Férfi kosárlabda: kikaptak a bosnyákok, még él a párizsi remény

Vágólapra másolva!
2023.08.14. 23:14
null
Ponitka (labdával) 22 pontot vállalt (Fotó: FIBA)
A férfi kosárlabdázók lengyelországi Gliwicében zajló olimpiai előselejtező-tornájának második fordulójában a házigazda lengyelek meglepetésre 85–76-ra legyőzték Bosznia-Hercegovinát, ezzel pedig továbbra is életben maradtak a két vereséggel indító magyar válogatott továbbjutási esélyei az utolsó forduló előtt.

 

A hétfő esti mérkőzésen a lengyelek kiválóan kezdtek, s az első negyed végén nyolc, a nagyszünethez érve pedig már 13 pont volt az előnyük, s ezt a folytatásban is növelni tudták még két egységgel. A legnagyobb különbség a záró negyed közepén alakult ki a két csapat között, amikor a lengyelek már 23 ponttal is vezette, ám a 80–57 után észbe kaptak a bosnyákok és végül nagy hajrát nyitva 19–5-re nyerték az utolsó öt és fél percet.

Ezzel a lengyel győzelemmel valamelyest megnőttek a magyar válogatott továbbjutási esélyei – bár tegyük hozzá, továbbra is elég valószínűtlen forgatókönyv bekövetkezése esetén folytathatná a küzdelmet az olimpiai kvalifikációért.

Ehhez elsősorban arra volna szükség, hogy a lengyelek Portugáliát is legyőzzék a szerdán 18 órakor kezdődő mérkőzésen. Ha ez a feltétel teljesül, onnantól kezdve Ivkovics Sztojan csapatának ismét a saját kezében a sorsa, hiszen „csak” le kell győzni a bosnyákokat, mégpedig legalább úgy, hogy a portugálokkal szemben a jelenlegi –17-es – a szükségerű portugál vereség esetén legfeljebb –16-os – kosárkülönbség a végén magyar szempontból pozitívba forduljon. Ebben az esetben ugyanis a bosnyák, magyar, portugál trió egyaránt egy győzelemmel és két vereséggel állna, s a hármas minitabellából a mieink jönnének ki jobban, s végeznének a továbbjutást jelentő második helyen a csoportban.

KOSÁRLABDA
FÉRFI OLIMPIAI ELŐSELEJTEZŐ, GLIWICE
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Bosznia-Hercegovina–Lengyelország 76–85

KORÁBBAN
Magyarország–Portugália 74–86

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország
2
2

168–157
+94
2. Bosznia-Hercegovina
21
1
160–160 0
3
3. Portugália 2
1
1
161–158
+33
4. Magyarország
2

2
155–169–14
2
A csoport első két helyezettje jut tovább. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd az egymás elleni jobb kosárkülönbség, végül az egymás elleni meccseken szerzett több kosár dönt.
Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

Meglepetés Kecskeméten, megszerezte harmadik győzelmét a sereghajtó a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.28. 19:57

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08

Vojvoda Dávid: A végén a helyén volt a szívünk

Kosárlabda
2025.02.22. 08:34

Somogyi Ádám: Van esélyünk nyerni Izland ellen

Kosárlabda
2025.02.20. 06:31

A Kecskemét finn légiósa: Talán szélesebb volt a fehérvári gyűrű

Kosárlabda
2025.02.14. 16:30
Ezek is érdekelhetik