3x3-as kosárlabda Eb: nem jutott tovább a női válogatott Bécsben

Vágólapra másolva!
2024.08.23. 22:27
Fotó: Getty Images
A magyar női válogatott a második csoportmérkőzését is elvesztette, így nem jutott tovább a negyeddöntőbe pénteken a bécsi 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.

 

A Jáhni Zsófia, Szabó Fanni, Tóth Orsolya, Wentzel Nóra összeállítású együttes kora délután egy utolsó másodperces kosárral 16–14-re kikapott Lettországtól, este pedig a címvédő hollandokkal csapott össze.

A mérkőzést a rivális kezdte jobban, a magyarok támadásban és védekezésben is sokat hibáztak, így a hollandok három perc után 6–2-re vezettek. Ekkor nagyon simának tűnt a mérkőzés, a folytatásra azonban feljavultak Szabó Fanniék, a korábbinál agresszívabban védekeztek, támadásban pedig ziccerben és távolról is pontosabban dobtak, így pedig két és fél perccel a vége előtt 9–9-nél utolérték Hollandiát.

A mieink lendülete azonban ezek után megtorpant, a végjátékban a címvédő volt a pontosabb, gyorsan négy ponttal ellépett és végül 16–13-ra győzött.

A magyarok két vereséggel harmadikok lettek a D-csoportban, a trióból az első két helyezett jutott tovább a szombati negyeddöntőbe.

Földi Attila szövetségi kapitány csapata a májusi, debreceni selejtezőben lemaradt a párizsi olimpiáról, abból a keretből csak Szabó Fanni volt jelen a bécsi Eb-n.

3x3-as kosárlabda Európa-bajnokság
Nők 
D-csoport, 2. forduló
Hollandia–Magyarország 16–13
Korábban, 1. forduló:
Lettország–Magyarország 16–14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik