Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

2026.07.27. 16:45
null
Böröndy Vivien (Fotó: Dömötör Csaba)
Az olasz élvonalbeli Livornónál folytatja pályafutását Böröndy Vivien, a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott alapembere.

Az újonc toszkán klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy leigazolta a 31 éves játékost, aki a Sopron Basket utánpótlás-akadémiáján nevelkedett, és részt vett az U16-os, az U18-as és az U20-as Európa-bajnokságokon is. A 175 centiméter magas kosaras megfordult az MTK Budapestben, Zalaegerszegen, a Vasasban és a Csatában, emellett jelentős nemzetközi tapasztalatot szerzett az Euroligában és az Európa-kupában. Az idén kulcsszerepe volt a 3x3-as világbajnokságra való kijutásnak, és abban is, hogy a nemzeti csapat hetedik lett júniusban a varsói vb-n.

„Alig várom, hogy találkozhassak veletek, és elkezdhessem ezt az új fejezetet – üzente a szurkolóknak a magyar kosaras. – Készen állok arra, hogy mindent beleadjak, és szívemet-lelkemet a pályára tegyem a csapatért és értetek. Nagyon tetszenek a klub tervei, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy együtt valami különlegeset érjünk el. Szeretem az olasz kultúrát is, és remélem, hogy megtanulhatom a nyelveteket. Hamarosan találkozunk!”

Böröndy az elmúlt évadban a Sopron Baskettel bajnoki bronzérmet szerzett, emellett megnyerte a Magyar Kupát, az NB I rájátszásában 30 perc alatt 13.7 pontot átlagolt.

 

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12

Értékelje a női kosárlabda-válogatott játékosainak világbajnoki teljesítményét!

Kosárlabda
2026.09.11. 08:27

Negyven év után vagyunk ismét nyolcban a női kosárlabda-vb-n!

Kosárlabda
2026.09.08. 19:31

A spanyoloktól húsz ponttal kikapó Japán vár a magyar női kosárlabda-válogatottra a vb-n

Kosárlabda
2026.09.07. 22:22

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
2026.09.06. 23:09