Hazatért, és tettre kész a pécsi ikon – Iványi Dalma másodedzőként dolgozik tovább

– Tulajdonképpen hazatér... Mit jelent önnek Pécs?
– Lehet azt mondani, hogy hazatérünk a családdal, hiszen amióta 2000-ben befejeztem az egyetemet az Egyesült Államokban, az év januárjától kezdve – az előző két évtől eltekintve – Pécsen éltünk. A gyerekeim ott születtek, nekik egyértelműen az az otthon, ebből a szempontból nevezhetjük hazatérésnek. Persze a PEAC már egy új csapat, nem a klasszikus, „nagy” PVSK, de a város a régi, s én mindig is jól éreztem ott magam.

– Hogyan fogadták a gyerekek a váltást?
– Jól, de valójában ahhoz is remekül alkalmazkodtak, amikor Győrbe költöztünk. Ők az én életvitelemből adódóan hozzá vannak szokva a sok utazáshoz, sokat vannak nélkülem, bár családtagokkal, a nagyszülőkkel és a húgomékkal, de nekem nagyobb biztonságot jelent, hogy Pécsre megyünk vissza. Szóval örülök, örülünk, a kisfiam például a régi osztályába kerül vissza, de azért látom rajtuk, kissé szomorúak is, mert barátokat kell Győrben hagyniuk. Összességében jól telt az előző két év.

– Amikor belép a Lauber Dezső Sportcsarnokba – ősztől mindennap többször is előfordul –, feltolulnak még az érzelmek, emlékek, egy-egy nagy csata képe is felvillan?
– Sokan kérdezték ezt az előző két évben is, amikor a Győrrel játszottunk ott, és az ellenfél edzőjeként érkeztem meg... A nagy meccsek, győzelmek olyan szinten részei az életemnek, már-már a mindennapjaimnak, hogy nem is emlékként ugranak be, hanem folyamatos érzésként vannak bennem jelen. Persze sokszor beugrik ez vagy az, de érdekes, hogy az elmúlt két évben egyáltalán nem okozott bennem görcsösséget, amikor vendégként érkeztem a csarnokba. Olyan ember vagyok, aki próbál a mának élni és a pillanatra koncentrálni. A jelenből akarom kihozni a legtöbbet. Ám a visszatérésem után már nem hátrafelé akarok tekintgetni, bármilyen szép és értékes is a múltam, hanem új élményeket szerezni és újabb sikereket elérni.

– Miként értékelné a két győri évadot?
– Huh... Tulajdonképpen még zajlik az összegzés folyamata bennem, több idő kell az analizálásához. Jól éreztem magam a vezetőedzői szerepkörben, ezt kijelenthetem. Két különböző idényem volt a csapattal: az első jó és sikeres, a második nem annyira. Utóbbiban rengeteg minden balul sült el, ami nehézségekből egy csapatnak és edzőnek kijuthat, az kijutott. Sok tapasztalatot szereztem, de hónapoknak kell eltelniük, hogy leszűrjem a tanulságot. Motivált vagyok, s tudom, hogy sokat kell még tanulnom, s a tapasztaltak alapján most már jobban látom, mennyi apróság kell ahhoz, hogy sikeres legyél vezetőedzőként. A PEAC-nál előttem álló feladat izgalommal tölt el, bár ez másfajta szerepkör. Az utánpótlás-válogatottaknál is más a feladatom, szóval az alkalmazkodással nem lesz gond. Az infrastruktúra Pécsen remek, nagy lehetőséget látok a továbbfejlődésre, ezért is mondtam igent.

– Rátgéber Lászlónak, korábbi edzőjének, mekkora szerepe van abban, hogy visszatér?
– Nem ő keresett meg, hanem Hartung Anita, a PEAC klubigazgatója, ő tudta meg a leghamarabb, hogy nem maradok Győrben, ezután tett kísérletet, s megkérdezte, egyáltalán érdekel-e a feladat, miként gondolkodom a jövőmről. Persze ezt korábban megbeszélte és egyeztette a többiekkel a klubnál, Lacival is, aki támogatta az ötletet, s beszéltünk is erről vele.

