaszkodott egy kicsit arra, hogy a bírók nekünk kedvezően fújtak, én pedig csípőből visszalőttem, hogy akkor a döntő második, barcelonai meccsén az milyen volt, amikor az utolsó akciójuknál egy nem létező személyi hibát fújtak Walter Tavaresre, és az utána dobott két büntetővel nyertek... Erre kapta fel a vizet. Később írtam neki, hogy sajnálom, ha megbántottam, semmit sem kellett volna mondanom, s hogy nyilvánvalóan ettől még a barátságunk ugyanolyan erős, mint a finálé előtt volt.

– Rendesen megünnepelték a csapat 36. bajnoki címét?
– Szerencse, hogy kora este volt a meccs, így ott lehettek a lányaim és a feleségem is. Elég sokáig a csarnokban maradtunk, aztán hazavittük a gyerekeket, majd Szandival visszamentünk a csapatvacsorára. Aztán egy szórakozóhelyen mulattunk, hajnali három óra után értünk haza. Menedzserem, barátom, Lóránt András is velünk volt, az éjszakai beszélgetések során időnként elkalandoztunk, s felelevenítettük, mennyi mindent éltünk át már együtt.

– Az utolsó mérkőzésen többször is visszakapaszkodott a Barca, fordított is – voltak kétségeik a győzelem felől?
– Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, mert rendkívül jó csapattal mérkőztünk, és számítottunk rá, hogy lesznek hullámvölgyeink. Mindegyikből kilábaltunk, s visszatekintve a négy meccsre, szerintem a 160 percből úgy 150-ben domináltunk. Szóval mindenképpen megérdemelt a bajnoki címünk. Hihetetlen, amit március óta véghez vittünk, összesen kétszer kaptunk ki. Egyszer az Euroliga döntőjében a török Efestől egy ponttal, s egyszer a bajnoki döntőben a Barcától.

– Milyen volt a hangulat a csarnokban?
– Elképesztő, de Barcelonában szintén, ezt se hallgassuk el! Hozzáteszem, ha júniusban tele van a Barca csarnoka, a Palau, úgy megszorul benne a levegő, mintha szaunában lennénk. Minden meccsen remek volt a hangulat, a szurkolók tényleg együtt éltek a játékkal, de az el Clásicókon ez már csak így van.

– Rengeteg sérüléssel kellett megküzdeniük, mégis hogyan tudtak rajtuk túllendülni?
– Olyan évad volt, amelyet sohasem felejtek el, értem ezalatt a pályán és a pályán kívül történteket. A koronavírus-fertőzés is megtizedelte a keretet, egyszer az Euroligában hat felnőttel játszottunk a CSZKA ellen... A sérülések sem kíméltek minket, jelenleg három nemrégiben műtött játékosunk van, Anthony Randolphnak a döntőben szakadt el a keresztszalagja... No meg edzőnk, Pablo Laso a finálé előtt kapott szívinfarktust és került kórházba. Ha nem velünk történik mindez, el sem hinném. Az élet számtalan akadályt gördített elénk, de a csapatunk karakterét mutatja, hogy ezek után is bajnokok lettünk.

– Ön a valaha élt legeredményesebb magyar kosárlabdázó, aki nem lett a hazájában bajnok...
– Tizenegy éve, az Albától – a Szolnok ellen 2–0-ról elveszített döntő után – érkeztem Spanyolországba... Ha akkor bárki azt mondja, hogy a következő évtizedben a Barcelonával és a Real Madriddal egymást követő években bajnok leszek, tényleg megkérdőjeleztem volna az elmeállapotát. Óriási élmény ez nekem, még most is csak ízlelgetem. Amikor vége volt a meccsnek, szerettem volna kiélvezni minden pillanatát a sikernek, s kicsit félre is vonultam, hogy utat adjak az érzelmeknek. Lehet, hogy lesz még sikerem, de ha nem, már akkor is elégedett lehetek. Ez volt a negyedik bajnoki döntőm sorozatban, az első kettőt elveszítettem a Barcával, majd nyertem egyet vele és most a Reallal. A sport ilyen, a hétfői családi ebédnél erről beszéltünk, hogy ezt az érzést keresi az ember egész életében. Amikor hétfő reggel felkeltem, elsőként az jutott eszembe, megint bajnok vagyok, ez a hét még ennek a jegyében telik, ki kell élvezni. Mert amikor a legközelebbi edzésen a kezembe veszem a labdát, már kezdődik a következő idény, már az új célokkal kell foglalkozni.

– Mikor csatlakozik a válogatotthoz?
– Először beszélek Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal. A következő világbajnoki selejtezőkön kétséges a játékom, főleg azért, mert a vasárnapi meccs utolsó három percében valószínűleg beszakadt a combhajlítóizmom... Ott leszek a portugálok elleni, július elsején Budapesten sorra kerülő meccsen, de hogy játszani tudok-e, az más kérdés. Az augusztus végén kezdődő Európa-bajnokságon a részvételem már nem lehet kérdéses, s reményeim szerint ezúttal a teljes felkészülésen részt vehetek, ugyanis négy éve nem játszottam a válogatottban.