Djokics Zseljko hat elvesztett bajnoki döntő után ért fel a csúcsra

Felfogta már, hogy sikerült, a Péccsel végül magyar bajnok lett?     
Huszonkét éve jöttem Magyarországra, nem is tudtam pontosan, mihez kezdek magammal, alig néhány szót tudtam magyarul, és a sógorom, Rátgéber László felesége, Csák Magdi öccse, Laci mindig azt mondogatta nekem, nyugi, lassan, de biztosan kell haladni – mondta a Nemzeti Sportnak Djokics Zseljko, a kedden a DVTK HUN-Therm ellen összesítésben 3–0-ra nyerő, ezzel magyar bajnoki címet szerző NKA Universitas Pécs 49 éves vezetőedzője. – Kétezertizenegy óta hat döntőt vívtam a Péccsel és a Szekszárddal, s mindegyiket elveszítettük, szóval kezdtem megbékélni azzal a gondolattal, hogy nekem ez nem jön össze, ez már túl lassú, és az a típusú edző leszek, aki nem nyer, de aktív részese a játékosok kinevelésének és felépítésének. Arra gondolok, hogy pályafutásom során tizenhárom játékos pallérozódott a csapataimban, aki később bekerült a WNBA-be, például Teja Oblak, Erika McCall, Ivana Dojkic, Lexi Held vagy éppen a napokban kiválasztott Rátkai Eszter. Szóval még nem fogtam fel, hogy sikerült, de ezzel együtt is rendkívül boldog vagyok, gyermeki örömet érzek! 

Mekkora teher volt ez a hat vesztes döntő az idei finálé előtt?     
Sok összetevője van annak, hogy melyik csapat ér fel a csúcsra. A klub működése, a játékoskeret, a finálébeli bírói felfogás, a szerencse. Egy ideje úgy voltam ezzel, én biztos nem a bajnoki címre születtem. Állítom, a Szekszárddal kétezertizenhét és -huszonkettő között szerzett négy bajnoki ezüst arannyal ért fel, hiszen akkor a minket legyőző Sopron Európa topcsapata volt, egy szinttel mindenki felett járt az NB I-ben, Euroligát is nyert, és rendre ott volt a final fourban. Mivel tulajdonképpen esélytelennek tartott a szakma minket a DVTK ellen, erre most nem görcsöltem rá.

 Imponáló fölénnyel, egy vereséggel az élen zárták az alapszakaszt, akkor mit gondolt csapata rájátszásbeli esélyeiről?      
Két év munkája volt az együttesben, hiszen az előző idényhez képest két új játékossal, Varga Alízzal és Dúl Pankával bővültünk. Tavaly harmadikok lettünk a bajnokságban és a kupában is, az elsődleges célnak azt fogalmaztuk meg, hogy döntőket játsszunk. 

Aztán jött a Magyar Kupa Sopronban, s a cseh Julia Reisingerová sérülése, majd kiderült, az amerikai Lexi Held az utolsó párharcban már nem lesz hazánkban.     
Julia kiesése óriási csapás volt számunkra, kulcsemberről, domináns centerről beszélünk. Aztán kiderült, Lexit kiválasztotta a WNBA-s Toronto. Nehéz döntés volt, de elengedtük, az előzetes megállapodás ellenére, amely szerint a rájátszás végéig maradt volna. Az új kollektív szerződés értelmében sok pénzt kereshet, s karrierje szempontjából is sorsdöntő lehet az új idény számára, így beleegyeztünk, hogy idő előtt távozzon. A DVTK elleni döntő előtt csapatmegbeszélést tartottunk, amire szükség volt, mert azt tapasztaltuk, a klubnál többen nehezményezték a távozását, s úgy érezték néhányan, ezzel elveszítjük a bajnoki arany megszerzésének az esélyét. Lexi igazi pontszerző, aki magának is megteremti a helyzeteket, és jó százalékkal értékesíti is őket, szóval nem volt alaptalan az aggodalom. A játékosok szemébe néztem és azt mondtam, ez lehetőség, s hiszem, hogy így is tudunk nyerni, meg tudjátok mutatni, kik vagytok valójában, bajnokok leszünk. A játékosok, akik így előléphettek, főleg a tizennyolc éves Josepovits Kinga és a tizenkilenc esztendős Rátkai Eszter, hittek ebben, és abban is, amit én mondtam. 

A finálé előtt sokan még abban sem voltak, biztosak, hogy egyszer le tudják győzni a DVTK-t, a vége pedig söprés lett úgy, hogy a harmadik mérkőzésen 28 ponttal nyertek, a diósgyőriek pedig még ötven pontot sem szereztek.      
Kiesett a két legnívósabb játékosunk, így sokan gondolhatták, nincs esélyünk ennyi fiatallal, főleg úgy, hogy a keretből egyedül Varga Alíz nyert bajnokságot. Egy ilyen csata olyan, mint egy sakkparti. Ha előre felkészülsz arra, mit léphet az ellenfeled, és tudod, mit kell neked lépni, győzhetsz, főleg ha nem tud olyan helyzetbe hozni a másik fél, amire nincs előre kidolgozott reakciód. Rengeteg munka volt abban, hogy szinte bármilyen összetételben voltunk a parketten, mind az öten együtt, összhangban voltak képesek kosárlabdázni és kitűnően védekezni. Sokan fanyalognak, hogy ez nem szép, ezzel nem lehet mit kezdeni. No és volt egy extrán motivált Studer Ágnesünk, a csapatkapitány, aki kimaradt a márciusi világbajnoki selejtezőn szereplő válogatott keretéből, így nem csak szimplán bajnok szeretett volna lenni, hanem duplán bizonyítani is akart a szövetségi kapitánynak, Völgyi Péternek, a DVTK edzőjének. A szakmabeliek gratulációja azért is esett különösen jól, mert mindenki látta, hogy mi történt, hogy a jól betanult, begyakorolt szisztémával és a sztárok nélkül is legyőztük a favoritot.