Női kosár MK: negyeddöntő februárban, négyes döntő márciusban

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 17:40
null
A Sopron Basket ad otthont a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének (Fotó: Koncz Márton)
Megváltozott a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa menetrendje, a negyeddöntőket már februárban megtartják.

 

Az eredeti kiírás szerint a kupaküzdelmekre március 8. és 12. között került volna sor, ám a szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a negyeddöntős mérkőzéseket már február 16-án megrendezik, míg a Final Four március 9-én és 10-én lesz a soproni Novomatic Arénában.

Az már a januári sorsoláson eldőlt, hogy a címvédő DVTK az ELTE BEAC csapatával kezd, míg a tízszeres aranyérmes Sopron Basket a nyolc között a Szekszárddal csap össze.

Az MK idei lebonyolítási rendje annyiban változott, hogy már nem nyolcas döntő lesz, ugyanis a negyeddöntőket – melyekre eddig a nyolcas döntő első napján került sor – külön időpontban rendezik meg a jobb helyezést elérő csapatok pályaválasztó jogával, és csak a négy továbbjutó utazik Sopronba a négyes döntőre.

A tavalyi fináléban a házigazda DVTK meglepetésre hosszabbítás után 78–75-re legyőzte a Sopron Basketet, és fennállása során negyedszer hódította el a serleget.

KOSÁRLABDA
NŐI MAGYAR KUPA
A negyeddöntő menetrendje
Február 16.

18.00: NKA Universitas PEAC–BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós
18.00: DVTK–ELTE BEAC
18.00: Sopron Basket–KSC Szekszárd
18.00: Serco UNI Győr–Vasas Akadémia

Legfrissebb hírek

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
1 órája

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Juhász Dorka: A válogatott Eb-selejtezős kiesése személyes kudarc is

Kosárlabda
2025.02.19. 07:07

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47

Női kosárlabda: Juhász Dorka csapata megnyerte az Olasz Kupát

Kosárlabda
2025.02.16. 14:47

Női kosárlabda MK: elkészült a négyes döntő menetrendje

Kosárlabda
2025.02.14. 11:10
Ezek is érdekelhetik