– Csirke Ferenc a paksi férficsapathoz igazolt, Jovan Gorec lesz az új vezetőedző, az ő munkáját segíti majd. Ismeri a szerb szakembert?
– Személyesen nem, a munkásságáról tudok. Sokat tapasztalt, sok stílust ismerő, világlátott ember. A közös munka kezdete nem lesz könnyű, már jeleztem Anitáéknak, hogy augusztus közepéig a válogatottakkal dolgozom. A nyár során egyeztetünk Goreccel, aki az eddigi eredményei alapján jó, agilis edző, akiben a vezetőség is bízik.

– Nem furcsa, hogy hat évvel fiatalabb önnél?
– Nem, az ilyen szituációba már egyre gyakrabban belefutok... Én profi szinten két éve kezdtem el dolgozni, így előfordul, hogy nálam fiatalabbak is több éve edzősködnek, mint én.

– Vilipics-Kmézics Daliborka, Jovan Gorec másik másodedzője ellen többször játszott. Vele milyen a kapcsolata?
– Az előző években nem sokat beszéltünk, de 2004-től játszottunk egy idényt együtt Pécsen. Szerettem vele kosárlabdázni, jó ember és kitűnő csapattárs volt. Hallomásból tudom, hogy remek pedagógus és szakember, akiben van agilitás, érzék, s rendkívül motivált. Azt hiszem, azzal a háttérrel és játékosmúlttal, ami kettőnknek van, az átlagosnál is többet tudunk majd adni a játékosoknak. Talán sikeresebben értetjük meg a fiatalokkal, mivel jár, ha felteszed az életed a kosárlabdázásra, mennyi munkát kell belefektetned. A múltunkkal hitelesek vagyunk a játékosok szemében.

– Kanyarodjunk vissza a játékosként eltöltött utolsó idényére, a 2013–2014-es évadra, amikor bokaszalag-szakadást szenvedett... Mit gondolt akkor?
– Egész karrierem során szerencsés voltam a sérülésekkel. Igen, kiment a bokám, elszakadt részlegesen a szalag, de... A rengeteg év, ami mögöttem volt, „megtanította a testem” arra, hogy a meccs idejére elfelejtsem a bajaimat, félretegyem a fájdalmat. Egyébként a döntőben nem hátráltatott egyáltalán a játékban.

– A PINKK színeiben aranyérmes lett a PEAC kárára, vagyis bajnoki címmel zárta le parádés pályafutását. Mennyire volt fontos ez önnek?
– Hiszek abban, hogy az alázat és akarat, a tiszta szívvel elvégzett munka után az ember visszakap valamit az élettől. Én ajándékként megkaptam a sorstól, hogy bajnoki arannyal fejezhettem be a pályafutásomat, felejthetetlen élményekkel, jó szájízzel. Mondhatjuk, hogy tökéletes lett a befejezés.

– Szerepel a tervei között, hogy egyszer a Pécs edzője lesz?
– Bármi benne van a pakliban, de én csak az aktuális feladatra koncentrálok. Szeretnék még sokat tapasztalni, tanulni, ezért sem kezdtem el korábban edzősködni, noha sokan már öt éve azt suttogták a fülembe, ideje lenne belevágni. Nekem nem derogál az utánpótlásban dolgozni, sokaknak igen. Ha kiteljesedem másodedzőként és megtalálom a számításaimat, az is lehet a karrierem csúcsa, ezt sem tartom kizártnak. Ha úgy érzem, hogy ismét vezetőedző akarok lenni, akkor úgy lesz. Most nem tudom megmondani, mire futhat ki ez a történet. Játékosként is úgy működtem, hogy jó csapatban szerettem dolgozni, ez edzőként sincs másképpen. Ha megvan a jó érzés, akkor mindegy, milyen pozícióban.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. június 18-i lapszámában jelent meg.)