„Amikor március 10-én elbúcsúztunk egymástól a csapattársaimmal és az edzőinkkel, még azzal biztattak minket, hogy 17-én ismét edzhetünk. Aztán persze – miután olvashattuk, hallhattuk a
híradásokban, hogy nem javul, sőt, egyre rosszabb az országban az egészségügyi helyzet – március 16-án üzenetet osztottak meg a közös csoportunkban, hogy 26-ig meghosszabbítják a pihenőt. Közben mindennap azt olvasom, hogy az előző napit meghaladó ütemben nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma, szörnyű a helyzet, úgyhogy egyáltalán nem valószínű, hogy egy hét múlva tréningezhetünk.Egy szakportál szerint az európai sportorvosok azt javasolják, április 3-ig ne legyenek edzések a kontinens ligáiban – a Serie A-ban elvileg addig szünetel a bajnokság. Ha akkor újra edzhetnénk is, legalább két-három hét lenne, mire úgy-ahogy visszanyernénk a formánkat, mert most mindenki otthon van bezárva, tényleges edzésmunkát nem tud végezni senki. Az erőnléti edzőnk elküldött mindenkinek egy programjavaslatot, amely nyújtó, az izmokat átmozgató gyakorlatsorokat tartalmaz, hogy ne tunyuljunk el teljesen.
Mivel én Reggio Emilia belvárosában lakom, csak sétálni tudok lemenni az utcára, megyek a környéken egy jó nagy kört – nem túl élvezetes, mert minden üzlet, étterem be van zárva, üresek a terek, az utcácskák –, s még egy park, rekortános kültéri futópálya sincs a közelemben, ahol futhatnék. De még csak nem is a bizonytalanság vagy a bezártság a legrosszabb, hanem az, hogy egyedül vagyok, február 25. óta nem láttam a családomat, a Budapesten lévő feleségemmel és másfél éves kisfiammal csak telefonon tudjuk tartani a kapcsolatot. Ők iszonyatosan hiányoznak.”