Meleg Gergő és a Pécs felülmúlná az előző évadot

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 09:35
Meleg Gergőt tavaly derékbántalmak hátráltatták, idén jobban odafigyel magára (Fotó: NKA Universitas Pécs)
A baranyaiak három győzelemmel kezdték az idényt, és szombaton az Alba elleni találkozón is nyerni szeretnének.

Egyre inkább úgy tűnik, nem puszta véletlen, kiugró eredmény volt, amit az NKA Universitas Pécs a legutóbbi élvonalbeli idényben produkált. Az újoncgárda bejutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, a bajnokságban hatodik lett, tehát remekül nyitott, és nem is ült a babérjain – az aktuális évad első három fellépésén egyaránt győztesen hagyta el a parkettet. A középmezőnybe tartozó együttesek után a következő ellenfél otthon az előző kiírás bronzérmese, az Alba Fehérvár lesz.

„Mindenképpen bíztunk a jó kezdésben, azért is sikerült így rajtolni, mert ezúttal nem volt bennünk az érzés, hogy újoncok vagyunk és csak benn akarunk maradni – mondta a Nemzeti Sportnak Meleg Gergő, a pécsiek erőcsatára. – Úgy álltunk neki az idénynek, hogy megismételnénk az előző évadot, vagy akár még jobbat is nyújtanánk. Nehéz mérkőzés vár ránk szombaton, látjuk, nagyon jó az Alba, a nemzetközi porondon is jó meccseket játszott. Pakson viszont kikapott, nem is dobott jól, pedig a Körmend ellen megmutatta, akár húsz triplára is képes. Bízunk benne, hogy idegenben sem fognak ki jó napot a fehérváriak. Alapvetően remekül dobnak, hazai pályán azonban úgy kell nekivágnunk a találkozónak, hogy nyerni szeretnénk.”

Meleg az előző évadban őt kínzó deréksérülés óta odafigyel az apróságokra is, amit korábban elhanyagolt. Sztefan Pajics erőnléti edzővel március óta sokat foglalkoztak a talpával, a csípőjével, próbálták erősíteni a kisebb izmokat és nagyobb mozgástartományokban dolgozni, s úgy érzi, most rendben is van a teste, igyekszik fenntartani a formáját. A legutóbbi két bajnokin a Sopron és a Honvéd ellen 15, illetve 22 pontot szerzett, ami kimagasló, de beszélgetőpartnerünk úgy véli, lesznek majd olyan találkozók, amelyeken nem ponterős játékra, hanem például jó védekezésre lesz szüksége a csapatnak tőle, és minden téren szeretne maximálisat nyújtani. Az sem hátrány a pécsieknél, hogy a sikeres keretet nagyrészt együtt tartották.

„Nagyon fontos az állandóság – szögezte le Meleg Gergő. – A csapatok jelentős része január-február körül érzi úgy, hogy teljesen összeszokott és elérte a legjobb formáját, ezt mi így meg tudjuk előzni. Csak három játékost kell beépítenünk, velük sincs nehéz dolgunk, mert sikerült nagyon jó srácokat igazolni, akik könnyen beilleszkedtek. Minden idényből igyekszünk kihozni a legtöbbet, és ahogy el is mondtam, reménykedem abban, hogy nem az idei eredményünk a csúcs, azt túl is szárnyalhatjuk.”

Meleg peches volt, bár szóba került a neve a felnőttválogatottnál, a legutóbbi két összetartás egyikén sem tudott részt venni a sérülése miatt, noha nagyon szerette volna jobban megismerni a nemzeti csapat tagjait, edzőit. Reméli, hogy Gasper Okorn szövetségi kapitány ismét behívja őt a keretbe, és ha egészséges lesz, mindenképpen ott a helye. Arról is megkérdeztük Meleg Gergőt, mi a véleménye arról, hogy két pécsi klub is tagja a férfiélvonalnak, hiszen tavasszal feljutott a PVSK-Veolia.

„Rosszat szerintem semmiképp sem tesz a városnak, a jövő héten pénteken össze is csapunk a PVSK-val. Érezni lehet, hogy minden pécsi egy fokkal jobban várja ezt a mérkőzést a többinél, valószínűleg sok szurkoló kijön a meccsre, amely sportszerű keretek között zajlik. Összességében nem látom ennek a hátrányát, pozitív, hogy Pécs két csapatot is ad a férfi NB I-be” – zárta gondolatait a 24 éves magasember.

Kass Balázs, az Alba irányítója csapata honlapjának: „Nem tudtuk olyan jól feltérképezni a szerdán legyőzött bolgár csapatot, mint bármelyik magyart, úgyhogy nem tudtuk, mire számítsunk, de koncentráltabban kezdtünk az ellenfélnél és kihasználtuk az elején elkövetett sok hibáját. A negyedik negyedben láthattuk, van azért keresnivalója, biztos vagyok benne, hogy idegenben más meccset játszunk, ám a sima győzelem önbizalmat adott az egész csapatnak. A Pécs újoncként benn maradt az élvonalban, a kerete nem sokat változott, tartott meg légióst is, és van olyan külföldi játékosa, aki korábban több évet játszott Magyarországon. Már nem csak ismerkednek a bajnoksággal a pécsiek, erős csapatról van szó fizikailag is, kemény a hazai pályája. Ha ugyanolyan nagy összpontosítással játszunk, mint az előző meccsen, megnyerjük a szombati találkozót.”
VÉLEMÉNY
AZ ÁLLÁSMGyVL–KRelatívP
1. Szombathely33283–2061.0006
2. Paks33286–2261.0006
3. Szolnok33236–2111.0006
4. NKA Pécs33246–2221.0006
5. Zalaegerszeg321289–2380.8335
6. Fehérvár211199–1780.7503
7. Debrecen211163–1460.7503
8. Oroszlány312227–2370.6674
9. Körmend312258–2890.6674
10. Sopron312235–2680.6674
11. Szeged312215–2560.6674
12. Kecskemét33206–2470.5003
13. Honvéd33205–2590.5003
14. Pécsi VSK33223–2880.5003


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik