Kosárlabda: A játékosok motiváltsága hiányzott – Báder Márton

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.08.18. 09:16
null
Báder Márton beszélt a válogatottról és Ivkovicsról is (Fotó: Koncz Márton, archív)
Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke meglepődött Ivkovics Sztojan lemondásán, de miután a férfiválogatott szövetségi kapitánya elmondta az indokait, megértette és elfogadta a döntést. Az utódot csak ezután kezdik el keresni.


– Meglepődött, hogy Ivkovics Sztojan lemondott?
– Amikor májusban hivatalba léptem, tisztában voltam azzal, hogy a szövetség által foglalkoztatott edzőknek milyen határidejű szerződésük van – válaszolta a Nemzeti Sportnak Báder Márton. – Tudtam, hogy Sztojannak 2025-ig szól a szerződése, ezért meglepődtem a döntésén. Csütörtök délután leültünk, és meghallgattam az indokait, érveit, s elfogadtam őket.

– Hogyan tovább?
– Az alapszabály szerint a mindenkori elnökség dolga az edzőket felkérni és visszahívni. A szerződésbontás részleteiről, illetve a csapat szakmai átadásáról a közeljövőben születik megegyezés.

– A férfiválogatott februárban játssza a következő tétmeccsét, amikor Izland ellen idegenben elkezdi az Európa-bajnoki selejtezőt.
– Ez nyilván szerencsésebb helyzet, mintha novemberben lenne a következő tétmérkőzés, ugyanakkor szakmailag mégsem szerencsés, mert a leendő szövetségi kapitánynak nem lesz sok ideje megismerni a csapatot, csak a februári, a nemzetközi szövetség által kijelölt időben jut néhány nap a közös munkára a selejtező előtt.

– Van már elképzelés az utódról? A napokban többek neve felvetődött, mindenekelőtt a Falcóval két bajnoki címet szerző szlovén Gasper Okorné…
– Mivel én szabály- és szerződéstisztelő ember vagyok, azt mondom, egyértelműen kacsa az összes megnevezett jelölt. Még csak nem is gondolkodtunk a pótláson, hiszen Ivkovics csütörtökön mondott le.

– A szerdán számunkra befejeződő olimpiai selejtezőtornán nyeretlenül zárt a válogatott, s ön is élőben látta a portugálok elleni meccset. Mi a véleménye a szereplésről?
– A portugáloknál jobbak vagyunk, ezt már előtte is mondtam, így a vereség csalódás. Mint ahogy azt is nyilatkoztam, hogy a lengyelek és a bosnyákok jobbak, mint mi. Sok volt a hiányzó, de összességében a játékosok motiváltságával kapcsolatban volt hiányérzetem.

Legfrissebb hírek

Kiderült, kivel találkoznak a mieink a férfi kosár vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.03.14. 15:20

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Báder Márton: Nem vagyunk reálisak, ha kötelezőnek tartjuk az Eb-szereplést

Kosárlabda
2025.03.04. 18:33

Keller Ákos szépen búcsúzott

Kosárlabda
2025.02.26. 06:32

Gasper Okorn: Szívesen levezényelném a generációváltást

Kosárlabda
2025.02.25. 07:00

Hiába az olaszok elleni bravúr, a magyar férfi kosárlabda-válogatott nem jutott ki az Eb-re

Kosárlabda
2025.02.23. 22:20

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08

Tizenhét év után kellene ismét legyőznie az olaszokat férfi kosárválogatottunknak az Eb-részvételhez

Kosárlabda
2025.02.23. 09:28
Ezek is érdekelhetik