Férfi kosár: Hanga-show – Real-előny a spanyol bajnoki döntőben

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 22:52
null
Hanga 16 pontot dobott (Fotó: AFP)
A Real Madrid 88–75-re nyert Barcelonában a spanyol férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének 1. mérkőzésén. Hanga Ádám 16 ponttal vette ki a részét a sikerből.

 

Hanga 16 pontja mellett egy lepattanót szedett, valamint 6 gólpasszt osztott ki.

A Real az első negyedet 30–17-re nyerte meg, s ezt követően végig kézben tartotta a mérkőzést. Folytatás szerdán, ismét a címvédő Barca otthonában.

„Sorozatban a negyedik döntőmet játszom itt a spanyol bajnokságban. Hármat a Barca játékosaként, abból kettőt a Real ellen, és most fordítva. Óriási eredménynek tartom, hogy sikerült elvennünk már az első mérkőzésen az FCB pályaelőnyét. Erős első félidőt produkált a csapatunk, és nekem is remekül ment. Szerdán hasonló jó mérkőzést szeretnénk játszani, aztán a párharc Madridban folytatódik” – mondta el Hanga az MTI-nek.

KOSÁRLABDA
SPANYOL BAJNOKSÁG
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Barcelona–Real Madrid 75–88
(17–30, 14–19, 20–25, 24–14)
Ld: Laprovittola 15, Mirotic 13, ill. Deck 18, Hanga 16
Az egyik fél harmadik győzelméig tart párharc állása: 1–0, a Real javára

Legfrissebb hírek

Leolvadt a Maccabi az utolsó negyedben, a Pana bejutott a rájátszásba a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.26. 23:09

Tizennégy ponttal is vezetett a Falco, mégsem tudott győzelemmel búcsúzni a férfi kosár BL-től

Kosárlabda
2025.03.26. 21:49

A második negyed döntött az Atomerőmű javára Körmenden a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.26. 20:03

Hanga Ádám a következő idényre is marad a Badalonánál

Kosárlabda
2025.03.24. 17:12

Hanga Ádám 19 pontot dobott a spanyol bajnokságban

Kosárlabda
2025.03.23. 14:56

A Monaco legyőzte a Fenerbahcét, simán kikapott a Bayern a Baskoniától az Euroligában

Kosárlabda
2025.03.20. 23:18

A Paris fontos meccset nyert meg a Milan ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.18. 22:50

Ötödik meccsét is elbukta a Falco a kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjében

Kosárlabda
2025.03.18. 20:17
Ezek is érdekelhetik