Szenegál legyőzése ezúttal nem okozott gondot, vb-selejtezős a női kosárlabda-válogatott

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 18:35
A magyar csapat Határ Bernadett vezérletével magabiztosan győzött Szenegál ellen (Fotó: FIBA)
A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztosan legyőzte Szenegált a világbajnoki előselejtező ruandai tornájának döntőjében, ezzel kijutott a 2026-os világbajnokság 24 csapatos selejtezőjére, amelyet 2026 tavaszán rendeznek meg, s amelynek szereplői közül 16 ott lesz két év múlva szeptemberben a németországi vb-n.

Ugyanazon csoport első két helyezettje csapott össze a Kigaliban kiadó egyetlen világbajnoki selejtezős helyért: az első Szenegál és az általa az első körben legyőzött második Magyarország. Legjobbjaink fogadkoztak, még egyszer nem esnek abba a hibába, hogy hagyják magukat elnyomni az agresszív afrikai riválissal szemben, amely 63–61-re verte hat nappal korábban a mieinket. Becsületükre váljék, nem is estek. Nem hagyták magukat elnyomni, hatalmas elszántsággal, kőkeményen mentek a lepattanókért, ennek köszönhetően nem kellett megint rohanni az eredmény után. A színvonal nem verdeste az egeket, ezúttal sem volt pontgazdag az összecsapás, de nem a szenegáliak akarata érvényesült, ami mindennél fontosabb.

Az első félidőt gyönyörű kosárral zártuk, Kányási Veronika hozta fel a labdát, Dubei Debórát találta meg vele, aki dobócsel után gyönyörű passzal hozta ziccerbe a helyzetét el nem is rontó Kiss Virágot. Volt ugyan kilenc pont is az előnyünk, a harmadik negyed elejére háromra zárkóztak fel a szenegáliak. Tökéletes pillanatban érkezett a tornán nagyon kellemes meglepetést keltő Török Ágnes kiosztása után Studer Ágnes üres triplája (36–30). Türelmesen játszottunk, igyekeztünk rálelni a legjobb megoldásra, és ez kamatozott is, Török hárompontosa után tíz fölé nőtt a differencia, az ellenféltől egyedül a legutóbb is parádézó Ndioma Kanét nem sikerül tartanunk, ám ennyi belefért.

Húsznál is többel vezettünk már a negyedik negyed elején, nagy öröm, hogy a Völgyi Péter, Ábrahám Márta, Iványi Dalma és Jakab Máté nevével fémjelzett szakmai stáb folyamatosan tudta építeni Dubei és társai játékát, nem túlzás leírni, hogy az öt mérkőzést figyelembe véve valóban egyre jobban nézett ki a mutatott produkció. Csak kettővel dobtunk több pontot, mint az első, Szenegál elleni csoportmérkőzésünkön, viszont 16-tal kevesebbet kaptunk, ami mindenképpen kalaplengetést érdemel. A már jól ismert ruandai gyerekek, nagyjából kéttucatnyian, válogatottunk szerelésébe öltözve ugráltak, ünnepeltek, fiesztahangulatot teremtettek a lelátón. Csapatunk összekapaszkodva örült, majd pózolt a jelképes repülőjeggyel a világbajnoki selejtezőre, amelyet megváltottak Ruanda fővárosában, aztán mehetett a pacsizás a rajongókkal és az ajándékosztás nekik.

A 2026-os világbajnokság selejtezőjében 24 válogatott küzd majd a továbbjutásért 2026. március 8. és 16. között, négy hatos csoportba sorolják a résztvevőket. A házigazda Németország biztos résztvevője a viadalnak, a többiek a maradék 15 pozícióért harcolnak a soron következő nemzetközi tornákon. A magyar nemzeti csapat legutóbb 1998-ban szerepelt világbajnokságon, akkor a tizedik helyen zárt.

NŐI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKI ELŐSELEJTEZŐ, RUANDA
DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SZENEGÁL 63–47 (13–12, 20–14, 16–8, 14–13)
Kigali, 4000 néző. V: Davidson (madagaszkári), Fernandes (osztrák), Gajdosz (lengyel)
MAGYARORSZÁG: Studer 5/3, Lelik 5, Dubei 3/3, Török 8/6, HATÁR 10. Csere: Dombai 3, KISS V. 17, KÁNYÁSI 10/6, Angyal B. 2, Miklós, Tóth F., Varga A. Szövetségi kapitány: Völgyi Péter
SZENEGÁL: Dillard 6, Y. Diop 4, Pouye 2, KANE 18, Diagne 2. Csere: Sene 7, M. Diop, Ndiaye 3/3, Sarr 5, Fall, Gueye, Niang. Szövetségi kapitány: Otis Hughley Jr.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 8. p.: 11–8. 13. p.: 16–19. 18. p.: 28–20. 19. p.: 31–22. 22. p.: 33–30. 27. p.: 45–32. 30. p.: 49–34. 32. p.: 56–34. 36. p.: 58–43
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Két fontos feladatunk volt ezen a tornán. Az első, hogy mivel újonnan vettem át ezt a csapatot, ismerjük meg egymást, és egyre jobban tegyünk eleget a közös elképzeléseinknek. A másik, hogy mindenképpen nyerjük meg a tornát, úgyhogy mindkét feladat megoldásával nagyon elégedett vagyok. Szenegál fizikailag nagyon kemény ellenfél, belőle sokkal többet kivett a szombati mérkőzés, mint belőlünk. Figyeltünk arra, hogy az ellenfél ne szedjen támadólepattanókat, ennek maradéktalanul eleget tettünk. A második félidőre mindkét csapat nagyon elfáradt, úgyhogy örülök neki, hogy ilyen jó érzéseket és emlékeket viszünk el Kigaliból.
Otis Hughley Jr.: – Egy kérdéssel kezdeném: gondolták volna a torna elején, hogy mi játszunk majd a döntőben? Egy pillanatig sem. Arra késztettük a magyar válogatottat, mutassa meg a legjobbját, a különbséget az adta, hogy hat hárompontost értékesített a mi együnkkel szemben, miközben az átlagunk négy és fél volt korábban. Összesen ötször edzettünk teljes csapattal, csupán két felkészülési mérkőzésünk volt, így érkeztünk Ruandába. A jövőnk fényes, a magyarok két labdabirtoklásra voltak az olimpiától, mi mégis legyőztük, ami például a briteknek nem jött össze. Kemény meccseken mentünk keresztül, és ezúttal is remekül játszottunk, csak elfáradtunk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik